Csend honolt a tengeren. Amikor a szél fújt, a f? sóhajtozott, ahogy a szálak egymáshoz d?rzs?l?dtek, olyan nyelven susogtak,
amit csak az istenek érthettek. A patak id?nként halkan csobogott, amikor k?rülfolyt egy k?vet. Dany lábujjai k?z?tt sár buggyant. Rovarok dongták k?rül, lusta szitak?t?k, csillogó, z?ld darazsak és apró, szinte alig látható szúnyogok. Oda sem figyelve csapta le ?ket, amikor a karjára szálltak. Egyszer egy ivó patkánnyal találkozott, de az állat azonnal elmenekült, amikor meglátta ?t, egy pillanat alatt elt?nt a magas f?ben. Néha madárdalt hallott. A hang hallatán megkordult a gyomra, de nem volt nála hurok, amivel megfoghatta volna ?ket, és eddig fészekre sem bukkant. Egykor repülésr?l álmodtam, és most, hogy teljesült, tojáslopásról álmodozom. Elnevette magát.
– Az ember ?rült, de az istenek még ?rültebbek – mondta a f?nek, és a f? egyetért?en susogott.
Aznap három alkalommal pillantotta meg Drogont. Egyszer olyan messze volt, hogy akár sas is lehetett volna a távoli felh?k k?z?tt, de Dany mostanra már megtanulta felismerni akkor is, ha csak egy kis pont volt az égen. Másodszor pontosan a nap el?tt repült el szélesre tárt, fekete szárnnyal, és a világ egy pillanatra els?tétedett. Harmadszor Dany f?l?tt suhant el, olyan k?zel, hogy a királyn? hallotta szárnyainak suhogását. Egy fél pillanatig azt hitte, ?t keresi, de a sárkány ügyet sem vetett rá, továbbrepült, elt?nt valahol keleten. és ez így van jól, gondolta a lány.
Az este szinte váratlanul érte. Mik?zben a nap Sárkányk? távoli ormai felé süllyedt, Dany éppen egy alacsony, romos, f?vel ben?tt k?falon mászott át. Egykor talán egy templom része lehetett, vagy egy falu vezet?jének nagyterme. M?g?tte további romokat talált – egy régi kutat, valamint néhány k?rt a f?ben, ahol egykor a kunyhók álltak. Sárból és szénából építették ?ket, de a szél és az es? az évek folyamán teljesen eltüntette. Dany nyolcat is talált, mire a nap lement, de távolabb, a f? rejtekében még t?bb is lehetett.
A k?fal jobban bírta a viszontagságokat. Bár sehol nem emelkedett három láb f?lé, azokon a pontokon, ahol alacsonyabb falakkal találkozott, nyújtott némi védelmet az elemek el?l, és az éjszaka gyorsan k?zeledett. Dany befészkelte magát a szegletbe, és kitépett f?b?l készített magának fészket. Nagyon fáradt volt, és új vízhólyagok jelentek meg a talpán, t?bbek k?z?tt rózsaszín lábujjain. Biztosan amiatt, ahogy lépkedek, kuncogott magában.
Mik?zben a világ els?tétedett, Dany lehunyta a szemét, de az álom elkerülte. Az éjszaka hideg volt, a f?ld kemény, a gyomra üres. Meereenre gondolt, Daarióra, a szerelmére, és Hizdahrra, a férjére, Irrire, Jhiquira és a drága kis Missandeire, Ser Barristanra, Reznakra és Tarfejü Skahazra. Vajon félnek t?le, hogy meghaltam? Elrepültem egy sárkány hátán. Lehet, hogy azt hiszik, megevett? Hizdahr még mindig király lehet? A koronáját t?le kapta, megtarthatja egyáltalán a távollétében? Meg akarta ?lni Drogont Hallottam. ??ljétek meg!” Ezt üv?lt?tte. ??ljétek meg a sz?rnyeteget!” és vágyteli kifejezés ült az arcán. Er?s Belwas pedig térdre esve, reszketve ?klendezett. Méreg. Biztosan méreg volt. A mézes sáskák. Hizdahr azt akarta, hogy megkóstoljam, de Belwas falta fel mind. Királlyá tette Hizdahrt, az ágyába fogadta, megnyitotta a kedvéért a küzd?vermeket, nem akarhatta a halálát. De akkor ki más? Reznak, a parfüm?s udvarnagy? A yunkaik? A Hárpia Fiai?
A távolban farkas üv?lt?tt. A hang hallatán még szomorúbbnak és magányosabbnak érezte magát, de az éhsége nem cs?kkent. Amikor a hold a füves puszta f?lé emelkedett, végre nyugtalan álomba merült.
álmodott. Minden gondját és minden fájdalmát maga m?g?tt hagyva szárnyalt a leveg?ben. újra repült p?rg?tt, nevetett, táncolt a csillagok forogtak k?rül?tte, és titkokat sugdostak a fülébe.
– Ha északra akarsz menni, dél felé kell indulnod. Hogy elérj nyugatra, keletre kell menned. Ha el?re akarsz jutni, hátrafelé kell menned, és ahhoz, hogy megérinthesd a fényt át kell haladnod az árnyék alatt
– Quaithe! – kiáltotta Dany. – Hol vagy, Quaithe?
Aztán meglátta. Csillagfényb?l van a maszkja.
– Emlékezz, ki vagy, Daenerys – suttogták a csillagok a n? hangján. – A sárkányok tudják. és te?