– Lássatok hozzá!
Az id?sebbik csendes n?vér kézbe vette az ollót. Nem kétséges, gyakorlott borbély lehetett; rendje gyakran tisztogatta meg a nemesen születettek holttesteit, miel?tt visszaszolgáltatták rokonaiknak, és a szertartás részét képezte a haj és a szakáll nyírása is. A n? el?sz?r a királyn? fejét vette kezelésbe. Cersei mozdulatlanul ült, mik?zben az olló csattogott. Arany hajfürt?k hullottak a padlóra. A cellában nem tisztálkodhatott megfelel?képpen, de tincsei még mosatlanul és gubancosan is csillogtak, amikor rájuk esett a fény. A koronám, gondolta a királyn?. A másikat már elvették t?lem, és most ezt is ellopják. Amikor a haj feltornyosult a lába k?rül, az egyik novicia beszappanozta a fejét, a csendes n?vér pedig a pengével lekapargatta a maradék hajat.
Cersei reménykedett benne, hogy ezzel vége, de tévedett.
– Vedd le a ruhádat, felség – utasította Unella septa.
– Itt? – kérdezte a királyn?. – Miért?
– Meg kell nyírnunk.
Nyírnunk gondolta. Mint egy birkát. Kibújt a ruhájából, és ledobta a f?ldre.
– Tegyétek, amit kell.
újból j?tt a szappan, a meleg víz és a penge. K?vetkezett a hónaljsz?rzete, aztán a lába, majd végül selymes, aranyszín szeméremsz?rzete. Amikor a csendes n?vér benyúlt a lába k?zé a pengével, Cerseinek eszébe jutott, hányszor térdelt ott Jaime, ahol most a n?, csókokat nyomva combja bels? oldalára, amíg be nem nedvesedett. A csókjai mindig forrók voltak, a penge viszont jéghideg.
Mire végeztek, olyan meztelen és sebezhet? volt, amilyen egy asszony csak lehet. Egyetlen sz?rszál sincs, amely m?gé elrejt?zhetnék Komor, keser? kacaj szakadt ki a torkából.
– Felséged ezt mulatságosnak tartja? – kérdezte Scolera septa.
– Nem, septa – felelte Cersei. De egy nap tüzes fogóval tépetem ki a nyelved, és azt nagyon mulatságosnak fogom tartani.
Az egyik novicia hozott neki k?penyt, puha, fehér septak?penyt, hogy legyen mivel eltakarnia magát, amíg lemennek a lépcs?n és át a szentélyen, megkímélend? a hív?ket a meztelen test látványától. A Hét irgalmazzon nekünk micsoda álszentség!
– Kaphatnék egy szandált? – kérdezte. – Az utcák mocskosak.
– Nem annyira, mint a b?neid – felelte Moelle septa. – ?szentsége azt az utasítást adta, úgy küldjünk ki, ahogy az istenek megteremtettek. Volt szandál a lábadon, amikor el?bújtál jó anyád méhéb?l?
– Nem, septa – válaszolta kelletlenül a királyn?.
– Akkor megkaptad a választ
Megszólalt egy harang. A királyn? hosszú rabsága véget ért. Cersei szorosabbra húzta magán a k?penyt hálás volt a ruha melegéért.
– Menjünk – mondta végül. Fia a város másik végében vár rá. Minél el?bb indul, annál hamarabb láthatja.
A lépcs? durva k?ve bántotta a talpát ahogy elindult lefelé. Királyn?ként, gyaloghintón érkezett Baelor szentélyébe, és kopaszon, mezítláb távozik. De legalább távozom. Csak ez számít.
A torony harangjai zúgtak, ?sszehívva az egész várost megszégyenülése végignézésére. Baelor Nagy Szentélye tele volt a hajnali istentiszteletre érkezett emberekkel, imájuk visszaver?d?tt a boltíves mennyezetr?l, de amikor a királyn? kísérete megjelent hirtelen csend ereszkedett a csarnokra, és ezernyi szempár k?vette, ahogy leereszkedett az emelvényr?l, és elsétált a hely mellett, ahol nemes atyja feküdt k?zszemlére téve, miután meggyilkolták. Cersei elvonult k?z?ttük, nem nézett se jobbra, se balra. Meztelen talpa csattogott a hideg márványon. érezte magán a tekinteteket. Mintha még a Hét is ?t figyelte volna az oltár m?gül.
A Lámpások Csarnokában a Harcos Fiai k?zül tucatnyian vártak rá. Vállukon szivárványszín k?peny lógott, a sisakjukat díszít? kristályok csillogtak a lámpások fényében. Páncéljuk tük?rfényesre csiszolt ezüst volt, de Cersei tudta, hogy alatta sz?ringet viselnek. Pajzsukon ugyanaz a címer állt: egy s?tétben fényl? kristálykard, a k?znép által csak Kardoknak nevezett szervezet ?si szimbóluma.
Kapitányuk letérdelt el?tte.
– Felséged talán emlékszik rám. Ser Theodan vagyok, az Igaz, és ?szentsége engem bízott meg a kíséreted vezetésével. Testvéreim és én biztonságban átkísérünk a városon.
Cersei tekintete végigs?p?rt a m?g?tte álló embereken. Felfedezte Lancelt a kuzinját, Ser Kevan fiát, aki egykor szerette ?t, miel?tt még úgy d?nt?tt, hogy sokkal jobban szereti az isteneket. Vérem és árulóm. Nem fogja elfelejteni neki.
– Felkelhetsz, Ser Theodan. Készen állok.
A lovag felállt, megfordult, felemelte a kezét. Két embere a kapu