Sárkányok tánca

Gyújtósként? Tyrion magában elmosolyodott.

 

Aznap csak háromszor cseréltek lovakat, de óránként legalább kétszer megálltak, hogy Illyrio lekászálódjon a hintóról, és k?nnyítsen magán. A mi sajturunk akkora, mint egy elefánt, de a hólyagja mogyorónyi, gondolta der?sen a t?rpe. Az egyik megállás alkalmával kihasználta az id?t, hogy jobban megnézze magának az utat. Pontosan tudta, mit fog találni: nem keményre d?ng?lt f?ldet, téglát vagy kockak?veket, hanem egybeolvasztott k?szalagot, amely fél lábbal a talaj f?lé emelkedett, hogy az es? és a hólé lecsorogjon róla. A Hét Királyság útnak nevezett sáros ?svényeit?l eltér?en a valyriai utak elég szélesek voltak ahhoz, hogy akár három szekér is elférjen rajtuk egymás mellett, és sem az id?, sem a forgalom nem tett kárt bennük. Változatlan formában fennmaradtak még négy évszázaddal azután is, hogy Valyria találkozott a végzetével. G?dr?ket és repedéseket keresett, de csak egy kupac meleg ürüléket talált, az egyik ló hátrahagyott emlékét.

 

A lószarról eszébe jutott az apja. Valamelyik pokolra kerültél, apám? Egy kellemes, hideg kis pokolba, ahonnan felnézel, és láthatod, ahogy segítek visszaszerezni a Vastrónt ?rült Aerys lányának?

 

Amint újra elindultak, Illyrio el?varázsolt egy kisebb zsák sült gesztenyét, és folytatta beszámolóját a sárkánykirályn?r?l.

 

– Attól tartok, a legfrissebb hírem is régi és elavult Daenerys királyn?r?l. Ha jól sejtem, mostanra maga m?g?tt hagyta Meereent. Végre van hadserege, igaz, elég szedett-vedett társulat: zsoldosok, dothraki lovasurak, Makulátlan-gyalogság. Nem kétséges, nyugat felé vezeti ?ket, hogy visszafoglalja apja trónját. – Felnyitott egy fokhagymás csigákkal teli korsót, beleszagolt, és elmosolyodott. – Remélem, Volantisban friss híreket kapsz róla – mondta, és kiszippantott egy csigát a házából. – A fiatal lányok és a sárkányok ugyanolyan ?nfej?ek, és lehet, hogy finomítanod kell a terveiden. Griff tudni fogja, mi a teend?. Kérsz egy csigát? A fokhagyma saját kertemb?l való.

 

Ha meglovagolnék egy csigát, akkor is gyorsabban haladnék, mint ez a hintó. Tyrion elutasítóan intett.

 

– Nagyon nagy bizalmat helyezel ebbe a Griff nev? emberbe. Egy újabb gyerekkori barát?

 

– Nem. Ti zsoldosnak neveznétek, de westerosi születés?. Daenerysnek olyan emberekre van szüksége, akik méltóak az ügyéhez. – Illyrio felemelte a kezét. – Tudom, tudom: ?a zsoldosok a becsület elé helyezik az aranyat”, gondolnád. és ?ez a Griff biztosan elad a n?véremnek”. Nem így van. Griffben megbízom, mintha a testvérem lenne.

 

újabb végletes hiba.

 

– Akkor én is így teszek.

 

– Az Arany Kompánia jelen pillanatban is Volantis felé menetel, hogy ott várja meg királyn?nk érkezését keletr?l.

 

Az arany alatt ott a kemény acél.

 

– úgy hallottam, az Arany Kompánia szerz?désben áll az egyik Szabad Várossal.

 

– Myrrel – felelte ?nelégült mosollyal Illyrio. – De a szerz?dés felbontható.

 

– Sokkal t?bb pénz van a sajtban, mint gondoltam – mondta Tyrion. – Ezt hogy fogod elérni?

 

A tanácsos ?sszefonta k?vér kezét.

 

– Némelyik szerz?dést tintával írják, némelyiket vérrel. Ennél t?bbet nem mondhatok.

 

A t?rpe ezen elgondolkodott. Az Arany Kompánia elismerten a legjobb szabadzsoldos-csapat volt, egy évszázada alapította Keser?acél, Méltatlan Aegon fattyú fia. Amikor Aegon egy másik fattya megpróbálta megszerezni a Vastrónt egyenes ági féltestvérét?l, Keser?acél is csatlakozott a felkeléshez. A Fekete Sárkány azon k?vet?i, akik túlélték a csatát, de nem voltak hajlandóak térdet hajtani, a Keskeny-tenger túlsó oldalára menekültek. K?ztük voltak Daemon fiatalabb fiai, Keser?acél, valamint t?bb száz f?ld nélküli nemes és lovag, akiknek hamarosan áruba kellett bocsátaniuk a kardjukat, hogy enni tudjanak. Néhányan csatlakoztak a Szakadt Lobogóhoz, mások a Második Fiakhoz vagy a Sz?z Katonáihoz. Keser?acél látta, hogy a Blackfyre-ház hadereje szétszóródik a világ négy égtája felé, ezért megalapította az Arany Kompániát, hogy ?sszefogja a szám?z?tteket.

 

Az Arany Kompánia zsoldosai attól a naptól fogva a Vitatott

 

F?ldeken éltek és haltak meg, Myr, Lys vagy Tyrosh értelmetlen kis háborúiban segédkezve, és arról a f?ldr?l álmodozva, melyet apáik elvesztettek. Szám?z?ttek és szám?z?ttek fiai voltak, nincstelenek és üld?z?ttek... ám ezzel együtt kiváló harcosok.

 

– Elismeréssel adózom a meggy?z?er?d el?tt – bólintott Tyrion. – Hogy sikerült rávenned az Arany Kompániát, hogy vállalják drága királyn?nk ügyét, amikor fennállásuk során oly sokat harcoltak a Targaryenek ellen?

 

George R. R. Martin's books