– Tywin Lannister meghalt? A te kezedt?l?
– Az én ujjamtól. Ett?l. – Tyrion felmutatta, hogy Griff megcsodálhassa. – Tywin nagyúr éppen az árnyékszéken ült, én pedig belel?ttem a beleibe egy számszeríj vessz?t, hogy megnézzem, valóban aranyat szarik-e. Nem azt szarik. Sajnálatos, mert jó hasznát vettem volna némi aranynak. Ezenkívül meg?ltem az anyámat is, valamivel korábban, ó, és persze Joffrey unoka?csémet is, megmérgeztem az esküv?i lakomáján, és figyeltem, ahogy megfullad. A sajtkeresked? ezt kihagyta volna? A bátyámat és a n?véremet is felírnám a listára, ha ez megfelel a királyn?dnek.
– Megfelel? Illyriónak elment az esze? Mib?l gondolja, hogy ?felsége ?r?mmel fogad majd valakit, aki nyíltan árulónak és királygyilkosnak nevezi magát?
Jó kérdés, gondolta Tyrion, de inkább azt felelte:
– A király, akit meg?ltem, az A trónján ült, akiket pedig elárultam, mind oroszlánok voltak, tehát úgy t?nik, eddig jó szolgálatot tettem a királyn?nek. – Megvakarta az orrcsonkját. – Nem kell félned, téged nem ?llek meg, elvégre nem vagy a rokonom. Megnézhetem, mit írt a sajtkeresked?? Szeretném én is elolvasni.
Griff ügyet sem vetett a kérésre. A levelet a gyertya lángjához tartotta, és figyelte, ahogy a pergamen elfeketedve ?sszep?nd?r?dik.
– A Targaryenek és a Lannisterek gy?l?lik egymást. Miért támogatnád Daenerys királyn? ügyét?
– Aranyért és dics?ségért – vágta rá der?sen a t?rpe. – ó, és persze a gy?l?let miatt. Ha találkoznál a n?véremmel, megértenéd.
– Elég jól ismerem a gy?l?letet. – Ahogy kimondta a szavakat, az alapján Tyrion r?gt?n tudta, igazat beszél. Benne is izzik a gy?l?let. évek óta melegíti az éjszakáit.
– Akkor van bennünk valami k?z?s, ser.
– Nem vagyok lovag.
Nem csak hazudik, de még rosszul is csinálja. Ez ostobaság volt, nagyuram.
– Ser Kacsa azt mondta, te üt?tted lovaggá.
– Kacsa túl sokat beszél.
– Némelyek azt is vitatnák, hogy a kacsák tudnak beszélni. Nem számít, Griff. Te nem vagy lovag, én pedig Hegyi Hugor vagyok, a kis sz?rnyeteg. A te kis sz?rnyeteged, ha így jobban tetszik. Szavamat adom, nem vágyom másra, mint hogy jó szolgálója legyek a te sárkánykirályn?dnek.
– és hogyan tervezed szolgálni ?t?
– A nyelvemmel. – Egyesével megnyalta az ujjait. – Elmondhatom ?felségének, mit gondol az én drága n?vérkém, ha nevezhetjük azt egyáltalán gondolkodásnak. Elmondhatom a kapitányainak, hogyan lehet a legk?nnyebben legy?zni csatában Jaime bátyámat. Tudom, melyik úr bátor és melyik gyáva, melyik h?séges és melyik ingatag. Még sz?vetségeseket is szerezhetek neki. Rengeteget tudok a sárkányokról, ahogy azt a félmestered is tanúsíthatja. Ezenkívül rendkívül szórakoztató vagyok, és nem eszem sokat. Tekints engem a saját h?séges ?rd?gfiókádnak.
Griff ezt mérlegelte egy darabig.
– Egy valamit meg kell értened, t?rpe. Te vagy a csapatom legutolsó és legkevésbé fontos tagja. Tartsd a szád, és tedd, amit mondunk, kül?nben megemlegeted.
Igenis, apám, csúszott ki majdnem Tyrion száján, de helyette csak ennyit mondott:
– Ahogy óhajtod, nagyuram.
– Nem vagyok úr.
Nem lovag, nem úr, nem barát.
– Milyen sajnálatos!
– Kímélj meg a gúnyolódásodtól! Elviszlek Volantisba. Ha használhatónak és engedelmesnek bizonyulsz, velünk maradhatsz, és legjobb tudásod szerint szolgálhatod a királyn?t. Ha t?bb lesz veled a probléma, mint amennyit érsz, mehetsz a saját utadon.
Igen, és az utam egyenesen a Rhoyne fenekére fog vezetni, ahol egy hal csipkedi majd az orrom maradékát.
– Valar dohaeris.
– Alhatsz a fedélzeten vagy a raktérben, amelyik tetszik. Ysilla kerít neked takarókat.
– Milyen kedves t?le! – Tyrion esetlenül meghajolt, de a kabinajtóból még visszafordult. – Mi van, ha megtaláljuk a királyn?t, és kiderül, hogy a mese a sárkányokról csupán valami részeg tengerész képzelgése volt? A világ tele van ehhez hasonló ?rült t?rténetekkel. Grumkinok és snarkok, szellemek és lidércek, sell?k, sziklagoblinok, szárnyas lovak, szárnyas malacok... szárnyas oroszlánok.
Griff komoran, a szem?ld?két ?sszevonva nézett rá.
– Figyelmeztettelek, Lannister: ügyelj a nyelvedre, kül?nben elveszíted. Itt királyságok sorsa forog kockán. Az életünk, a nevünk, a becsületünk. Ez nem valami játék, amit a te szórakoztatásodra játszunk.
Dehogynem az, gondolta Tyrion. A hatalmasok játszmája.
– Ahogy kívánod, kapitány – mormolta, és újra meghajolt.
Davos