északnak repültek, a folyón túl, Drogon tépett és átlyuggatott szárnyával keresztülvágott a felh?k?n, melyek leginkább egy szellemhadsereg lobogóira hasonlítottak. Dany megpillantotta a Rabszolga-?b?l partját és a valyriai utat, amely egyenesen vágott át a kietlen pusztaságon, amíg el nem t?nt nyugaton. A hazavezet? út. Semmi nem volt alattuk, csak a f? hullámzott a szélben.
Mikor is j?ttünk el onnan, vagy ezer éve? Néha nagyon úgy t?nt.
A nap egyre forróbban süt?tt, ahogy magasabbra emelkedett, és Dany feje nemsokára már lüktetett. A haja újra n?ni kezdett, de nagyon lassan.
– Szükségem van egy kalapra – mondta hangosan. Odafent Sárkányk?n megpróbált készíteni magának egyet ?sszefont f?szálakból, ahogy a dothraki asszonyoktól látta, de vagy rossz f?szálakat használt, vagy egyszer?en nem rendelkezett a szükséges tudással. A fejfed? állandóan darabokra hullott a kezében. Próbáld meg újra! – biztatta magát. Legk?zelebb jobban sikerül! A sárkány vére vagy, menni fog! Próbálkozott és próbálkozott, de a legutolsó kísérlet sem járt t?bb eredménnyel, mint a legels?.
Délután lett, mire megtalálta a hegytet?r?l megpillantott patakot. Apró kis ér volt csupán, nem szélesebb a karjánál... márpedig a karja egyre vékonyabb lett minden nappal, amit Sárkányk?n t?lt?tt. Dany vizet merített a tenyerébe, és az arcára locsolta. Amikor vizet vett, kézfeje belesüppedt a csermely aljának iszapjába. Jobban szeretett volna hidegebb, tisztább vizet inni... de nem, ha reményeit kívánságokba ?li, akkor inkább azt kívánja, hogy valaki megmentse.
Még minidig reménykedett benne, hogy elindultak a felkutatására. Ser Barristan biztosan keresi; ? volt az els? test?re, megesküd?tt rá, hogy a saját életével fogja védeni az ?vét. Vérlovasai pedig jól ismerték a dothraki tengert és életük az ?véhez k?t?d?tt. Férje, a nemes Hizdahr zo Loraq is kiküldhet keres?csapatokat. Daario pedig... Dany elképzelte, ahogy felé lovagol a magas f?ben, mosolyogva, aranyfoga megcsillan a lemen? nap utolsó sugarában.
Csakhogy Daariót átadták a yunkaiknak, biztosítékként, hogy a yunkai kapitányoknak semmi baja ne essen. Daario és H?s, Jhogo és Groleo, valamint Hizdahr három rokona. Mostanra biztosan minden túszt elengedtek, de...
Elgondolkodott, vajon kapitánya pengéi még mindig ott lógnak-e
a falon az ágya mellett, várva, hogy Daario visszaérkezzen, és újra felk?sse ?ket
– Itt hagyom neked a lányaimat – mondta neki a férfi. – Vigyázz rájuk, szerelmem.
Vajon a yunkaik tisztában vannak vele, mit jelent neki a kapitánya? Ugyanezt a kérdést tette fel Ser Barristannak is a túszok távozásának délutánján.
– Biztosan hallották a szóbeszédet – felelte a lovag. – Naharis talán még kérkedett is vele, hogy felséged milyen... nagy becsben tartja ?t. Ha megbocsátasz, a szerénység nem tartozik a kapitány erényei k?zé. Nagyon büszke a... a vívótudására.
Vagyis dicsekszik vele, hogy ágyba vitt, ezt akarod mondani. ám még Daario sem lehet olyan ostoba, hogy az ellenség táborában is ezzel kérkedjen. Nem számít. A yunkaik mostanra minden bizonnyal hazafelé tartanak. Ezért tett mindent, amit tett A békéért.
Visszanézett arra, amerr?l j?tt, ahol Sárkányk? ?k?lbe szorított kézként emelkedett a f?tenger f?lé. Annyira k?zelinek látszik. órák óta gyalogolok, mégis olyan, mintha kinyújtott kézzel elérhetném. Még nem lett volna kés? visszafordulni. A Drogon barlangja melletti tóban voltak halak, az els? napon el is kapott egyet, talán t?bbet is foghatna. és voltak ott maradékok, megégett csontok húsdarabokkal, Drogon áldozatainak maradványai.
Nem, d?nt?tte el magában. Ha visszanézek, elvesztem. évekig is elélhetne Sárkányk? napégette sziklái k?z?tt, naponta meglovagolva Drogont, a sárkány által hagyott maradékot eszegetve esténként mik?zben a nagy f?tenger aranyból narancsba fordul, de ? nem erre az életre született. újra hátat fordított a távoli hegynek, elzárta magától a repülés és a szabadság énekét, amit a szél dalolt a sziklaszirtek k?z?tt. Amennyire meg tudta állapítani, a csermely dél-délkelet felé folyt. K?vette. Vigyél el a folyóhoz, mind?ssze ennyit kérek t?led Vigyél el a folyóhoz, a t?bbit én megoldom.
Lassan vánszorogtak az órák. A patak ide-oda kanyargott, Dany pedig k?vette, a korbáccsal verve az ütemet a combján, és megpróbált nem gondolni arra, milyen messzire kell mennie, a lüktetésre a fejében vagy üres gyomrára. Csak egy lépés. Aztán a k?vetkez?. újabb. és újabb. Mi mást tehetett volna?