A ketrec belsejében Mance Ryder ?sszek?t?z?tt kézzel próbálta leszedni a nyakáról a hurkot, mik?zben árulásról és boszorkányságról üv?lt?z?tt ?sszefüggéstelenül, megtagadta saját királyságát, népét, nevét és minden mást, amit valaha birtokolt. Kegyelemért k?ny?rg?tt és átkozta a v?r?s asszonyt, majd hisztérikus nevetésben t?rt ki.
Jon rezzenéstelen tekintettel figyelte. Nem mert gyengének mutatkozni testvérei el?tt. Kétszáz embert rendelt ki, ennek t?bb mint felét a Fekete Vár hely?rségéb?l. Az éjjeli ?rség tagjai komor, fekete sort alkottak lovaikon, hosszú dárdával a kezükben; csuklyájukat az arcukba húzták, hogy elfedjék vonásaikat... és azt, hogy sokan k?zülük túl ?regek vagy túl fiatalok. A szabad nép rettegett az ?rségt?l, és Jon azt akarta, hogy félelmüket elvigyék a Faltól délre elterül? új lakhelyükre is.
A kürt a tuskók, levelek és ágak k?zé csapódott. Három szívverésnyi id? múlva az egész g?d?r lángba borult. Mance b?rt?ne rácsait markolva zokogott, és kegyelemért rimánkodott. Amikor a t?z elérte, még táncolt is. üv?ltései a félelem és a fájdalom hosszú, szavak nélküli sikolyaivá olvadtak ?ssze. Ketrecén belül úgy verg?d?tt, akár egy ég? falevél vagy egy gyertyalángba repül? molylepke.
Jonnak eszébe jutottak a dal sorai.
Fivéreim, az életem
A dorne-i elvette, nincs tovább,
De kit érdekel, hisz mind meghalunk,
S én csókoltam a dorne-i asszonyát.
Val olyan mozdulatlanul állt az emelvényen, mintha sóból vésték volna ki. Nem sír, nem is néz félre. Jon azon gondolkodott, vajon Ygritte mit tett volna a helyében. A n?k sokkal er?sebbek. Samre és Aemon mesterre gondolt, Szegf?re és a babára. Az utolsó leheletével is engem fog átkozni, de nem láttam más megoldást. A Keleti ?rségb?l heves viharokat jelentettek a Keskeny-tengeren. Biztonságban akartam tudni ?ket. Lehet, hogy ehelyett rákeledelt csináltam bel?lük? Múlt éjjel azt álmodta, hogy Sam megfulladt, Ygritte nyílvessz?vel a testében haldoklik (valójábgn nem az ? nyílvesszeje volt, de az álmaiban igen), Szegf? pedig vérk?nnyeket sír.
Havas Jon eleget látott.
– Most! – vakkantotta.
Királyerdei Ulmer a f?ldbe d?fte dárdáját, leakasztotta válláról az íját, és el?húzott egy fekete nyílvessz?t. Nyájas Hegyi Donnel hátravetette csuklyáját, és hasonlóképpen cselekedett. Szürketollú Garth és Szakállas Ben szintén kifeszítette íját, és egyszerre l?ttek.
Az egyik nyílvessz? Mance Rayder mellébe fúródott, egy másik a gyomrába, egy pedig a nyakába. A negyedik a ketrec rácsát találta el, és egy pillanatig ott rezgett, miel?tt lángra kapott. Egy n? zokogása visszhangzott a falon, mik?zben a vadak királya lángolva roskadt a ketrec padlójára.
– és ?rsége most véget ért – mormolta halkan Jon.
Mance Rayder egykor az éjjeli ?rség tagja volt, miel?tt fekete k?penyét v?r?s selyemmel díszítettre cserélte.
Stannis mogorván figyelt az emelvényen. Jon nem nézett a szemébe. A faketrec alja leszakadt, a rácsok recsegtek-ropogtak. Minden alkalommal, amikor a lángnyelvek felcsaptak, egyre t?bb v?r?sen izzó vagy feketére szenesedett ág szabadult ki.
– A Fény Ura teremtette a napot, a holdat és a csillagokat, hogy bevilágítsák ?svényünket, és a tüzet, hogy visszaszorítsuk a s?tétséget! – kántálta Melisandre. – Senki nem állhat meg lángjai el?tt!
– Senki nem állhat meg lángjai el?tt! – visszhangozták a királyné emberei.
A v?r?s asszony k?rül ?rvénylett s?tét skarlátszín k?penye, rézv?r?s haja fényudvart vont arca k?ré. Ujjai hegyén hosszú, sárga lángnyelvek táncoltak tüzes karmokként.
– SZABAD NéP! Hamis isteneitek nem segíthetnek rajtatok! Hamis kürt?t?k nem mentett meg titeket! Hamis királyotok csak halált, kétségbeesést, vereséget hozott rátok... de itt áll az igazi király. LáSSáTOK DICS?SéGéT!
Stannis Baratheon el?húzta a Fényhozót.
A kard v?r?s, sárga és narancs fénnyel izzott, szinte életre kelt a lángoktól. Jon már látta ezt a bemutatót... de az nem ilyen volt, nem is hasonlított erre. Fényhozó maga volt az acélból kovácsolt nap. Amikor Stannis a feje f?lé emelte a pengét, az embereknek el kellett fordítaniuk a fejüket, vagy legalább eltakarni a szemüket. A lovak hátrah?k?ltek, az egyik ledobta a lovasát. Még a t?zverem izzása is háttérbe szorult a fény?z?n el?tt, ahogy egy kis test? kutya hátrál meg a nagyobb el?l. Maga a Fal is v?r?sbe, rózsaszínbe és narancsba fordult, ahogy a színek hullámai táncot lejtettek a jégen. Ez lenne a királyi vér ereje?
– Westerosnak csak egy királya van! – jelentette be Stannis. Hangja érdes volt és durva, hiányzott bel?le Melisandre dallamossága. – Ezzel a karddal megvédem alattvalóimat, és elpusztítom azokat, akik fenyegetik ?ket! Hajtsatok térdet, és én ennivalót, f?ldet, igazságot ígérek nektek! Térdeljetek le és éljetek, vagy menjetek és haljatok meg; a választás a tiétek! – Visszacsúsztatta a Fényhozót a hüvelyebe, és a világ újra els?tétedett, mintha a nap felh? m?gé bújt volna. – Kaput kinyitni!
– KAPUT KINYITNI! – b?dült el Ser Clayton Suggs harci kürt mélység? hangján.