– Urunk büd?sen szereti – felelte Nagy Walder. – Ezért nevezte el B?z?snek.
B?z?s. A nevem B?z?s, rímel arra, hogy büd?s. Ezt nem volt szabad elfelejtenie. Szolgálj és engedelmeskedj, emlékezz, ki vagy, és nem esik bántódásod. ? ígérte meg, a nagyúr ígérte!
Még ha ellen is akart volna állni, nem volt hozzá elég ereje. Kikorbácsolták, kiéheztették, kinyúzták bel?le. Amikor Kis Walder felhúzta a f?ldr?l, Nagy Walder pedig meglengette a fáklyát, hogy kiterelje a cellából, engedelmesen indult, akár egy kutya. Ha lett volna farka, biztosan behúzza a lába k?zé.
Ha lett volna farkam, a Fattyú már biztosan levágta volna. A gonosz, veszélyes gondolat kéretlenül érkezett. Az uraság t?bbé már nem fattyú. Bolton, nem Havas. A vastrón k?ly?kkirálya érvényesítette Ramsay nagyúr igényét, és felruházta a joggal, hogy viselje atyja nevét. A Havas név mindig emlékeztette ?t fattyú létére, amit?l ?rj?ngeni kezdett B?z?s erre jól emlékezett. és a neve, a nevére is ugyanilyen jól kell emlékeznie. Egy fél szívverésnyi id?re nem jutott eszébe, és ett?l úgy megrémült, hogy elvétette a lépést a meredek lépcs?n. Elesett, elszakadt a nadrágja, és a vére is kiserkent. Kis Waldernek meg kellett lengetnie felé a fáklyát, hogy felálljon, és újra elinduljon.
Az udvaron már éjszaka telepedett Rémvárra, és a telihold az er?d keleti fala f?lé emelkedett. Sápadt fénye hegyes fogsorként rajzolta a fagyos f?ldre a magas, háromsz?g alakú merlonok árnyékát. A leveg? hideg volt nedves, félig elfeledett szagokkal teli. A világ, mondta magában B?z?s, ilyen illata van a világnak. Nem tudta, mennyi id?t t?lt?tt odalent a b?rt?nben, de legalább fél év lehetett. Vagy még t?bb. Mi van, ha ?t év, tíz vagy húsz volt? Tudnám egyáltalán? Mi van, ha meg?rültem a bezártságban, és eltelt a fél életem? Nem, ez ostobaság. Olyan hosszú id? nem lehetett. A fiúk még mindig fiúk. Tíz év alatt feln?tt férfi lett volna bel?lük. Ezt nem szabad elfelejtenie. Nem hagyhatom, hogy az ?rületbe hajszoljon. Levághatja az ?sszes ujjamat a kezemr?l és a lábamról, kinyomhatja a szemem és lecsaphatja a fülem, de a józan eszemet nem veheti el, ha nem hagyom!
Kis Walder ment el?l a fáklyával a kezében. B?z?s engedelmesen k?vette, a sarkában Nagy Walderrel. A kutyák a kennelben megugatták ?ket. Szél kavargott az udvaron, áthatolt ruházatának vékony, rongyos sz?vetén, és egész testében megborzongatta. Az éjszakai leveg? h?v?s volt, és nyirkos, de hónak nyomát sem látta, pedig a tél már a nyakukon lehetett. B?z?s elgondolkodott, vajon élni fog-e még, mire megérkezik a hó. Hány ujjam lesz addigra? Amikor felemelte a kezét, d?bbenten látta, mennyire fehér és vézna. Csont és b?r, gondolta. Egy ?regember keze. Lehet, hogy tévedett a fiúkkal kapcsolatban? Mi van, ha nem is Kis és Nagy Walder az, hanem az általa ismert fiúk gyermekei?
A nagycsarnokban félhomály és füst fogadta. Jobbra és balra is fáklyák égtek sorokban, mindegyiket a falból el?mered? emberi csontkezek tartották. Magasan fent füstt?l fekete szarufák támasztották meg a tet?szerkezetet, a boltíves mennyezet árnyékba veszett. A leveg?ben bor, s?r és sült hús szaga terjengett. B?z?s gyomra hangosan megkordult, szájában ?sszefutott a nyál.