Hidegkéz folytatta a mászást, Hodor tartani akarta vele a lépést.
– Hodor, hodor, hodor – morogta hangosan, elnyomva Bran tiltakozását Légzése egyre zihálóbbá vált. A leveg?t sápadt k?d t?lt?tte be. Tett egy lépést, majd még egyet. A hó majdnem a derekáig ért, és az emelked? nagyon meredek volt. Hodor el?red?lt, mászás k?zben k?vekbe és ágakba kapaszkodott. Még egy lépés. Még egy. Az istállófiú által felkavart hó kisebb lavinaként csúszott lefelé a háta m?g?tt.
Nyolcvan lépés, Jiran oldalra hajolt, hogy jobban lássa a barlangot. Aztán meglátott valami mást is.
– T?z! – a varsafák k?zti kis nyiladékban pislákolva izzottak a lángok az egyre s?téted? alkonyaiban. – Nézzétek, valaki...
Hodor felüv?lt?tt. Kicsavarodott a teste, megcsúszott, és elesett.
Bran el?tt felbillent a világ, ahogy az óriás termet? istállófiú vadul megperdült a tengelye k?rül. A zuhanástól az ?sszes leveg? kiprésel?d?tt a tüdejéb?l. Szája megtelt vérrel, Hodor pedig vadul csapkodott és hempergett a hóban, ügyet sem vetve a fiúra maga alatt
Valamibe beakadt a lába. Bran egy fél pillanatig azt hitte, talán egy gy?kér csavarodott a bokájára... amíg a gy?kér meg nem mozdult. Egy kéz, ismerte fel, és a k?vetkez? pillanatban a lidérc szinte kirobbant a hó alól.
Hodor belerúgott, hóval borított lábával telibe találta a lény arcát, ám az él?halott mintha meg sem érezte volna, ?sszekapaszkodva üt?tték, marták és tépték egymást, egyre lejjebb csúszva a domboldalon. Bran szája és orra telement hóval, ahogy gurulni kezdett lefelé, ám egy pillanattal kés?bb már ismét a hátára g?rdült. Valami nekiüt?d?tt a fejének, szikla, jégdarab vagy egy él?halott ?kle, nem tudta volna megmondani. Most j?tt csak rá, hogy kiesett a kosárból, szétvetett tagokkal, havat k?pk?dve feküdt a domboldalon, keszty?s kezében egy maroknyi hajjal, amit Hodor fejéb?l tépett ki.
K?rül?tte mindenhol lidércek bújtak el? a hóból.
Kett?, három, négy. Hófelh? k?zepette bukkantak el?, néhányan fekete k?penyt viseltek, mások rongyos b?r?ket, vagy éppen semmit. Mindegyikük b?re hófehér volt, a kezük viszont fekete. Szemük sápadt, kék csillagként izzott.
Hárman támadtak a felderít?re. Bran látta, hogy Hidegkéz pengéje felhasítja az egyik arcát, de az csak ment tovább, és nekiszorította egy másiknak a felderít?t. Még ketten indultak Hodor után, nehézkesen botladozva lefelé a meredélyen. Bran tehetetlen rémülettel ismerte fel, hogy Meera egyenesen a karjukba fog sétálni. Düh?sen a hóra csapott, és figyelmeztet?en kiabálni kezdett.
Valami megragadta.
Kiáltásai ekkor alakultak át sikolyokká. Bran felkapott egy marék havat, és a lidérchez vágta, de az meg sem rezzent. Fekete kéz matatott az arcánál, egy másik a hasánál. Az ujjak mintha vasból lettek volna. Ki fog belezni!
Nyár hirtelen ott termett k?ztük. Bran k?nny? sz?vetként szétszakadó húst látott, darabokra t?r? csontok pattanását hallotta. Egy kéz villant el a szeme el?tt rángatózó, sápadt ujjakkal, fekete rongycsomóba burkolva. Fekete, gondolta. Feketét visel, az ?rség embere volt. Nyár félrehajította a végtagot, és agyarait a halott ember nyakába mélyesztette. Amikor a nagy, szürke farkas hátrarántotta a fejét, sápadt, rothadó húscafatok záporától kísérve az él?halott torkának nagy részét kiszakította.
A letépett kar még mindig mozgott. Bran arrébb g?rdült. Hason fekve kaparászta a havat, és a fakó, hóval borított fák k?z?tt ismét megpillantotta a narancsszín? derengést.
Hetven lépés. Ha hetven lépésnyire el tudná vonszolni magát, megmenekülne. A nedvesség átszivárgott a keszty?jén, ahogy k?vekbe és gy?kerekbe kapaszkodva vonszolni kezdte magát a fény felé. Még egy kicsit, csak még egy kicsit! Aztán megpihenhetsz a t?z mellett.
Addigra teljesen bes?tétedett, leszállt az éjszaka. Hidegkéz fáradhatatlanul aprította az ?t k?rülvev? él?halottakat. Nyár még mindig ugyanazzal az áldozatával foglalkozott, hatalmas állkapcsa ?sszezárult a halott ember fején. Brannel senki sem t?r?d?tt. Valamivel feljebb kapaszkodott, maga után vonszolva használhatatlan lábát. Ha elérném a barlangot...
– Hooodor! – j?tt az elhaló kiáltás valahonnan lentr?l.