– Fényesség, honnan szedjük ?ssze a pénzt ilyen sok ember megfizetéséhez?
– A piramisokból. Nevezzük véradónak. Száz aranyat k?vetelek minden piramisból minden felszabadított után, akiket a Hárpia Fiai meggyilkoltak.
Ez mosolyt csalt a Tarfej? arcára.
– Elintézzük – bólintott –, de fényességednek tudnia kell, hogy Zhak és Merreq nagymesterek arra készülnek, hogy elhagyják a piramisaikat és a várost.
Daenerys már halálosan unta Zhakot és Merreq-et; rosszul volt az ?sszes meereenit?l, kicsit?l és nagytól egyaránt.
– Hadd menjenek, de gondoskodjatok róla, hogy a ruháikon kívül semmit ne vigyenek. ügyeljetek rá, hogy az aranyuk itt maradjon, és a felhalmozott élelmük is.
– Fényesség – mormolta Reznak mo Reznak –, nem lehetünk biztosak benne, hogy a nemesek az ellenségeinkhez akarnak csatlakozni. Valószín?bb, hogy egyszer?en csak átteszik a székhelyüket a hegyek k?zé.
– Akkor hát biztosan nem bánják, ha meg?rizzük nekik az aranyukat. A hegyek k?z?tt úgysem tudnák mire k?lteni.
– A gyermekeiket féltik – folytatta Reznak.
Igen, gondolta Daenerys, akárcsak én.
– Majd rájuk is vigyázunk. Mindegyikükt?l két gyermeket kérek, és a t?bbi piramisból is. Egy lányt és egy fiút.
– Túszoknak – vigyorgott jókedv?en Skahaz.
– Apródoknak és pohárnokoknak. Ha a nagymesterek tiltakoznak, magyarázzátok el nekik, hogy Westeroson nagy megtiszteltetés egy gyermek számára, ha kiválasztják udvari szolgálatra. – A t?bbit kimondatlanul hagyta. – Menjetek és tegyétek, ahogy parancsoltam. Gyászolnom kell a halottainkat.
Amikor visszatért a piramis tetején lév? szobájába, ott találta a halkan sírdogáló Missandeit az ágyán. A lány mindent megtett, hogy visszafojtsa zokogását.
– Gyere, aludj velem – mondta Dany a kis írnoknak. – Csak órák múlva hajnalodik.
– Felséged nagyon kegyes ehhez. – Missandei besiklott a takaró alá. – Jó testvér volt.
Dany átkarolta a lányt.
– Mesélj róla!
– Kiskorunkban ? tanított meg fára mászni. Tudott halat fogni a kezével. Egyszer a kertben találtam rá, aludt, és vagy száz pillangó repdesett k?rül?tte. Annyira gy?ny?r? volt akkor reggel, ez nagyon... akarom mondani, nagyon szerettem.
– Ahogy ? is szeretett téged. – Dany a lány haját simogatta. – Csak szólj, kedvesem, és elküldelek err?l a sz?rny? helyr?l. Találok valahogy egy hajót, és hazaküldelek Naathba.
– Inkább veled maradnék, Naathban félnék. Mi van, ha megint j?nnek a rabszolga-keresked?k? Biztonságban érzem magam, amikor veled vagyok.
Biztonság. A szó k?nnyeket csalt Dany szemébe.
– Vigyázni szeretnék rád. – Missandei még gyermek volt, és a k?zelében Dany is úgy érezte, mintha lenne egy gyermeke. – Amikor én kicsi voltam, senki nem vigyázott rám. Talán Ser Willem, de ? meghalt, és Viserys... Szeretnélek megvédeni, de... annyira nehéz! Er?snek lenni. Nem mindig tudom, mit kellene tennem. Pedig tudnom kell! Csak én vagyok nekik. én vagyok a királyn?, az... az...
–...anya – suttogta Missandei.
– A sárkányok anyja. – Dany megborzongott.
– Nem, mindannyiunk anyja. – Missandei még szorosabban bújt hozzá. – Aludj, felség, nemsokára itt a hajnal, s vele a meghallgatások.
– Mindketten alszunk, és egy szebb j?v?r?l álmodunk. Csukd be a szemed. – Amikor a lány engedelmeskedett Dany megcsókolta a szemhéját, amivel halk kuncogást csalt ki bel?le.
A csókok azonban sokkal k?nnyebben j?ttek, mint az álom. Dany lehunyta a szemét és megpróbált az otthonára gondolni, Sárkányk?re, Királyvárra és a t?bbi helyre, melyekr?l Viserys mesélt neki, egy ennél barátságosabb f?ldre... de gondolatai folyton visszatértek a Rabszolga-?b?lh?z, akár egy makacs szélbe került hajó. Amikor Missandei már mélyen aludt, kibontakozott az ?leléséb?l, kisétált a kora hajnali leveg?re, és erkélyének téglakorlátjára d?lve nézte a várost. Ezernyi tet?t látott, a hold az ezüst és az elefántcsont kül?nféle árnyalataira festette ?ket.
Valahol a tet?k alatt a Hárpia Fiai gyülekeztek, terveket sz?ttek az ? meg?lésére, és azokéra, akik szerették, valamint gyermekei újbóli rabláncra f?zésére. Valahol odalent egy éhes gyermek sírt a tejért. Valahol odalent egy férfi és egy sz?z ?lelkezett, mohó kezekkel tépték le egymásról a ruhát. ám itt fent csak a holdfény volt a piramisok és vermek k?z?tt, és semmi nem utalt arra, ami lent t?rténik. Idefent csak ? volt, egyedül.