– Soha nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. – Az intéz?k parancsnoka észrevehet?en lefogyott, mióta fejsebet kapott a Koponyák Hídján. Az egyik fülének egy része odaveszett. Már nem úgy néz ki mint egy gránátalma, gondolta Jon. – A Toroknál vért hullattunk, hogy megállítsuk a vadakat. Jó emberek haltak meg ott, barátok és testvérek. és mindez miért?
– A birodalom átkozni fog minket ezért – jegyezte meg csíp?sen Ser Alliser Thorne. – Westeros minden becsületes lakosa elfordítja a fejét és k?p egyet az éjjeli ?rség említésekor.
Mit tudsz te a becsületr?l?
– Csend legyen a sorban!
Ser Alliser Thorne sokkal óvatosabbá vált, mióta Janos nagyúr elvesztette a fejét, de a rosszindulat nem távozott bel?le. Jon eljátszott a gondolattal, hogy neki adja a megbízatást, amit Slynt visszautasított, de maga mellett akarta tudni a férfit. Mindig is ? volt a veszedelmesebb kettejük k?zül. Inkább az árnyéktorony egyik megtermett intéz?jét bízta meg Szürkeles vezetésével.
Remélte, hogy az új hely?rségek érzékelhet? változást hoznak. Az ?rség kivéreztetheti a szabad népet, de képtelenek leszünk ?r?kre visszaverni ?ket. Ezen az igazságon még az sem változtatott, hogy a t?znek adták Mance Raydert. Még mindig túl kevesen vagyunk, és felderít?k nélkül mintha megvakultunk volna. Ki kell küldenem az embereket, de ha megteszem, vajon visszatérnek-e?
A Falon átvezet? alagút keskeny volt, és kanyargós, a vadak k?zül pedig sokan ?regek, betegek vagy sebesültek, így a menet fájdalmas lassúsággal haladt. Mire az utolsó is térdet hajtott, bealkonyodott. A g?d?rben már alig égett a t?z, a király árnyéka a Falon korábbi méretének negyedére cs?kkent. Havas Jon látta a lélegzetét a leveg?ben. Hideg van, és egyre hidegebb lesz. Sokáig elhúzódott ez a színjáték.
Kéttucatnyi fogoly ?gyelgett még a pallóknál. Négy óriás is volt k?ztük, hatalmas, sz?r?s teremtmények ferde homlokkal, fat?rzsnyi lábakkal és hatalmas, szétterül? lábfejjel. Méretük ellenére át tudtak volna menni a Fal alatt, de az egyik nem akarta hátrahagyni a mamutját, a t?bbiek pedig nem akarták hátrahagyni ?t. A t?bbi visszamaradó mind ember volt Sokan meghaltak vagy haldokoltak, és rokonaik, barátaik még egy tál hagymalevesért sem voltak hajlandóak megválni t?lük.
Néhányan reszkettek, mások még a reszketéshez is túlságosan fásultak voltak, úgy hallgatták a király hangját.
– Szabadon elmehettek – k?z?lte velük Stannis. – Mondjátok el a t?bbieknek, mit láttatok! Mondjátok meg nekik, hogy láttátok az igazi királyt, és hogy szívesen fogadjuk ?ket is a birodalmamban, amíg meg?rzik a békét. Ha nem, jobban teszik, ha menekülnek vagy elbújnak. T?bb támadást nem t?r?k el a falam ellen!
– Egy birodalom, egy isten, egy király! – rikoltotta Melisandre úrn?.
A királyn? emberei átvették a kiáltást, k?zben dárdájuk nyelével üt?gették a pajzsukat.
– Egy birodalom, egy isten, egy király! STANNIS! STANNIS! EGY BIRODALOM, EGY ISTEN, EGY KIRáLY!
Jon látta, hogy Val nem csatlakozik a kórushoz, ahogy az éjjeli ?rség fekete testvérei sem. A hangzavar k?zepette a kint maradt vadak lassanként elt?ntek az erd?ben. Az óriások távoztak utolsóként, kett? a mamut hátán, kett? gyalog. Csak a halottak maradtak hátra. Jon figyelte, ahogy Stannis leereszkedik az emelvényr?l, az oldalán Melisandréval. A király v?r?s árnyéka. Soha nem távozik mell?le hosszabb id?re. A dísz?rség elrendez?d?tt k?rül?ttük – Ser Godry, Ser Clayton és tucatnyi másik lovag. A holdfény megcsillant páncéljukon, k?penyüket szél lobogtatta.
– Intéz? uram – fordult Jon Bowen Marshhoz –, a kerítést aprítsátok fel t?zifának, a tetemeket pedig dobjátok a t?zbe.
– Ahogy parancsolod. – Marsh utasításokat vakkantott, és a sorból kiváló intéz?k máris megrohamozták a kerítést. Vezet?jük a homlokát ráncolva figyelte ?ket. – Ezek a vadak... szerinted tartani fogják a szavukat?
– Néhányan igen, de nem mind. Náluk is ugyanúgy vannak gyávák és gazfickók, gyenge akaratúak és ostobák, mint nálunk.
– Az eskünk... arra esküdtünk, hogy megvédjük a birodalmat...
– Ha a szabad nép letelepszik az Adomány területén, ?k is a birodalom részét fogják képezni – mutatott rá Jon. – Kétségbeejt? id?ket élünk, és ez még rosszabbodni fog. A valódi ellenség arcát még nem is láttuk, azt a fehér, halott arcot a világító, kék szemmel. A szabad nép viszont ismeri ?ket. Stannisnek ebben igaza van, k?z?s ügyet kell vállalnunk a vadakkal.
– K?z?s ügyet egy k?z?s ellenség ellen, ezzel csak egyetérteni tudok – bólintott Bowen Marsh. – De ez nem jelenti, hogy át kellene engednünk a Falon t?bb tízezer kiéhezett vadembert. Engedjük ?ket vissza a falvaikba, hadd harcoljanak ott a Másokkal, amíg mi lezárjuk a kaput. Nem lenne nehéz dolgunk, csak vizet kellene le?nteni a gyilokréseken, a Fal elvégezné a t?bbit. A hideg, a súly... egy hold-forduló alatt olyan lenne, mintha soha nem is létezett volna kapu. Az ellenségnek keresztül kellene fúrnia magát.