– Nem kedvelem az északiakat – mondta. – A mesterek szerint a Három N?vér meger?szakolása kétezer éve t?rtént, de N?vérfalva nem felejtett. Azel?tt szabad emberek voltunk, saját királyunk uralkodott felettünk. Azóta viszont Sasfészeknek kell térdet hajtanunk, hogy távol tartsa t?lünk az északiakat. A farkas és a sólyom ezer évig harcolt értünk, és k?zben az ?sszes zsirt és húst lerágták szegény szigeteink csontjáról. Ami pedig a te Stannis királyodat illeti, amikor még Robert flottájának parancsolt, az engedélyem nélkül idej?tt egy sereg hajóval, és kényszerített, hogy fellógassam egy tucatnyi kedves barátomat. Olyan embereket, mint te. Addig merészkedett, hogy engem is bitóval fenyegetett, amennyiben az éjjeli Lámpás kialudna, és emiatt valamelyik hajója zátonyra futna. Le kellett nyelnem az arroganciáját. – Evett még egy kis kenyérhéjat. – Most pedig megalázkodva, a farkát a lába k?zé húzva j?tt északra. Miért nyújtanék neki segítséget? Erre felelj nekem.
Mert ? a jog szerinti királyod, gondolta Davos. Mert er?s és igazságos férfiú, az egyetlen ember, aki helyre tudja állítani a birodalmat, és megvédeni az északról érkez? fenyegetés ellen. Mert van egy varázslatos kardja, amelyik a nap fényével ragyog. A szavak azonban a torkán akadtak. Egyik érv sem gy?zte volna meg édesn?vér urát. Egyik sem vitte volna k?zelebb Fehérrévhez. Miféle választ akar? ígérjek neki aranyat, ami nekünk sincs? Egy magas rangú férjet a lánya lányának? Alester Florent nagyúr megpróbálkozott ezzel a játékkal, és a király máglyára küldte érte.
– úgy látom, a Segít? elvesztette a nyelvét. Vagy a n?vérragu, vagy az igazság nem ízlik neki. – Godric megt?r?lte a száját.
– Az oroszlán halott – mondta Davos lassan. – Itt az igazságod, nagyuram. Tywin Lannister halott.
– és ha az?
– Ki uralkodik most Királyvárban? Nem Tommen, hiszen ? még csak gyermek. Talán Ser Kevan?
Godric fekete szemében gyertyaláng gyúlt.
– Abban az esetben már láncra lennél verve. A királyn? uralkodik.
Davos megértette. Kételyei vannak. Nem akarja a vesztes oldalon találni magát.
– Stannis megtartotta Viharvéget a Tyrellek és a Redwyne-ok ellen. Elvette Sárkányk?t az utolsó Targaryenekt?l. A Szép-szigetnél vereséget mért a Vasflottára. A gyermekkirály nem állhat ellene.
– A gyermekkirály kezében van Casterly-hegy gazdagsága és égikert ereje. Ott vannak neki a Boltonok és a Freyek. – Godric nagyúr az állát vakargatta. – Mégis... ebben a világban csak a télben lehetünk biztosak. Ezt Ned Stark mondta apámnak itt, ebben a csarnokban.
– Ned Stark itt járt?
– Robert lázadásának hajnalán. Az ?rült Király elküldetett a Sasfészekbe Stark fejéért, de Jon Arryn ellenállt. Sirályváros azonban h? maradt a trónhoz, ezért hogy hazajusson, és ?sszehívja a zászlóit, Starknak át kellett kelnie a hegyeken az Ujjakig, és találnia egy halászt, aki átszállítja a Harapáson. útk?zben elkapta ?ket egy vihar. A halász megfulladt, de a lánya elvitte Starkot a N?vérekig, miel?tt a hajó elsüllyedt. Azt mondják, Stark cserébe egy zacskó aranyat hagyott ott neki, és egy fattyút a hasában. Arryn után Havas Jonnak nevezték el. Lehet, hogy így t?rtént. Apám ott ült, ahol én most, amikor Eddard nagyúr megérkezett N?vérfalvába. A mestereink arra biztattak, hogy küldjük el a fejét Aerysnek, és ezzel bizonyítsuk h?ségünket. Gazdag jutalmat kaptunk volna, az ?rült Király mindig b?kez? volt azokkal, akik a kedvére tettek. Addigra azonban tudomásunkra jutott, hogy Jon Arryn bevette Sirályvárost. Robert hágott fel els?ként a falra, és saját kez?leg ?lte meg Marq Graftont. Azt mondtam: ?Ebben a Baratheonban van bátorság! úgy harcol, ahogy egy királynak harcolnia kell!” A mesterünk csak kuncogott, és k?z?lte, hogy Rhaegar herceg biztosan legy?zi a lázadót. Ekkor szólalt meg Ned Stark ?Ebben a világban csak a télben lehetünk biztosak. Lehetséges, hogy elveszítjük a fejünket... de mi van, ha mégsem?” Apám a fejével a nyakán engedte el. ?Ha veszítesz, sosem jártál itt” – mondta Eddard nagyúrnak.
– Ahogy én sem – bólintott Tengerjáró Davos.
Jon
A Falon Túli Királyt kenderk?tél béklyóval a kezén, hurokkal a nyakán vezették el?.
A k?tél másik végét Ser Godry Farring csataménjének nyereg-szarvára hurkolták. Az óriás?l? és lova is festett, ezüst?sen csillogó páncélt viselt. Mance Rayderen mind?ssze egy vékony tunika volt, amely szabadon hagyta lábát a jeges hidegben. Legalább meghagyhatták volna a k?penyét, gondolta Havas Jon, amelyikre a vad asszony karmazsin selyemcsíkokat varrt.
Nem csoda, hogy a Fal is k?nnyezett.
– Mance bármelyik felderít?nél jobban ismeri a Kísértetjárta Erd?t. – Jon tett még egy utolsó kísérletet, hogy meggy?zze ?felségét, a Falon Túli Királynak sokkal t?bb hasznát vehetik élve, mint holtan. – Ismeri óriásvész Tormundot. Harcolt a Mások ellen. Ott volt a kezében Joramun Kürtje, és nem fújta meg! Nem rombolta le a Falat, amikor megtehette volna.
Szavai süket fülekre találtak, Stannis hajthatatlan maradt. A t?rvény egyértelm? volt: a dezert?rnek az életével kell fizetnie.
A k?nnyez? Fal t?vében Melisandre úrn? felemelte sápadt, fehér kezét.
– Mindannyiunknak választanunk kell! – kiáltotta. – Férfiak vagy asszonyok, fiatalok vagy ?regek, urak vagy parasztok, ugyanaz a választás áll el?ttünk! – Hangjáról Jonnak ánizs, szerecsendió és szegf?szeg jutott eszébe. A n? ott állt a király mellett, a g?d?r f?lé épített veszt?helyen. – Választhatjuk a fényt vagy a s?tétséget! Választhatjuk a jót vagy a gonoszat! Választhatjuk az igaz vagy a hamis istent!