Magányos, szép és halálos, gondolta Jon, és az enyém lehetett volna. ? és Deres, valamint nemes atyám neve. Ehelyett a fekete k?penyt és a jégfalat választotta. A becsületet választotta. Egy fattyú becsületét.
A Fal jobboldalt magasodott f?lé, ahogy átvágott az udvaron. A jég felülete sápadtan csillogott, de a mélye maga volt a homály. A kapunál halovány, narancssárga izzás látszott a rácsok k?z?tt, ahol az ?r?k menedéket kerestek a szél el?l. Jon hallotta a lánc nyikorgását, ahogy a felvonóketrec nekiüt?d?tt a Falnak. Odafent az ?rszemek minden bizonnyal a parázstartó melege f?lé g?rnyednek, és a szél miatt kiabálva beszélgetnek. Vagy végképp feladták a próbálkozást, és mindenki belesüllyedt saját hallgatásának tavába. Nekem is ott kellene lennem. A Fal az enyém.
éppen a Parancsnok tornya alatt sétált, azon a ponton, ahol Ygritte meghalt a karjában, amikor Szellem megjelent mellette. A rémfarkas meleg lehelete g?z?lg?tt a hidegben, v?r?s szeme zsarátnokként izzott a holdfényben. Jon száját megt?lt?tte a forró vér íze, és tudta, hogy Szellem aznap éjjel gyilkolt. Nem! – parancsolt magára. Ember vagyok, nem farkas. Keszty?s kezével megd?rzs?lte a száját, és nagyot k?p?tt a hóra.
A hollótanya alatti szobában továbbra is Clydas lakott. Jon kopogtatására a bejárathoz csoszogott, és résnyire nyitotta az ajtót.
– Zavarok? – kérdezte Jon.
– Dehogy. – Kitárta az ajtót. – éppen bort forralok. Elfogadsz egy kupával?
– ?r?mmel. – Jon keze elmerevedett a hidegt?l. Lehúzta a keszty?jét, és megtornáztatta az ujjait.
Clydas visszatért a t?zhelyhez, és megkavarta a bort. Legalább hatvanéves, ?regember, csak Aemonhoz képest t?nt fiatalnak. Az alacsony, k?vérkés intéz? szeme rózsaszín volt, akár egy éjszakai állaté, a fején néhány ?sz hajszál árválkodott. Amikor kit?lt?tte a bort, Jon mindkét kezével maga elé emelte a kupát, beszippantotta a f?szeres g?zt, és megkóstolta az italt A meleg azonnal szétáradt a testében. újra ivott, hosszú és mély kortyokkal, hogy ki?blítse szájából a vér ízét
– A királyné emberei azt mondják, a Falon Túli Király gyáván halt meg. Hogy kegyelemért rimánkodott, és megtagadta királyságát.
– Valóban. Fényhozó pedig fényesebben ragyogott, mint eddig bármikor. Olyan volt, mint a nap. – Jon felemelte a kupáját. – Stannis Baratheonra és varázskardjára! – Keser?nek érezte a bort a szájában.
– ?felsége nem k?nny? ember. Aki koronát visel, ritkán az. Sok jó ember volt rossz király, szokta mondani Aemon mester, és néha rossz emberekb?l is lehet jó király.
– ? már csak tudja. – Aemon Targaryen kilenc királyt látott a Vastrónon. Egy király fia, egy király testvére, egy király nagybátyja volt. – Belenéztem a k?nyvbe, amit Aemon mester itt hagyott nekem. A Jáde kompendiumba, az Azor Ahairól szóló fejezetbe. A Fényhozó az ? kardja volt, a felesége vérében edzették, ha hinni lehet Votarnak. A Fényhozó azután sosem lett hideg tapintású, hanem olyan meleg, amilyen Nissa Nissa is volt. Csatában a penge tüzesen izzott. Azor Ahai egyszer egy sz?rnyeteggel küzd?tt, és amikor a kardot a bestia gyomrába d?fte, annak felforrt a vére. Füst és g?z szállt fel a pofájából, a szeme elolvadt és ráfolyt az arcára, a teste lángra gyúlt.
Clydas pislogott.
– Egy penge, amelyet a saját tüze hevít...
–...nagy áldás lenne a Falon. – Jon félretette a kupát, és felhúzta fekete vakondb?r keszty?jét. – Nagy kár, hogy Stannis kardja hideg. Kíváncsi lennék, az ? Fényhozója hogyan viselkedik csatában. K?sz?n?m a bort. Szellem, gyere! – Fejébe húzta csuklyáját, és az ajtóhoz indult. A rémfarkas k?vette.
A kovácsm?hely s?tét volt, és csendes. Jon biccentett az ?r?knek, miel?tt a dárdák néma sorfala mellett megk?zelítette a szállását Kard?vét felakasztotta egy szegre az ajtó mellett, a k?penyét egy másikra. Amikor levette a keszty?jét, keze merev volt, és hideg. Hosszú ideig tartott, mire sikerült meggyújtania egy gyertyát. Szellem ?sszeg?mb?ly?d?tt a sz?nyegén, és azonnal elaludt, de Jon még nem tudott lepihenni. A karcos feny?asztalon ott hevertek a Fal és az azon túli területek térképei, a felderít?k beosztása, valamint egy levél az árnyéktoronyból, Ser Denys Mallister kecses bet?ivel.
újra elolvasta a levelet, kihegyezett egy tollat, és felbontott egy s?r?, fekete tintával teli üvegcsét. Két levelet írt, az egyiket Ser Denysnek, a másikat Cotter Pyke-nak. Mindketten további embereket kértek t?le. Haldert és Varangyot nyugatra küldi, az árnyék-toronyba, Grennt és Pypet keletre, a Tengermelléki Keleti ?rségbe. A tinta nem folyt kell?képpen, ezért szavai kurtának, durvának és ügyetlennek t?ntek, de nem adta fel.