Mintha száz évig tartott volna, mire átért a téren, de a márvány végül átadta helyét az utcak?veknek, boltok, istállók és házak t?ntek fel kétoldalt, és megkezdték az ereszkedést Visenya Hegyér?l.
A menet itt lelassult Az utca keskeny volt és meredek, az emberek sokkal szorosabban zsúfolódtak ?ssze. A Szegény Bajtársak félrel?kték azokat akik az útjukban álltak, de nem volt hová menni, és a t?meg másik végér?l viszonozták a nyomást Cersei megpróbált egyenesen el?re nézni, de belelépett valami csúszósba és nedvesbe, és megbotlott. Elesett volna, de Unella septa elkapta a karját, és megtartotta.
– Felségednek a lába elé kellene figyelnie.
Cersei kiszabadította magát.
– Igenis, septa – felelte szelíd hangon, bár legszívesebben lek?pte volna. A királyn? libab?rbe és büszkeségébe ?lt?zve folytatta útját. Tekintetével a V?r?s tornyot kereste, de a magas c?l?pházak eltakarták el?le.
– Szégyen, szégyen! – kántálta Scolera septa a csengetty?vel.
Cersei megpróbált gyorsabban lépdelni, de hamar beleütk?z?tt a
Csillagokba, és újra le kellett lassítania. Egy férfi nyársra t?z?tt húsokat árult a kordéjáról, és meg kellett állniuk, hogy a Szegény Bajtársak eltávolítsák az útból. A hús Cersei szerint patkány lehetett, de az illata bet?lt?tte a leveg?t, és a bámészkodók fele már nyársat tartott a kezében, mire sikerült megtisztítani az utcát
– Kérsz bel?le, felség? – kiáltotta oda neki az egyik férfi. Nagydarab, otromba fickó volt apró malacszemmel, hatalmas pocakkal és ápolatlan szakállal, amely Robert arcsz?rzetét juttatta a királyn? eszébe. Amikor undorodva elfordította a fejét a férfi hozzávágta a nyársat. A lábát találta el, lepattant róla a f?ldre, és a félig megsült hús zsíros vérfoltot hagyott a combján.
A kiabálás itt sokkal hangosabbnak t?nt, mint a téren, talán mert a t?meg is jóval k?zelebb volt A ?szajha” és a ?b?n?s” fordult el? leggyakrabban, de a ?testvérrel baszó”, a ?picsa” és az ?áruló” is felhangzott id?nként pedig valaki Stannis vagy Margaery nevét kiáltotta. Az utcak?vek mocskosak voltak, és a sz?k helyen a királyn? nem tudta kikerülni a pocsolyákat Még soha, senki nem halt bele, hogy nedves lett a lába, biztatta magát Szerette volna hinni, hogy csak es?víz, de a lóhúgy is ugyanolyan valószín?nek t?nt.
Az ablakokból és erkélyekr?l is záporoztak a félig rothadt gyüm?lcs?k, mások korsónyi s?rt ?nt?ttek rá, a tojások pedig áporodott b?zt árasztva robbantak szét, amikor a f?ldh?z csapódtak. Valaki egy d?gl?tt macskát dobott a Szegény Bajtársak és a Harcos Fiai k?zé. A tetem olyan er?vel vágódott a k?vezetnek, hogy szétloccsant, és a királyn? lábszárára belek és férgek fr?ccsentek.
Cersei ment tovább. Vak vagyok és süket, ezek pedig csak férgek gondolta.
– Szégyen, szégyen! – énekelték a septák.
– Gesztenye! Friss, forró gesztenye! – kiabált egy árus.
– Picsakirályn?! – üv?lt?tt le egy részeg férfi az egyik erkélyr?l, és gúnyos k?sz?ntésre emelte kupáját – K?sz?ntsük a királyi csecseket!
A szavak akár a szél A szavak nem árthatnak
A Visenya Hegyér?l levezet? út felénél esett el el?sz?r, amikor a lába megcsúszott valamin, ami akár ürülék is lehetett. Amikor Unella septa felsegítette, vérzett a térde. Durva r?h?gés hullámzott végig a t?megen, és egy férfi készségesen felajánlotta, hogy megcsókolja, hátha attól meggyógyul. Cersei hátranézett. A hegy tetején még látta Baelor Nagy Szentélyének hatalmas kupoláját és hét tornyát. Valóban ilyen keveset j?ttem volna? és ami még ennél is sokkal sz?rny?bb volt elvesztette szem el?l a V?r?s tornyot.
– Hol... hol...?
– Felség. – A kíséret kapitánya lépett mellé. Cersei már elfelejtette a nevét. – Tovább kell menned. A t?meg egyre kiszámíthatatlanabb.
Igen, gondolta. Kiszámíthatatlan.
– én nem félek...
– Pedig jobban tennéd. – A férfi megragadta a karját és maga után húzta.
Tovább ereszkedett lefelé a hegyr?l – lefelé, mindig csak lefelé –, minden lépésnél fájdalmasan elfintorodott, hagyta, hogy a kapitány vezesse. Jaimenek kellene mellettem lennie. El?húzná aranykardját, és utat vágna a t?megben, kikaparná minden férfi szemét, aki rá meri emelni a tekintetét.
A k?vek durvák voltak, és egyenetlenek, csúszósak, felmarták lábának puha b?rét. Sarkával valami élesre lépett, talán egy k?re vagy cserépdarabra. Fájdalmában felkiáltott.
– Kértem szandált! – sziszegte Unella septának. – Ennyit igazan megtehettél volna!
A lovag újra megszorította a karját, mintha csak holmi szolgálólány volna. Talán elfelejtette, ki vagyok? ? volt Westeros királyn?je, senki nem bánhatott így vele.
A hegy aljában az út már nem volt annyira meredek, az utca ki-szélesedett. Cersei újra megpillantotta a V?r?s tornyot, bíbor fénnyel világított Aegon Hegyének tetején. Tovább kell mennem! Kiszabadította magát Ser Theodan szorításából.