Kis Walder végigl?kd?ste a hosszú asztalok mellett, ahol a hely?rség katonái étkeztek. érezte magán a tekinteteket. A legjobb helyeket az emelvény k?zelében Ramsay kedvencei, a Fattyú Fiai foglalták el. Csontos Ben, az ?regember, aki a nagyúr szeretett vadászkopóit gondozta. A sz?ke hajú, kisfiús kinézet? Damon, vagy más néven ?Táncolj” Damon. Morgó, aki elvesztette a nyelvét, mert meggondolatlanul beszélt Roose nagyúr jelenlétében. Savanyú Alyn. Nyúzó. Sárga Dick. Valamivel lejjebb, de még az asztalf? k?zelében foglaltak helyet azok, akiket B?z?s látásból ismert, ha névr?l nem is: felesküd?tt kardok és ?rmesterek, katonák, b?rt?n?r?k és kínzómesterek. De voltak ismeretlen arcok is, akiket még sosem látott. Néhányan elhúzták az orrukat, amikor a k?zelükbe ért, mások nevettek. Vendégek gondolta B?z?s. A nagyúr barátai, engem pedig azért hoztak el?, hogy szórakoztassam ?ket. Megborzongott a félelemt?l.
Az emelvényen, Bolton Fattya ült atyja székében, és atyja kupájából itta a s?rt. Két ?regemberrel osztozott az asztalán, és B?z?s r?gt?n látta, hogy mindketten nemesek. Az egyik kemény tekintet?, hórihorgas férfi volt hosszú, fehér szakállal, rideg arca a téli fagyokat idézte. Viseltes, zsíros medveb?rt hordott mellényként, alatta pedig térdig ér? láncinget, ami az étkez?asztalnál meglehet?sen szokatlan viselet volt. A másik nemes szintén szikár volt, de ahol a társa szálfaegyenes, ott ? g?cs?rt?s. Az egyik válla jóval magasabban volt a másiknál, és ahogy a tányérja f?lé g?rnyedt, leginkább egy tetemen lakmározó kesely?re emlékeztette B?z?st. Szeme szürke volt, és mohó, fogai sárgák, villás szakálla fehérbe hajló ezüst. Foltos koponyáján alig néhány ?sz hajszál árválkodott, de k?penye lágy és finom anyagból készült, a szürke gyapjút fekete cobolyprém szegélyezte, és a nyakánál ezüstb?l kovácsolt csillag fogta ?ssze.
Ramsay feketébe és rózsaszínbe ?lt?z?tt – fekete csizma, ?v és kardhüvely, fekete b?rmellény a s?tétv?r?ssel hasított, rózsaszín bársonyzekén. Jobb fülében vércsepp alakú gránátk? csillogott. ám elegáns ?lt?zéke ellenére is csúf ember maradt, er?s csontozatú, csapott vállú és enyhén túlsúlyos, ami arra utalt, hogy pár éven belül el fog hízni. B?re rózsaszín volt, és pirospozsgás, orra széles, szája kicsi, haja hosszú, s?tét és száraz. Széles és húsos ajka mellett a szeme volt az, amire az emberek r?gt?n felfigyeltek. Apja apró, k?zel ül?, szokatlanul fakó szemét ?r?k?lte. Néhányan szellemszürkének nevezték ezt az árnyalatot, de a szempár valójában teljesen színtelen volt, akár két koszos jégdarab.
B?z?s láttán nedvességt?l csillogó ajka mosolyra húzódott.
– Itt van az én erjedt szagú barátom. – Odafordult a mellette ül?kh?z. – B?z?s velem van már k?ly?kkorom óta. Nemes atyám adta nekem szeretete jeléül.
A két idegen úr ?sszenézett.
– úgy hallottam, a szolgálód meghalt – mondta a ferde vállú. – Azt beszélik, a Starkok ?lték meg.
Ramsay nagyúr kuncogott.
– A vasemberek mondása szerint, ami halott, nem halhat meg t?bbé, hanem felkel, keményebben és er?sebben. Mint B?z?s. De biztosíthatlak titeket, a sír szagát még mindig érezni rajta.
– Ez a szag... p?ceg?d?r és áporodott hányás. – A ferde vállú, id?s nemes félretolta a csontot, amin eddig rágódott, és megt?r?lte ujjait az asztalterít?ben. – Van valami kül?n?s okod rá, hogy idetold az orrunk elé étkezés k?zben?
A másik nagyúr, az egyenes hátú ?regember a láncingben B?z?st figyelte rideg tekintetével.
– Nézd csak meg jobban – mondta társának. – A haja meg?szült, és sokkal vékonyabb lett, de ez nem holmi szolga. Nem emlékszel rá?
A ferde vállú ránézett, és hirtelen felhorkant.
– ?? Lehetséges lenne? Stark gyámja. Régen mindig mosolygott, megállás nélkül.
– Nos, mostanában valamivel kevesebbet mosolyog – ismerte el Ramsay nagyúr. – Lehet, hogy kit?rtem néhányat a helyes kis fehér fogaiból.
– Jobban tetted volna, ha elvágod a torkát – mondta a láncinges. – Egy kutya, ami a gazdája ellen fordul, nyúzókés alá való.
– ó, itt-ott meg is lett nyúzva – biztosította Ramsay.
– Igen, nagyuram... rossz voltam, nagyuram. Engedetlen és... – Megnyalta az ajkát, próbált visszagondolni, mit k?vetett még el. Szolgálj és engedelmeskedj, mondta magának, akkor életben hagy, és megtarthatod a t?bbi testrészedet. Szolgálj, engedelmeskedj, és ne feledd el a neved. B?z?s, B?z?s, rímel arra, hogy... b?n?s. – Rossz... és...
– Véres a szád – mondta Ramsay. – Már megint az ujjaidat rágtad, B?z?s?
– Nem, nem, nagyuram, esküsz?m!
B?z?s csak egyszer próbálta leharapni a gy?r?sujját, hogy ne fájjon tovább a megnyúzott rész. Ramsay nagyúr soha nem vágott le csak úgy ujjakat. Jobban szerette ?ket megnyúzni, és hagyni, hogy a nyers hús megszáradjon, berepedezzen és elfert?z?dj?n. B?z?st megkorbácsolták, kínpadon gy?t?rték és ?sszevagdosták, de egyik fájdalom sem volt ahhoz fogható, amit a nyúzás után érzett. Ez a fajta kín képes volt ?rületbe kergetni az embert, és nem lehetett huzamosabb ideig elviselni. Az áldozat el?bb vagy utóbb üv?lteni kezdett: ?K?ny?rg?m, elég volt, elég, hagyd abba, vágd le!” és Ramsay nagyúr engedelmeskedett. Egyfajta játék volt ez. B?z?s megtanulta a szabályokat, ahogy azt keze és lába is tanúsította, de akkor, egy alkalommal megfeledkezett róluk, és saját maga próbált véget vetni a fájdalomnak, a fogaival. Ramsay ennek nem ?rült, és a hiba egy újabb lábujjába került B?z?snek.
– Patkányt ettem – motyogta.