– Van benne valami – morogta Ned Woods, az egyik erd?mélyei felderít?. Orrnélküli Nednek is hívták, mert két téllel ezel?tt lefagyott az orra hegye. Nála jobban senki nem ismerte a Farkaserd?t, szavára még a király legkevélyebb nagyurai is figyeltek – Ismerem ezeket a tavakat. úgy hemzsegtek rajta százával, akár a férgek a tetemen. Amennyi lyukat fúrtatok a jégbe, átkozott csoda, hogy még nem szakadt be az egész. A szigetek mellett van néhány hely, amelyik leginkább sajtra hasonlít. – Megrázta a fejét. – A tavaknak vége, lehalásztátok ?ket.
– Annál inkább el kellene indulni – makacskodott Humfrey Clifton. – Ha már mindenképpen halál vár ránk, legalább karddal a kezünkben haljunk meg!
Ugyanez a vita folyt el?z? este, és azel?tt is. Továbbindulás és halál, maradás és halál, visszavonulás és halál
– Te úgy halsz meg, ahogy akarsz, Humfrey – mondta Justin Massey –, én viszont szeretném megérni a k?vetkez? tavaszt.
– Ezt egyesek gyávaságnak hívnák – vágott vissza Peasebury nagyúr.
– Inkább vagyok gyáva, mint kannibál.
Peasebury arca elborult.
– Te...
– A halál a háború része, Justin. – Ser Richard Horpe állt az ajtóban, s?tét haja nedves volt a megolvadt hótól. – Akik velünk menetelnek, azok részesülnek a zsákmányból, amit Boltontól és a fattyától szedünk el, az ?r?k dics?ségr?l nem is beszélve. Akik gyengék a meneteléshez, azoknak magukról kell gondoskodniuk De ígérem, amint elfoglaltuk Derest, azonnal küldünk élelmet.
– Soha nem foglaljátok el Derest!
– Dehogynem – hallatszott a halk nevetés attól az asztaltól ahol Arnolf Karstark ült Arthor fiával és három unokájával. Arnolf nagyúr úgy emelkedett fel, akár egy kesely? a prédájáról, egyik májfoltos kezével fia vállára támaszkodott. – Elfoglaljuk, Nedért és a lányáért. Igen, és az Ifjú Farkasért, akit oly kegyetlenül lemészároltak. én és az enyéim majd mutatjuk az utat, ha szükséges. Ezt mondtam ?felségének is. Meneteljünk! és miel?tt a hold megfordul, mindannyian Freyek és Boltonok vérében fogunk fürdeni!
Az emberek a lábukkal dobogtak a padlón, és az asztalt csapkodták ?klükkel. Asha figyelmét nem kerülte el, hogy szinte csak az északiak lelkesednek. A tüzg?d?r másik oldalán a déli urak csendben ültek asztaluknál.
Justin Massey megvárta, hogy elülj?n a hangzavar.
– Bátorságod dicséretre méltó, Karstark nagyúr, de a bátorság ?nmagában még nem t?ri át Deres falait. K?ny?rg?m, áruld el nekem, hogyan szándékoztok bevenni a várat? Hógolyókkal?
Arnolf nagyúr egyik unokája válaszolt.
– Kivágunk néhány fát falt?r? kosoknak, és azokkal zúzzuk be a kaput.
– és meg is haltok.
Egy másik unoka is bekapcsolódott:
– Létrákat készítünk, és megmásszuk a falakat.
– és meghaltok.
K?vetkezett Arthor Karstark, Arnolf nagyúr fiatalabb fia.
– Ostromtornyokat építünk.
– és meghaltok, és meghaltok, és meghaltok – Justin a szemét forgatta. – Az istenekre, hát minden Karstark ?rült?
– Istenekre? – csattant fel Richard Horpe. – Megfeledkezel magadról, Justin! Nekünk csak egy istenünk van, ebben a társaságban ne beszélj démonokról! Rajtunk egyedül csak a Fény Ura segíthet, vagy tán nem értesz egyet? – Kezét kardja markolatára csúsztatta, mintegy hangsúlyt adva szavainak, de a szemét nem vette le Justin Massey arcáról.
Ser Justin behódolt a szigorú tekintet el?tt.
– A Fény Ura... igen. Ugyanolyan mély a hitem, mint a tiéd, Richard, ezt te is tudod.
– én a bátorságodat kérd?jelezem meg, Justin, nem a hitedet. Mióta kilovagoltunk Erd?mélyér?l, egyfolytában csak a vereségr?l prédikálsz. Néha elgondolkodom, melyik oldalon is állsz.
Massey nyakán pír kúszott fel.
– Nem maradok tovább, csak hogy sértegessenek! – Olyan hevesen kapta le a falról k?penyét, hogy Asha hallotta az elszakadó sz?vet reccsenését, majd Horpe mellett kirobogott az ajtón. Hideg fuvallat s?p?rt végig a termen, felkavarva a t?zg?d?r hamuját, és felszította a lángokat.
Ez gyorsan megt?rt, gondolta Asha. A lovagomat birkafaggyúból gyúrták. Ser Justin még így is azon kevesek k?zé tartozott, akik tiltakoztak volna, ha a királyné emberei meg akarják égetni, ezért ? is felállt, magához vette k?penyét, és k?vette a férfit a hóviharba.
Eltévedt, miel?tt húsz lépést tett volna. Látta a jelz?tüzet az ?rtorony tetején, a halvány narancsfényt a leveg?ben, de a falu elt?nt. Egyedül maradt a hó és a csend fehér világában, elveszetten gázolt a combig ér? hóban.
– Justin! – kiáltotta.
Nem j?tt válasz. Valahol balra ló nyerített Szegény, rémültnek t?nik. Talán tudja, hogy ? lesz a holnapi ebéd. Szorosabbra vonta magán a k?penyt.
Valahogy visszajutott a falu melletti mez?re. A feny?c?l?p?k még álltak, megperzsel?dtek és elfeketedtek, de nem emésztette el ?ket a t?z. A holtak k?ré tekert láncok mostanra leh?ltek, de továbbra is er?sen tartották a holttesteket vas?lelésükben. Az egyik tetem fején holló gubbasztott, az elfeketedett koponyáról lógó húsdarabokat csipegette. A hó már betemette a máglya alján a hamut és egészen a halott bokájáig tornyosult. Az ?si istenek el akarják temetni, gondolta Asha. Ez nem az ? m?vük volt.