Jon térdre zuhant Megtalálta a fegyver markolatát, és kihúzta magából a kést. Sebe mintha füst?lg?tt volna a hideg éjszakai leveg?ben.
– Szellem! – suttogta. átcsapott rajta a fájdalom. A hegyes végével szúrunk. Amikor a harmadik penge is behatolt a lapockái k?z?tt, felmordult, és arccal el?re a hóba zuhant. A negyediket már nem is érezte. Csak a hideget...
A Királyn? Segít?je
A dorne-i herceg három napig haldokolt.
Utolsó, reszket? lélegzetét egy komor, fekete hajnalon vette, mik?zben hideg es? hullott a s?tét égb?l, folyókká változtatva az ?si város téglával kirakott utcáit. Az es? eloltotta a nagyobb tüzeket, de még mindig szivárgott a füst Hazkar piramisának parázsló romjából, Yherizan nagy piramisa pedig, ahol Rhaegal kialakította a fészkét, úgy tornyosult a félhomályban, akár egy izzó, narancsszín? ékk?veket visel?, k?vér asszonyság.
Az istenek talán mégsem süketek, gondolta Ser Barristan Selmy a távoli izzást figyelve. Ha nincs az es?, Meereent mostanra elnyelte volna a t?z.
A sárkányoknak nem látta jelét, de nem is számított rá. A sz?rnyetegek nem szeretik az es?t. A keleti horizonton keskeny, v?r?s csík jelezte a k?zelg? napfelkeltét. Selmyt a sebb?l kicsorduló els? vérre emlékeztette. A vér gyakran el?bb érkezett a fájdalomnál, még a mély vágások esetén is.
A Nagy Piramis legfels? szintjének mellvédjénél állt, az eget fürkészte, mint minden reggel, mert tudta, hogy j?n a virradat, és vele együtt talán a királyn?je is. Nem hagy magunkra minket, sosem hagyná el a népét, mondta magának, amikor meghallotta a herceg halálh?rgését a királyn? lakosztályából.
Besétált a szobába. Fehér k?penyér?l es?cseppek csorogtak, csizmája nedves nyomot hagyott a padlón és a sz?nyegen. Utasítására Quentyn Martellt a királyn? ágyába fektették Elvégre lovag volt, ráadásul Dorne hercege. Ill?nek t?nt hagyni, hogy abban az ágyban haljon meg, amelynek eléréséért átkelt a fél világon. Az ágynem?nek búcsút mondhattak – leped?, takaró, párna, derékalj, mind vért?l és füstt?l b?zJ?tt –, de Ser Barristan úgy vélte, Daenerys ezt megbocsátja neki.
Missandei ott állt az ágy mellett. éjjel-nappal a herceg mellett maradt teljesítette minden igényét, amit a sebesült ki tudott fejezni, vizet és máktejet hozott neki, amikor elég er?s volt, hogy igyon, meghallgatta az elkínzott szavakat, melyeket id?nként kiny?g?tt, olvasott neki, amikor elcsendesedett, és ott aludt mellette egy székben. Ser Barristan megkérte a királyn? pohárnokait is, hogy segítsenek, de a megégett ember látványa még a legbátrabbaknak is túl sok volt. A Kék Kegyek pedig el sem j?ttek, hiába üzent nekik négyszer is. Mostanra talán már az utolsót is elvitte a fakó kanca.
Az apró naathi írnok a lovag k?zeledtére felnézett.
– Nagyra becsült ser, a herceg már nem érez t?bbé fájdalmat. Dorne-i istenei hazavitték. Látod? Mosolyog.
Honnan tudod? Hiszen ajka sincs. K?ny?rületesebb vég lett volna, ha a sárkány megeszi. De legalábbis gyorsabb. Ez viszont...A t?z sz?rny? módja a halálnak. Nem csoda, hogy a létez? pokloknak legalább a fele t?zb?l van.
– Takard be.
Missandei a herceg arcára húzta a takarót.
– Mit tegyünk vele, ser? Olyan messze van az otthonától.
– Gondoskodom róla, hogy visszatérjen Dorne-ba. – De hogyan? Hamuként? Ahhoz még t?bb t?z kellene, és Ser Barristannak nem volt hozzá gyomra. Le kell tisztogatni a húst a csontjairól. Rovarok, nem t?z. A csendes n?vérek hazavinnék, csakhogy ez itt a Rabszolga-?b?l. T?bb ezer mérf?ld?n belül nem talál egyetlen csendes n?vért sem. – Aludnod kellene, gyermek. A saját ágyadban.
– Ha ez lehet olyan bátor, ser, neked is azt kéne tenned. Nem aludtál egész éjjel.
évek óta nem, gyermek. A Három Folyó óta nem. Pycelle nagymester egyszer azt mondta neki, az id?s embereknek nincs szükségük annyi alvásra, mint a fiataloknak, de nem csak err?l volt szó. Elérte azt a kort, amikor már gy?l?lte lehunyni a szemét, mert félt, hogy soha t?bbé nem nyitja fel újra. Más emberek azt kívánták, alvás k?zben élje ?ket a vég, de a Királyi Test?rség lovagja számára nem ez a méltó halálnem,