Villám hasította ketté az északi eget, kirajzolva a Fekete Lámpás tornyának k?rvonalait a kékesfehér égboltra. Hat szívdobbanással kés?bb, távoli dobszóként megérkezett a d?rgés is.
Az ?r?k végigkísérték Tengerjáró Davost a fekete bazalthídon, majd át egy er?sen rozsdásodó csapórács alatt. M?g?tte mély vizesárok húzódott, a felvonóhidat vastag láncok tartották. Odalent kavargott a z?ld tengervíz, a felcsapó hullámok finom permettel borították be az er?d alapzatát. Aztán k?vetkezett a második ?rház, nagyobb, mint az els?, k?veire z?ld alga rakódott. Davos ?sszek?t?z?tt kézzel bukdácsolt át a sáros udvaron, a hideg es? csípte a szemét. Az ?r?k fell?kd?sték a lépcs?n, és végre bejutottak Hullámt?r? hatalmas sziklaer?djébe.
Amint beértek, a kapitány levette a k?penyét, és felakasztotta egy szegre, hogy ne hagyjon foltokat a kézzel sz?tt myri sz?nyegen. Davos k?vette a példáját, de ?sszek?t?z?tt kézzel nem tudta k?nnyen kioldani a csatot. Nem feledkezett meg az évek során Sárkányk?n megtanult illemszabályokról.
A nemest egyedül találták csarnoka félhomályában, éppen n?vérragut falatozott kenyérrel és s?rrel. A vastag k?falakon húsz tartó-gy?r? sorakozott egymás mellett, de csak négybe t?ztek fáklyát, és azok sem égtek. A bizonytalan, remeg? fényt két faggyúgyertya szolgáltatta. Davos hallotta, ahogy az es? veri a falat, és a kitartó cs?p?gést, ahol beázott a tet?.
– Nagyuram – szólalt meg a kapitány –, ezt az embert a Bálnahasnál találtuk, megpróbált hajót szerezni és elhagyni a szigetet. Tizenkét aranysárkány volt nála, valamint ez. – Letett az asztalra egy széles, fekete, arannyal szegélyezett bársonyszalagot, rajta három pecséttel: egy koronás szarvas arany méhviaszban, egy lángoló szív v?r?sben, illetve egy kéz kékben.
Davos b?rig ázva várakozott, csuklója sajgott, ahol a nedves k?tél belevágott. Az úr egyetlen szavára N?vérfalva Bitókapuján fog lógni, de legalább bekerült az es?r?l, és a billeg? fedélzet helyett szilárd k?vet érzett a lába alatt. Rongyos volt, elázott, és mindene sajgott, a gyász és az árulás megviselte, a vihartól pedig halálosan legyengült.
A nemes kézfejével megt?r?lte a száját, és felemelte a szalagot, hogy k?zelebbr?l is megvizsgálja. Odakint villámlott, a l?rések egy fél szívverésnyi id?re kéken és fehéren felizzottak. Egy, kett?, három, négy, számolt magában Davos, miel?tt megérkezett a d?rgés. A zaj megsz?nte után az es?cseppek dobolását hallgatta, és a valamivel tompább morajlást a talpa alatt, ahol a hullámok Hullámt?r? hatalmas k?íveit ostromolták, és kavarogva t?lt?tték meg a pincejáratokat. Lehet, hogy ? is ott fog kik?tni, megbilincselve a nedves k?padlón, várva a dagályt és a fulladásos halált. Nem, gy?zk?dte magát, egy csempész meghalhat így, de a Király Segít?je nem! Ennél jóval t?bbet érek, ha elad a királynénak.
A nemes a szalagot simogatta, ?sszevont szem?ld?kkel vizsgálta a pecséteket. Csúf férfi volt, megtermett és hájas, válla egy evez?snek is becsületére vált volna, a nyaka pedig szinte teljesen hiányzott. Arcát és állát durva, szürkés, néhol kifehéredett borosta borította, de a masszív homlok f?l?tt teljesen kopasz volt. Orra megdagadt és v?r?sl?tt az elpattant erekt?l, ajka vastag és húsos volt, jobb kezének k?zéps? három ujja k?z?tt valamiféle hártya feszült. Davos hallott róla, hogy a Három N?vér egyes nemeseinek úszóhártyás a kezük vagy a lábuk, de ezt is mindig csupán tengerészmesének tartotta.
A nagyúr hátrad?lt.
– Vágjátok le a k?telet – mondta –, és húzzátok le a keszty?jét. Látni akarom a kezét.
A kapitány engedelmeskedett. Ahogy kiszabadította a fogoly csonka kezét, az újabb villám fényénél Tengerjáró Davos megr?vidült ujjainak árnyéka rávetült Godric Borrell, édesn?vér urának durva és kegyetlen arcára.
– Bárki ellophat egy szalagot, de az ujjak nem hazudnak. Te vagy a Hagymalovag.
– így hívtak, nagyuram. – Davos maga is nemes volt, és már hosszú évek óta lovag, de mélyen legbelül mindvégig az maradt, aki mindig is volt: egyszer? családból származó csempész, aki egy rakomány hagymával és sózott hússal vásárolta meg lovagi címét. – és más, sokkal rosszabb neveken is.
– Igen. áruló, lázadó, k?p?nyegforgató.
Az utolsó szóra ?sszerezzent.
– Sosem fordítottam k?p?nyeget, nagyuram. A király embere vagyok.
– Csak akkor, ha Stannis a király. – Borrell méricskélve figyelte kemény tekintet?, fekete szemével. – A legt?bb lovag, aki a partjaimra vet?dik, a csarnokomban keres fel, nem a Bálnahasnál settenkedik. Az a hely egy rossz hír? csempésztanya. Vissza akarsz térni a régi mesterségedhez, Hagymalovag?
– Nem, nagyuram. Fehérrévbe szeretnék eljutni. A király üzenettel küld?tt a város urához.