Szavaira harsány üdvrivalgás csapott fel. A kapitány komor arccal bólintott, aztán a fedélzetre rendelte a hét lányt, a legszebbeket azok k?zül, akiket a Készséges Sz?zr?l zsákmányoltak. Sorban mindegyiket arcon csókolta, és elmondta nekik, hogy nagy megtiszteltetésben lesz részük, bár egyetlen szavát sem értették. Aztán az elfogott halászhajóra parancsolta ?ket, elvágták a k?teleket, és felgyújtották a bárkát.
– Az ártatlanság és szépség áldozatával tiszteljük meg mindkét istent! – jelentette ki, mik?zben a Vasflotta hadihajói elsuhantak az ég? bárka mellett;– Hadd szülessenek újjá ezek a lányok a fényben, halandó bujaságtól mentesen, és ereszkedjenek le a Vízbe Fúlt Isten csarnokába, hogy lakomázzanak, táncoljanak és nevessenek, amíg a tengerek ki nem száradnak!
Miel?tt a füst?lg? roncsot elnyelte a tenger, Victarion úgy hallotta, mintha a hét lány sikolyai éneklésbe csaptak volna át. Er?s szél támadt, megt?lt?tte vitorláikat, és észak, kelet, majd újra észak felé hajtotta ?ket, Meereen és a sokszín? téglákból épített piramisok irányába. Dalok szárnyán repül?k hozzád, Daenerys, gondolta a vaskapitány.
Aznap este els? alkalommal hozta el? a sárkánykürt?t, melyet a Varjúszem? talált Valyria füst?lg? romjai k?z?tt. A g?cs?rt?s holmi hat láb hosszú lehetett egyik végét?l a másikig, feketén csillogott, v?r?s aranyból és s?tét valyriai acélból kovácsolt gy?r?k díszítették. Euron pokolkürtje. Végigfuttatta rajta az ujjait A kürt érintésre ugyanolyan meleg volt, és selymes, mint a s?tét b?r? asszony combja, és olyan fényes, hogy a mélyén látta saját eltorzult vonásait. A gy?r?kbe kül?n?s, mágikus bet?ket véstek.
– Valyr rúnák – mondta Moqorro.
Ennyit Victarion is tudott
– Mit jelentenek?
– Sokat, és még annál is t?bbet. – A fekete pap az egyik aranygy?r?re mutatott. – ?A nevem Sárkánybilincs.” Hallottad már, hogy szól?
– Egyszer. – Fivére egyik talpnyalója megszólaltatta a pokolkürt?t az ó-wyki királyválasztáson. Hatalmas, borotvált fej? embersz?rnyeteg volt, izmoktól dagadó karján arany-, gagát-és jádekarikákkal, mellén karvalytetoválással. – A hangja valahogy... égetett. Mintha a csontjaim lángra gyúltak, és belülr?l égették volna a húsomat. A vésetek v?r?sen izzottak, aztán fehéren, még rájuk nézni is fájdalmat okozott. A hang mintha soha nem akart volna véget érni, olyan volt, mint egy hosszú sikoly. Vagy inkább ezer sikoly egybeolvadva.
– és mi t?rtént azzal, aki megfújta a kürt?t?
– Meghalt. Az ajka felhólyagosodott, és még a madara is vérzett – A kapitány megveregette az ujjával a mellkasát. – A karvaly, itt Minden tollából vér cs?p?g?tt. Azt hallottam, a szerencsétlen belülr?l égett el, de lehet, hogy ez csak valami mese.
– Igaz mese. – Moqorro a pokolkürtre nézett, a második aranygy?r?be vésett jeleket tanulmányozta. – Itt az áll: ?Halandó ember nem éli túl ha megszólaltat.”
Victarion keser?en gondolt fivérei álnokságára. Euron ajándékai mindig mérgezettek.
– A Varjúszem? megesküd?tt, hogy ez a kürt az akaratom alá hajtja a sárkányokat. De hogyan szolgálhatna engem, ha halál az ára?
– A fivéred nem maga szólaltatta meg a kürt?t. Neked sem kell ezt tenned. – Moqorro az acélgy?r?re mutatott. – ?Vért a t?zért, tüzet a vérért.” Nem számít, ki fújja meg a kürt?t, a sárkányok a kürt mesteréhez j?nnek. Magadhoz kell k?tn?d a kürt?t. Vérrel.
A csúf kislány
Aznap éjjel a Sokarcú Isten tizenegy szolgálója gy?lt ?ssze a templom alatt, t?bben, mint amennyit valaha együtt látott. Csak a fiatal úrfi és a k?vér ember érkezett a f?bejáraton; a t?bbiek titkos utakon j?ttek, rejtett járatokon és alagutakon. Fekete-fehér k?penyüket viselték, de amikor helyet foglaltak, mindannyian hátravetették a csuklyájukat, hogy megmutassák az arcot, amit aznapra választottak. Magas széküket ébenfából és varsafából faragták, akárcsak a templom ajtaját odafent. Az ébenfa székek támláját varsafa arcok díszítették, a varsafa székeken ébenfából faragták ki az arcokat.
Egy másik akolitus a helyiség túlsó végében állt, kezében egy kancsó s?tétv?r?s borral. ? maga a vizet tartotta. Amikor valamelyik szolgáló megszomjazott, felemelte a tekintetét, esetleg intett az ujjával, és egyikük vagy mindketten odamentek megt?lteni a kupáját. De t?bbnyire csak álltak egy helyben, és várták a pillantásokat, amelyek nem nagyon j?ttek. K?b?l faragtak, emlékeztette magát. Szobor vagyok, mint a Tengerurak a H?s?k Csatornája mentén. A víz nehéz volt, de a karja meger?s?d?tt.
A papok Braavos nyelvét használták, bár egy alkalommal néhány percre heves szócsata alakult ki nemes valyr nyelven. A lány a szavak t?bbségét értette, de jobbára halkan beszélgettek, és nem mindig hallotta, mit mondanak.
– Ismerem ezt az embert – hallotta a papot, aki egy járvány áldozatának arcát viselte.
– Ismerem ezt az embert – visszhangozta a k?vér férfi, mik?zben a lány t?lt?tt neki
A jókép? viszont azt mondta:
– én nem ismerem, megadom neki az ajándékot.