Meereen nem az otthona, soha nem is lesz az. Csak egy idegen emberekkel teli város, idegen istenekkel és furcsa hajviseletekkel, rojtos tokarokba ?lt?z?tt rabszolgatartókkal, ahol a szajhák kergetése számított erénynek, ahol a mészárlást m?vészetnek tekintették, a kutyát pedig ínyencfalatnak. Meereen mindig is a Hárpia városa lesz, ahol Daenerys soha nem lehet boldog.
Soha, susogta a f? Jorah Mormont mogorva hangján. Figyelmeztettelek, felség. Mondtam, hogy hagyd ezt a várost. Mondtam, hogy a te háborúd Westeroson zajlik.
A hang alig volt t?bb halk suttogásnál, Dany mégis úgy érezte, mintha a férfi ott lépdelne m?g?tte. Az én medvém, gondolta, az én
kedves, ?reg medvém, aki szeretett és elárult. Annyira hiányzott neki. Szerette volna látni csúf arcát, szorosan át?lelni, a melléhez bújni, de tudta, hogy ha megfordulna, Ser Jorah már nem lenne ott.
– Képzel?d?m – mondta. – ébren álmodom. Egyedül vagyok, elvesztem.
Elvesztél mert túl sokat id?ztél egy helyen, ahová soha nem kellett volna menned, mormolta Ser Jorah lágyan, akár a szél. Egyedül, mert elküldtél magad mell?l.
– Elárultál. Pénzért kémkedtél utánam.
Az otthonért. Nem vágytam másra, csak az otthonomra.
– és rám. Engem is akartál. – Dany látta a szemében.
Valóban, suttogta a hang szomorúan.
– Megcsókoltál. Nem adtam rá engedélyt, mégis megtetted. Kiárusítottál az ellenségeimnek, de amikor megcsókoltál, azt komolyan gondoltad.
Jó tanácsokat adtam. Azt mondtam, tartogasd a kardjaidat és dárdáidat a Hét Királyságra. Azt mondtam, hagyd Meereent a meereeniéknek, és menj nyugatra. Nem hallgattál rám.
– El kellett foglalnom Meereent, kül?nben nézhettem volna, ahogy a gyermekeim éheznek az úton. – Dany még mindig látta maga el?tt a holttestek ?svényét, amit maga után hagyott, amikor átkelt a V?r?s Pusztaságon. Abból a látványból nem kért még egyszer. – El kellett foglalnom, hogy etetni tudjam a népemet.
Elfoglaltad Meereent, mégis tovább id?ztél ott.
– Hogy királyn? legyek.
Hiszen királyn? vagy, válaszolta a medve. Westeroson.
– Olyan hosszú az út – panaszkodott Dany. – Fáradt voltam, Jorah. Belefáradtam a háborúzásba. Pihenni akartam, nevetni, fákat ültetni, és nézni, ahogy n?vekednek. én csak egy fiatal lány vagyok.
Nem, te a sárkány vére vagy. A suttogás egyre halkult, mintha Ser Jorah mind jobban lemaradna m?g?tte. A sárkányok nem ültetnek fákat. Ezt ne feledd. Ne feledd, ki vagy, és mivé kell válnod. Ne feledd a szavaidat!
– T?z és vér – mondta Danyi a hullámzó fütengemek.
Egy k? kifordult a talpa alól. Fél térdre zuhant, és felkiáltott fájdalmában, hiába reménykedett, hogy medvéje felkarolja és lábra állítja. Amikor megfordult, hogy ránézzen, csak a halkan cs?rgedez?, barna vizet látta... és a lágyan imbolygó füvet. A szél mondta magának, a szél mozgatja ?ket, attól látszik úgy, mintha hullámozna. Csakhogy nem fújt a szél. A nap mer?legesen süt?tt, az egész világ csendes volt és mozdulatlan. Szúnyogok repkedtek a leveg?ben, a víz f?l?tt szitak?t? cikázott. és a f? mozgott, holott semmi oka nem volt rá.
Gyorsan a vízbe nyúlt, és kiemelt a sárból egy ?k?lnyi méret? k?vet. Gyatra fegyver, de a puszta kéznél jobb. Szeme sarkából látta, hogy jobbra ismét megmozdul a f?. A szálak mélyen megd?ltek, mintha egy király el?tt hajolnának meg, de egyetlen király sem jelent meg, A világ z?ld volt és üres. Z?ld és csendes. A világ sárgán haldokolt. Fel kellene állnom, biztatta magát. Tovább kell mennem! K?vetnem kell a patakot!
A f? mélyér?l halk, ezüst?s csengést hallott.
Cseng?k gondolta, és mosolyogva idézte fel Khal Drogót, napját és csillagát, a hajába font csengetty?ket. Amikor a nap nyugaton kel fel és keleten nyugszik le. Amikor a tengerek kiszáradnak, és a hegyeket elfújja a szél, akár a faleveleket. Amikor ismét megfogan a méhem, és él? gyermeket szül?k, Khal Drogo akkor tér vissza hozzám.
ám ezek k?zül egyik sem t?rtént meg. Cseng?k, gondolta újra. A vérlovasai megtalálták.
– Aggó! – suttogta. – Jhogo! Rakharo! – Talán Daario is elj?tt velük?
A z?ld tenger kettévált, és megjelent egy lovas. Varkocsa fekete volt, és fényes, b?re s?tét, akár a csiszolt réz, szeme mandulavágású. Csengetty?k csilingeltek a hajában. Fémlemezekb?l álló ?vét és festett mellényt viselt, egyik csíp?jén arakh lógott, a másikon ostor. Nyergére vadászíjat és egy tegeznyi nyílvessz?t er?sített.
Egyetlen lovas, egyedül. Felderít?, ? lovagolt a khalasar el?tt, vadászzsákmányt és jó legel?t keresett, ellenség után kutatott. Ha megtalálja Danyt, meg?lheti, meger?szakolhatja, akár rabszolgasorba is vetheti. Legjobb esetben visszaküldi a dosh khaleen vénasszonyaihoz, ahová az engedelmes khaleesinek egyébként is mennie kellett volna, amikor a khaljuk meghalt.