– Patkányt? – Ramsay fakó szeme megcsillant a fáklyafényben. – Rémvár ?sszes patkánya nemes atyám tulajdonát képezi. Hogy mertél lakomázni az egyikb?l az engedélyem nélkül?
B?z?s nem tudta, mit feleljen, így nem mondott semmit. Egyetlen rossz szó egy újabb ujjába kerülhet, a lábán vagy a kezén. Eddig két ujját vágták le a bal kezér?l, és a kisujját a jobbról, míg a jobb lábáról a kisujj, a balról pedig másik három hiányzott. Ramsay néha azon viccel?d?tt, hogy ideje lenne kiegyenlítenie a két oldalt. Nagyuram csak tréfál, próbálta ilyenkor meggy?zni magát B?z?s. Nem akar bántani engem, meg is szokta mondani, csak akkor teszi, ha okot adok rá. Az ? ura irgalmas és kedves ember volt. Annak ellenére, hogy lenyúzhatta volna az arcát néhány dologért, amit B?z?s mondott, miel?tt megtanulta a rendes nevét, és hogy hol a helye, irgalmat gyakorolt.
– Unalmas – morogta a láncinges. – ?ld meg, és legyen vége.
Ramsay nagyúr megt?lt?tte a kupáját s?rrel.
– Az elrontaná az ünnepi hangulatot, nagyuram. B?z?s, jó híreim vannak. Megn?sül?k. Nemes atyám egy Stark lányt hoz nekem, Eddard nagyúr lányát, Aryát. Emlékszel a kis Aryára, igaz?
Lábalatti Arya – majdnem hangosan kimondta. Lóarcú Arya. Robb fiatalabbik húga, barna hajú, hosszúkás arcú, pálcikavékonyságú, mindig szurtos kislány. Emlékezett, volt id?, amikor azt hitte, Eddard nagyúr hozzáadja feleségül Sansát, és a fiának fogja hívni ?t, de ez csupán gyermeki ábrándnak bizonyult Arya viszont...
– Emlékszem rá... Aryára.
– ? lesz Deres úrn?je, én pedig az ? ura.
Hiszen még csak gyermek.
– értem, nagyuram, Fogadd elismerésemet.
– Részt veszel az esküv?n, B?z?s?
Tétovázott.
– Ha úgy kívánod, nagyuram.
– ó, hát persze!
Megint habozott valami ravasz csapdát szimatolt.
– értem uram. Ha ezzel ?r?met okozok... k?sz?n?m a megtiszteltetést.
– Akkor viszont ki kell hoznunk téged abból a csúf t?ml?cb?l, rózsaszínre pucolni, tiszta ruhát adni rád, és persze valami ennivalóval is szolgálni. Esetleg egy finom, puha zabkása hogy tetszene? Vagy z?ldborsós pástétom szalonnával? Volna egy kis feladatom számodra, és ha szolgálni akarsz, vissza kell nyerned az er?det. Mert tudom, hogy szolgálni akarsz.
– Igen, nagyuram! Jobban, mint bármi mást! – Végigfutott rajta a hideg. – én vagyok a te B?z?s?d. Kérlek, hadd szolgáljalak! Kérlek!
– Mivel olyan szépen kéred, hogy is tagadhatnám meg t?led? – Ramsay Bolton elmosolyodott. – Háborúba indulok, B?z?s. Te pedig segíteni fogsz nekem hazahozni a kis sz?z menyasszonyomat.
Bran
Volt valami a holló károgásában, amit?l végigfutott a hideg Bran hátán. Már majdnem feln?tt vagyok, emlékeztette magát. Most bátornak kell lennem!
De a leveg? hideg volt, csíp?s és félelemmel teli. Még Nyár is félt, nyakán felborzolódott a sz?r. A domboldalban feketén és éhesen nyújtóztak az árnyak. Az ?sszes fa meghajolt és elcsavarodott a rájuk rakódott jég súlyától. Némelyik nem is hasonlított fára. Gy?kerükt?l a koronájukig megfagyott hóba burkolózva inkább óriásokra emlékeztettek, a jeges szélben ?sszeg?rnyed? torz és sz?rny?séges lényekre.
– Itt vannak. – A felderít? el?húzta a kardját.
– Hol? – kérdezte Meera suttogva.
– K?zel. Nem tudom. Valahol.
A holló újra károgott.
– Hodor – suttogta Hodor. Az istállófiú a hóna alatt melegítette a kezét, világosbarna szakálláról jégcsapok csüngtek, bajusza egyetlen fagyott csomó volt, v?r?sesen csillogott a lemen? nap fényében.
– A farkasok is k?zel vannak – figyelmeztette Bran. – K?vettek minket. Nyár érzi ?ket, amikor fel?lük fúj a szél.
– A farkasok miatt kell aggódnunk a legkevésbé – mondta Hidegkéz. – Fel kell másznunk, és nemsokára bes?tétedik. Jó lenne bejutnotok, mire leszáll az éj. A melegetek vonzza ?ket. – Nyugat felé pillantott, ahol a lenyugvó nap sugarai átderengtek a fákon, akár egy távoli t?z lángjai.
– Ez az egyetlen út befelé? – kérdezte Meera.
– A hátsó bejárat hárommérf?ldnyire északra van, egy víznyel? alján.
Ennél t?bbet nem kellett mondania. Még Hodor sem lett volna képes leereszkedni egy víznyel?n Brannel a hátán, Jojen pedig ugyanúgy nem tudott további három mérf?ldet gyalogolni, mint ezret futni.
Meera felnézett a dombra.
– Az út szabadnak t?nik.
– T?nik – mormolta komoran a felderít?. – érzed a hideget? Valami van itt. Hol lehetnek?
– Talán a barlangban? – találgatott Meera.
– A barlang védett hely, nem tudnak bemenni. – A felderít? el?remutatott a kardjával. – Innen is látszik a bejárat. Félúton felfelé, a varsafák k?z?tt, ott az a nyiladék a sziklában.
– én látom! – mondta Bran. Hollók repkedtek ki-be a nyíláson.
Hodor áthelyezte a testsúlyát.
– Hodor.
– én csak egy gy?r?dést látok a sziklában – mondta Meera.
– Ott egy átjáró. Az eleje meredek és kanyargós, egy vízmosás a sziklán át. Ha azt eléritek, biztonságban lesztek.
– és te?