– Rhaegal – szólalt meg. A szó a torkán akadt, a száját már csak elcsukló h?rgés hagyta el. Béka, gondolta, ismét Békává változom .– Az ennivalót! – parancsolta rekedten. – Hozzátok a húst!
A nagy ember meghallotta, két lábánál fogva leemelte a szekérr?l az egyik birkát, és lendületet véve bedobta a g?d?rbe.
Rhaegal még a leveg?ben elkapta. A feje elcsavarodott, állkapcsai k?zül kavargó, narancs és sárga, z?lddel erezett t?zfolyam l?vellt el?. A birka megsült, miel?tt zuhanni kezdett. Mire a füst?lg? tetem a tégláknak csapódott volna, a sárkány fogai ?sszezárultak rajta. A testen itt-ott még lángnyelvek táncoltak, a leveg?t bet?lt?tte az ég? gyapjú és a kénk? szaga. Sárkányb?z.
– Azt hittem, kett? van – jegyezte meg a nagy ember.
Viserion. Igen. Hol van Viserion? A herceg leengedte a fáklyát, hogy jusson egy kis fény a lenti homályba. Látta a füst?lg? tetemen lakomázó z?ld sárkányt, farka ide-oda mozgott evés k?zben. Nyakán vastag vasgy?r?t vett észre, melyr?l három láb hosszú lánc csüng?tt.
A verem talaján, a csontok k?z?tt t?r?tt láncszemek hevertek... megcsavarodott, részben megolvadt vasdarabok. Amikor legutóbb itt voltam, Rhaegal még a falhoz és a talajhoz volt láncolva, de Viserion a mennyezetr?l lógott. Hátralépett, és a nyakát csavargatva a magasba emelte a fáklyát.
Egy pillanatig csak a megfeketedett, sárkánylángtól perzsel?d?tt téglaboltíveket látta odafent. Hamu szóródott a szemébe, de meglátta a mozgást. Valami sápadt, rejt?z? dolog moccant a magasban. Készített magának egy üreget, j?tt rá a herceg. Egy lyukat a téglafalban. A meereeni Nagy Piramis alapja vastag és masszív volt, hogy meg tudja tartani a hatalmas építmény súlyát; még a bels? falakat is háromszor olyan vastagra építették, mint bármelyik várkastély véd?falait. ám Viserion karommal és lánggal akkora lyukat ásott bele, amelyben kényelmesen alhatott.
és mi most felébresztettük. Látta, hogy egy hatalmas, fehér kígyó tekeredik ki a falból, azon a ponton, ahol a mennyezet íve elkezd?d?tt. újabb adag hamu szóródott le, és j?tt vele néhány tégladarab is. A kígyó nyakká és farokká változott, aztán megjelent a sárkány hosszú, szarvas feje, és felizzott az aranyszín? szempár. A szárny megmoccant, lassan kitárult
Quentyn egyetlen pillanat alatt megfeledkezett minden tervér?l. Hallotta, hogy Hulla?l? Caggo a zsoldosainak kiált valamit. A láncok, a láncokért küldi ?ket, gondolta. A terv az volt, hogy megetetik a sz?rnyetegeket, és megláncolják ?ket, amíg jóllakottan szunyókálnak, ahogy a királyn? is tette. Ha lehet, mindkett?t, de legalább az egyiket.
– Még húst! – szólt hátra. Ha tele a hasuk, lomhává válnak. A dorne-i kígyóknál legalábbis így volt, de ezek a bestiák... – Hozzátok... hozzátok...
Viserion elrugaszkodott a mennyezetr?l, a sápadt b?rszárnyak kitárultak. A nyakáról lógó t?r?tt lánc vadul tekergett. Halvány aranyszín?, v?r?ssel és naranccsal erezett lángja bevilágította a vermet, az állott leveg? forró hamu-és kénfelh?vé lobbant, ahogy a fehér szárnyak újra és újra meglendültek.
Egy kéz ragadta meg Quentyn vállát. A fáklya kiesett a kezéb?l, megpattant, és belezuhant a verembe, bár nem aludt el. Egy rézgorillával találta szemk?zt magát. Gerris.
– Quent, ez nem fog menni. Túlságosan vadak, ezek...
A sárkány a dorne-iak és a kapu k?z?tt ereszkedett le olyan üv?ltéssel, amit?l száz oroszlán is riadtan menekült volna. Feje jobbra-balra mozgott, ahogy szemügyre vette a betolakodókat – a dorne-iakat, a Szélfúttákat, Caggót. Leghosszabb ideig Szép Merist bámulta, és k?zben szimatolt. A n?, j?tt rá Quentyn. Daeneryst keresi. Az anyját akarja, és nem érti, miért nincs itt.
Kiszabadította magát Gerris szorításából.
– Viserion! – kiáltotta. A fehér Viserion. Egy pillanatra megijedt, hogy rosszul tudja. – Viserion! – ismételte az ?vén lógó korbáccsal bajlódva. Korbáccsal szelídítette meg a feketét. Nekem is ezt kell tennem.
A sárkány hallgatott a nevére. Feje elfordult, tekintete három hosszú szívdobbanásig megpihent a dome-i hercegen. Fogainak fényl?, fekete t?rei m?g?tt sápadt t?z izzott. Szeme olvadt aranytó volt, orrlyukából füst t?rt el?.
– Le! – kiáltott rá Quentyn. K?h?gnie kellett, majd újra.
A leveg?t megt?lt?tte a füst, a kéng?z fojtogatta.
Viserion elvesztette az érdekl?dését. Visszafordult a Szélfuttákhoz, és az ajtó felé lendült. Talán megérezte a halott ?r?k vérét, vagy a húst a szekéren. De az is lehet, hogy felfogta, szabad az út kifelé.