– F?ldm?vesek és munkások, akiket a f?ldh?z k?t a sorsuk. Vannak itt gyüm?lcs?skertek, birtokok, bányák... nekem is van néhány, bár ritkán látogatom meg ?ket. Miért t?lteném a napjaimat odakint, amikor Pentosban, a k?zvetlen k?zelemben élvezetek sokasága áll rendelkezésemre?
– élvezetek sokasága. – és magas, vastag falak. Tyrion megforgatta a bort a kupájában. – Pentos óta egyetlen várost sem láttunk.
– Itt csak romok vannak. – Illyrio egy csirkecsonttal a függ?ny felé intett. – A lovasurak járnak erre, amikor valamelyik khal úgy d?nt, megnézi magának a tengert.
– Egyszer meg kéne semmisítenetek az egyik ilyen khalasart, és kiderülne, hogy a dothrakik nem is akarnak olyan nagyon átj?nni a Rhoyne-on.
– Olcsóbb étellel és ajándékokkal megvásárolni az ellenséget.
Ha eszembe jutott volna, hogy egy darab szép sajttal vonuljak harcba a Feketevíznél, talán még mindig meglenne az orrom. Apja mindig is megvetéssel tekintett a Szabad Városokra. Kard helyett pénzzel harcolnak, mondogatta állandóan. Az aranynak is megvan a maga haszna, de a háborúkat vassal nyerik.
– Adj aranyat egy ellenségnek, és vissza fog járni még t?bbért, mondta mindig az apám.
– Ez ugyanaz az apád, akit meg?ltél? – Illyrio kip?ck?lte a csirkecsontot az ablakon. – A felbérelt zsoldosoknak esélyük sincs a dothraki horda ellen, ez Qohornál bebizonyosodott.
– Még a te bátor Griffednek sem? – gúnyolódott Tyrion.
– Griff egészen más. Van egy fia, akit bálványoz. Ifjú Griffnek hívja. Nem láttam még nála nagyszer?bb k?lyk?t.
A bor, az étel, a nap, a gyaloghintó imbolygása és a legyek zümm?gése elálmosította Tyriont. Elaludt, aztán felébredt és ivott, Illyrio vele tartott. Mire az ég lilás színezetet ?lt?tt, a k?vér ember már hortyogott
Tyrion Lannister aznap éjjel csatáról álmodott, amely vérv?r?s színbe ?lt?ztette Westeros hegyeit. ? is ott volt a s?r?jében, halált osztott egy akkora csatabárddal, mint ? maga, és ott harcolt mellette Bátor Barristan és Keser?acél, mik?zben az égen sárkányok k?r?ztek. álmában két feje volt, mindkett? orr nélküli. Az ellenséges sereget az apja vezette, így újra meg kellett ?lnie. Aztán meg?lte a bátyját, Jaimet is, addig csépelte az arcát, amíg v?r?ses masszává nem vált, és minden ütésnél nevetett. Csak a harc végén vette észre, hogy a második feje zokog.
Amikor felébredt, kacska lába merev volt, akár a vas. Illyrio olajbogyót szemezgetett.
– Hol vagyunk? – kérdezte Tyrion.
– Még nem hagytuk el a Síkf?ldet, siet?s barátom. Nemsokára beérünk a Bársony-hegységbe, ahonnan megkezdjük a mászást a Kis-Rhoyne partján fekv? Ghoyan Drohe felé.
Ghoyan Drohe rhoyne-i város volt, amíg Valyria sárkányai füst?lg? romhalmazzá nem változtatták. Mérf?ldeken és éveken át utazom vissza a t?rténelemben, addig az id?szakig, amikor még sárkányok uralták a világot.
Tyrion elaludt és felébredt, aztán megint elaludt, az éjszaka és a nappal váltakozása jelentéktelenné vált. A Bársony-hegység hatalmas csalódásnak bizonyult.
– A lannisrévi szajhák felének nagyobb cs?cse van, mint ezek a dombok – morogta Illyriónak. – Bársonycs?cs?knek is nevezhetnétek ?ket.
Láttak egy menhirekb?l alkotott k?rt, amit Illyrio szerint óriások építettek, majd kés?bb egy mély tavat.
– Itt rablók éltek, és az erre járókat fosztogatták – mondta Illyrio. – Azt beszélik, még ma is lesben állnak a tó alatt, és aki kij?n halászni, azt lerántják magukhoz és felfalják.
Másnap este hatalmas valyr szfinx mellett haladtak el. A lénynek sárkányteste és n?i feje volt.
– Egy sárkánykirályn? – jegyezte meg Tyrion. – Kedvez? el?jel.
– Viszont hiányzik a királya. – Illyrio a sima k?alapzatra mutatott, ahol egykor egy másik szfinx állt, de mostanra már moha és virágzó bokrok borították. – A lovasurak fakerekeket raktak alá, és elvontatták Vaes Dothrakba.
Ez is egy el?jel, gondolta Tyrion, de korántsem olyan reménykelt?.
Aznap éjjel szokás szerint berúgott, és váratlanul dalra fakadt:
Csak vágtatott át a városon,
A dombjáról már leért,
Túl lépcs?k?n, túl az udvaron Egy asszony sóhajáért.
Mert ? volt titkos kincse és Szégyen, a menny maga.
Mit ér lánc, eskü? Várja ?t A n? csókja, sóhaja.