– Pycelle – motyogta ?sszezavarodva. – Segíts... én...
Aztán meglátta. Pycelle nagymester az asztalánál ült, feje az el?tte lév? nagy, b?rk?téses k?nyv?n pihent. Alszik, gondolta Kevan... de aztán pislogott egyet, és meglátta a mély, v?r?s hasítékot az ?regember foltos koponyáján. A vér tócsába gy?lt a feje alatt, eláztatta a k?nyv lapjait. A gyertya k?rül csont-és agydarabok hevertek szétszórva, szigetekként az olvadt viasz tengerében.
?r?ket akart, gondolta Ser Kevan. Küldenem kellett volna neki néhányat. Cerseinek végig igaza lett volna? Mindez az unoka?ccse m?ve?
– Tyrion? – h?r?gte. – Hol...?
– Messze – felelte egy ismer?s hang.
Az egyik árnyékfoltban állt egy k?nyvespolc mellett, k?vérkés, sápadt, kerek vállú alak, hint?poros kezében számszeríjat markolva, lábán selyempapuccsal.
– Varys?
Az eunuch letette a fegyvert.
– Ser Kevan. Bocsáss meg nekem, ha tudsz. Nem akartam ártani neked, nem rosszindulatból tettem, hanem a birodalomért. A gyermekekért.
Nekem is vannak gyermekeim. Van feleségem. ó, Dorna! El?nt?tte a fájdalom. Lehunyta a szemét, aztán újra kinyitotta.
– A várban... a várban t?bb száz Lannister-katona van.
– ám ebben a szobában szerencsére egy sincs. Ez mélységesen bánt, nagyuram. Nem érdemelted ki, hogy egyedül halj meg egy ilyen hideg, s?tét éjszakán. Sokan vannak hozzád hasonlók, jó emberek rossz ügyek szolgálatában... sajnos az a veszély fenyegetett, hogy t?nkreteszed a királyn? eddigi szorgos munkáját, ?sszebékíted égikertet és Casterly-hegyet, a kis királyodhoz k?t?d a Hitet, egyesíted a Hét Királyságot Tommen uralma alatt. így hát...
Az ablakon bet?rt a szél, Ser Kevan reszketni kezdett.
– Ill?nek találtam a számszeríjat. Olyan sok k?z?s vonásotok volt Tywin nagyúrral, miért ne hasonlítsatok ebben is? Az unokahúgod azt fogja hinni, a Tyrellek ?lettek meg, talán egyenesen az ?rd?gfióka k?zrem?k?désével. A Tyrellek k?zben rá gyanakodnak. Valahol valaki majd talál okot rá, hogy a dorne-iakat okolja. Kételyek, megosztottság és bizalmatlanság ásnak vermet a gyermekkirályod alá, mik?zben Aegon kit?zi a lobogóját Viharvégen, és a birodalom nagyurai odagy?lnek k?ré.
– Aegon? – Egy pillanatig nem értette. Aztán eszébe jutott. Egy bíbor k?penybe csavart csecsem?, a sz?vetet vér és agyvel? szennyezte. – Halott... ? halott!
– Nem. – Az eunuch hangja most mélyebbnek t?nt. – Itt van. Aegon uralkodásra lett nevelve, mióta járni tud. Vívni tanult, ahogy egy lovaghoz illik, t?bb nyelvet beszél, jártas a t?rténelemben, a jogban és a k?ltészetben. Egy septa oktatta a Hit misztériumaira, mióta elég id?s lett ahhoz, hogy megértse ?ket. Halászok k?z?tt élt, keményen dolgozott, folyókon evezett, hálót foltozott, és megtanulta kimosni a saját ruháját. Halat f?z, sebet k?t?z, tudja, milyen érzés éhezni, menekülni, félni. Tommennek azt tanították, hogy a királyi cím az ? el?joga. Aegon tisztában van vele, hogy királynak lenni k?telesség, hogy a király számára a népe az els?, értük él és uralkodik.
Kevan Lannister kiáltani próbált... az ?r?knek, a feleségének, a testvérének... de a szavak nem j?ttek. Vér csordult a szájából. Teste ?sszerándult.
– Sajnálom. – Varys ?sszekulcsolta a kezét. – Tudom, hogy szenvedsz, mégis csak állok itt, mint valami ostoba vénasszony. Ideje véget vetni ennek. – Az eunuch halkan füttyentett.
Ser Kevan fázott, és minden er?lk?d? lélegzetvételnél újra belenyilallt a fájdalom. Mozgást látott, a k?v?n csosszanó papucsok halk neszét hallotta. Az egyik árnyékfoltból egy gyermek emelkedett ki, egy rongyos k?penyt visel? sápadt fiú, nem lehetett t?bb kilenc-tíz évesnél. A nagymester széke m?gül is el?bukkant egy. Ott volt a kislány is, aki ajtót nyitott neki. K?rülállták vagy fél tucatnyian, fehér arcú gyermekek s?tét szemmel, fiúk és lányok vegyesen.
T?rt tartottak a kezükben.