Quentyn hallotta a zsoldosok kiabálását. Caggo a láncokért kiáltott, Szép Meris ráüv?lt?tt valakire, hogy álljon félre. A sárkány nehézkesen mozgott a f?ld?n, mint amikor egy ember négykézláb mászik, de még így is gyorsabb volt, mint a dorne-i herceg gondolta volna. Amikor a Szélfútta nem tért ki id?ben el?le, Viserion megeresztett egy újabb üv?ltést. Quentyn hallotta a lánc cs?rgését, majd egy számszeríj húrjának mély pendülését.
– Ne! – kiáltotta. – Ne, ne! – De elkésett. Az ostobának éppen csak arra maradt ideje, hogy felfogja, a l?vedék lepattant Viserion nyakáról, és elt?nt a homályban. T?zcsíkot húzott maga után – aranyban és v?r?sben izzó sárkány vért.
A számszeríjász újabb vessz?t akart el?venni, amikor a sárkány fogai ?sszezárultak a nyakán. A férfi a Bronz Bestiák maszkját viselte, egy tigris félelmetes ábrázatát. Amikor eldobta a fegyverét, hogy megpróbálja szétfeszíteni Viserion állkapcsát, t?z l?vellt ki a tigris száján. A zsoldos szeme halk pukkanással robbant szét, és a bronz elkezdett megolvadni. A sárkány kitépett bel?le egy darabot, a férfi nyakának jó részét, és egyetlen nyeléssel eltüntette, mik?zben a holttest a f?ldre zuhant
A t?bbi Szélfútta menekül?re fogta. Ezt még Szép Meris gyomra sem bírta. Viserion szarvas feje ide-oda ingott, figyelme megoszlott k?ztük és áldozata k?z?tt, de végül megfeledkezett a zsoldosokról, és meghajlította a nyakát, hogy újabb darabot tépjen ki a halottból. Ezúttal a lábszárát.
Quentyn hagyta kibomlani a korbácsot.
– Viserion! – kiáltotta ismét, ezúttal hangosabban. Képes rá, véghezviszi, az apja ezért küldte ide, a világ túlsó végére, és nem fog neki csalódást okozni. – VISERION! – Csattintott az korbáccsal, a durranás hosszan visszhangzott a megfeketedett falak k?z?tt
A sápadt fej felemelkedett, a hatalmas arany szempár ?sszesz?kült. Az orrlyukakból keskeny füstcsík tekergett f?lfelé.
– Le! – utasította a herceg. Nem szabad, hogy megérezze a félelmedet. – Le, le, le! – Meglendítette a korbácsot, és végigvágott vele a sárkány pofáján. Viserion felszisszent.
A herceget a k?vetkez? pillanatban forró szél ?lelte k?rül, b?rszárnyak csattanását hallotta, a leveg? megtelt hamuval és parázzsal. A harsány üv?ltés visszaver?d?tt a megperzselt téglákról, és Quentyn érzékelte, hogy a barátai neki kiáltoznak. Gerris ismételgette a nevét újra és újra, a nagy ember pedig azt üv?lt?tte:
– M?g?tted, m?g?tted, m?g?tted!
Quentyn megfordult, és bal karját az arca elé kapta, hogy védje a szemét a forró légáramlattól. Rhaegal, emlékeztette magát, a z?ld neve Rhaegal.
Amikor felemelte a korbácsát, látta, hogy a b?r meggyulladt. és a keze is. Minden lángolt, az egész teste.
ó, gondolta. és el?t?rtek bel?le a sikolyok.
Jon
Hagyd ?ket meghalni – mondta Selyse királyné.
Havas Jon pontosan erre a válaszra számított. A királyné sosem okoz csalódást. Ett?l valahogy mégsem lett nyugodtabb.
– Felség – vitatkozott tovább makacsul –, ezrek éheznek Rideghonnál. Sokan k?zülük asszonyok...
–...és gyermekek, igen. Nagyon szomorú. – A királyné magához húzta gyermekét, és megcsókolta az arcát. – Természetesen sajnáljuk a kicsiket, de józanul kell gondolkodnunk. Nincs számukra élelmünk, és túl fiatalok hozzá, hogy a király segítségére legyenek a háborúban. Jobb, ha újjászületnek a fényben.
Ez enyhébb megfogalmazása volt annak, hogy hagyják ?ket meghalni
A teremben sokan zsúfolódtak ?ssze. Shireen hercegn? anyja széke mellett állt, Foltosképü keresztbe tett lábbal ült el?tte. A királyné m?g?tt tornyosult Ser Axel Florent. Asshai Melisandre a t?z k?zelében helyezkedett el, a rubin a nyakán minden lélegzetvételénél felragyogott. A v?r?s asszony is magával hozta kísér?it – Tengerjáró Devant és két katonát, akiket a király hagyott hátra neki.
Selyse királyné védelmez?i a fal mellett sorakoztak fel, csupa csillogó páncélú lovag: Ser Malegorn, Ser Benethon, Ser Narbert, Ser Patrek, Ser Dorden, Ser Brus. Mivel a vérszomjas vadak el?z?nl?tték a Fekete Várat, Selyse éjjel-nappal maga mellett tartotta felesküd?tt pajzsait. óriásvész Tormund harsányan nevetett, amikor ezt megtudta.
– Csak nem fél, hogy elraboljuk? Remélem, nem mondtad el neki, mekkora a szerszámom, Havas Jon, mert attól minden asszony megrémül. Mindig is szerettem volna magamnak egy bajuszosat! – és csak kacagott és kacagott
Most biztosan nem nevetne.
Jon elég id?t vesztegetett itt.
– Sajnálom, hogy feltartottam felségedet. Az éjjeli ?rség majd elintézi a dolgot.
A királyné düh?sen szuszogott
– Még így is el akarsz lovagolni Rideghonba, látom az arcodon! Azt mondtam, hagyd ?ket meghalni, mégis ragaszkodsz ehhez az ?rültséghez, ne is tagadd!
– Azt kell tennem, amit jónak látok. Tisztelettel, felség, a Fal az enyém, és a vele kapcsolatos d?ntések is.
– úgy van – ismerte el Selyse –, és majd akkor fogsz felelni értük, amikor a király visszatért. és attól tartok, más d?ntésekért is. ám látom, süket vagy a józan szavakra. Tedd, amit jónak látsz.
– Havas nagyúr, ki vezeti a felderítést? – kérdezte Ser Malegorn.
– Talán vállalkozol rá, ser?
– Bolondnak látszom?