Foltoskép? felugrott.
– én vezetem! – Csengetty?i vidáman csilingeltek. – Bemasírozunk a tengerbe, majd újra ki! A hullámok alatt tengericsikókon lovagolunk, és kagylóhéjakat fújó sell?k jelzik érkezésünket, ó, ó, ó!
Mindenki nevetett, még Selyse királyné is engedélyezett magának egy halovány mosolyt. Jont annyira nem szórakoztatta a dolog.
– Nem kérném az embereimet olyasmire, amit nem tennék meg magam is. én vezetem a felderítést.
– Nagyon bátor – bólintott a királyné. – Egyetértünk. Egy bárd majd h?si dalt k?lt rólad, ez nem kétséges, mi pedig kapunk egy sokkal k?rültekint?bb parancsnokot. – Ivott egy korty bort. – Beszéljünk másról. Axell, ha volnál olyan kedves, hozd be a vad királyt.
– Azonnal, felség. – Ser Axell távozott, de hamarosan vissza is tért Királyvér Gerrickkel. – Gerrick a V?r?sszakállú-házból – jelentette be –, a vadak királya.
Gerrick magas férfiú volt, hosszú lábbal és széles vállal. Selyse a király régi ruháiba ?lt?ztette. Megmosakodva és megfésülve, z?ld bársonyba és hermelinprémes palástba ?lt?zve, hosszú, v?r?s hajával és gondosan nyírt szakállával minden ízében déli uraságnak látszott Besétálhatna a királyvári trónterembe, és senkinek egy szava sem lenne, gondolta Jon.
– Gerrick a vadak valódi és jog szerinti királya – k?z?lte a királyné –, egyenes férfiági leszármazottja dics? királyuknak, V?r?sszakállú Raymunnak, míg a trónbitorló Mance Rayder csupán valami k?z?nséges asszony fia volt, az apja pedig a fekete testvérek k?zül származott.
Nem, mondhatta volna Jon, Gerrick V?r?sszakállú Raymurt egyik ?ccsének a leszármazottja. A szabad nép számára ez k?rülbelül annyit jelentett, mintha V?r?sszakállú Raymun lova lett volna az apa. Nem tudnak semmit, Ygritte. és ami még rosszabb, nem is tanulnak.
– Gerrick nagylelk?en beleegyezett, hogy legid?sebb lányának kezét az én szeretett Axellemnek adja, és a Fény Ura szent házassági k?telékben egyesítse ?ket – folytatta Selyse királyné. – T?bbi lánya ugyanakkor megy férjhez, a k?zéps? Ser Brus Bucklerhez, a legfiatalabb pedig V?r?stói Ser Malegornhoz.
– Serek – biccentett Jon kimérten a lovagoknak –, kívánom, hogy találjátok meg a boldogságot feleségetek mellett.
– A tenger alatt az emberek halakat vesznek el – énekelte Foltoskép? apró tánclépésekkel, csilingel? csengetty?kkel. – ?k igen, ?k igen, ?k igen!
Selyse királyné hangosan szusszantott.
– Négy házasságot ugyanolyan egyszer? nyélbe ütni, mint hármat. Ideje annak a Val nev? asszonynak is megállapodnia, Havas nagyúr. úgy d?nt?ttem, hozzámegy igaz és h? lovagomhoz, Királyhegyi Ser Patrekhez.
– és ezt Vallal is k?z?lte valaki, felség? – kérdezte Jon. – A szabad nép k?rében, amikor egy férfi megkíván egy n?t, elrabolja, így bizonyítva el?tte erejét, ügyességét és bátorságát A kér? kegyetlen verést kockáztat, ha a n? rokonai elkapják, és még rosszabbat, ha maga a kiválasztott találja méltatlannak.
– Vademberek szokása – horkantotta Axell Florent
Ser Patrek csak kuncogott.
– Még soha férfi nem kérd?jelezte meg a bátorságomat. Asszony sem fogja!
Selyse királyné az ajkába harapott
– Havas nagyúr, mivel Val úrn? nem ismeri a mi szokásainkat, kérlek, küldd el ?t hozzám, hogy tájékoztassam, milyen k?telességekkel tartozik egy nemes h?lgy férjura irányában.
Az nagyszer? beszélgetés lesz, el?re látom. Jon azon t?prengett, vajon a királyné akkor is ennyire szeretné-e férjhez adni Valt, ha tudná, miként érez a vad n? Shireen hercegn?vel kapcsolatban.
– Ahogy kívánod, bár ha szabad megmondanom...
– Nem, nem szabad. Elmehetsz.
Havas Jon fél térdre ereszkedett, fejet hajtott, és távozott.
Kettesével szedte a lépcs?fokokat, útk?zben biccentett a királyné ?reinek, ?felsége katonákat állított minden lépcs?fordulóba, hogy biztonságban legyen a gyilkos vadaktól. Félúton járt, amikor egy hang szólt utána:
– Havas nagyúr!
Jon megfordult.
– Melisandre úrn?.
– Beszélnünk kell.
– Kell? – Nem hiszem. – Várnak a feladataim, úrn?m.