– ?A sárkánynak három feje van”, ezt mondta nekem. ?Nem szabad, hogy a házasságom véget vessen minden reményeteknek.” és: ?Tudom, miért j?ttél. Tüzért és vérért.” Ti is tudjátok, hogy van bennem Targaryen-vér. Vissza tudom vezetni a vérvonalamat egészen...
– Baszd meg a vérvonaladat! – fakadt ki Gerris. – A sárkányok nem t?r?dnek a véreddel, legfeljebb az íze érdekli ?ket! A t?rténelem szajkózásával nem tudod megszelídíteni ?ket. Ezek sz?rnyetegek, nem mesterek. Quent, valóban ezt akarod tenni?
– Ezt kell tennem. Dorne-ért, atyámért, Cletusért, Willért és Kedry mesterért.
– ?k halottak – mutatott rá Gerris. – Nem érdekli ?ket.
– Igen, meghaltak – bólintott Quentyn. – és miért? Hogy idehozzanak, és feleségül vehessem a sárkánykirályn?t. Cletus nagy kalandnak nevezte. Démonutak, viharos tengerek, és a végén ott vár rám a legszebb n? a világon. Egy utazás, amit még az unokáinknak is mesélhetünk. Csakhogy Cletusnak már soha nem lesznek unokái, hacsak nem hagyott egy fattyút valamelyik kik?t?i szajha hasában.
Will soha nem fog megházasodni. Kell, hogy legyen valami értelme a haláluknak!
Gerris egy falnak támaszkodó holttestre mutatott, melyet beleptek a z?ld legyek.
– Az ? halálának volt értelme?
Quentyn undorodva nézett a tetemre.
– A vérfolyás vitte el. Maradjatok távol t?le! – A fakó kanca a városfalon belül vágtatott. Nem csoda, hogy az utcák olyan néptelenek voltak. – A Makulátlanok majd küldenek érte egy szekeret.
– Nem kétséges, de nem ez volt a kérdésem. Az emberek életének van értelme, nem a halálának. én is szerettem Willt és Cletust, de ez nem hozza vissza ?ket. Nagy hibát k?vetsz el, Quent. Nem bízhatsz meg a zsoldosokban!
– Olyan emberek, mint bárki más. Aranyat akarnak, dics?séget, hatalmat Ez az, amiben bízom. – Ez, és a saját végzetem. Dorne hercege vagyok, a sárkány vére folyik az ereimben.
A nap már elt?nt a városfal m?g?tt, mire megtalálták a bíbor lótuszt egy alacsony téglaépület rozzant ajtajára festve. Az egyforma házak a nagy, sárga-z?ld Rhazdar piramis árnyékában sorakoztak. Quentyn kétszer kopogott, ahogy utasították. Mogorva hang válaszolt odabentr?l, érhetetlen szavakat mormolt a Rabszolga-?b?l korcs nyelvén, amely az ó-ghisi és a nemes valyr visszataszító keveréke volt. A herceg ugyanazon a nyelven válaszolt: – Szabadság.
Az ajtó kinyílt. A biztonság kedvéért Gerris lépett be els?ként, szorosan m?g?tte Quentyn, és a nagy ember zárta a sort. Odabent kékes füst gomolygott, édes illata nem tudta teljesen elfedni a húgy, a savanyú bor és a rothadó hús b?zét. A hely sokkal nagyobb volt, mint amekkorának kívülr?l látszott, jobbra és balra átnyúlt a szomszédos épületekbe. Ami odakintr?l tucatnyi háznak látszott, az belül egyetlen hatalmas csarnok volt.
Ebben az órában félig sem volt tele az ivó. Néhány vendég kíváncsi, unott vagy ellenséges pillantásokkal méregette a dorne-iakat. A t?bbiek a g?d?r k?rül gy?ltek ?ssze a helyiség túlsó végében, ahol két meztelen ember vagdalkozott egymás felé késekkel, a k?z?nség harsány szurkolása k?zepette.
Quentyn sehol nem látta azt az embert, aki miatt idej?ttek. Aztán kinyílt egy addig szinte láthatatlan ajtó, és belépett rajta egy t?p?r?d?tt ?regasszony, akinek s?tétv?r?s tokarján apró aranykoronák lógtak. B?re fehér volt, akár a kancatej, haja pedig olyan ritka és vékony szálú, hogy látni lehetett alatta koponyája b?rét.
– Dorne – szólalt meg. – én Zahrina. Bíbor Lótusz. Menj le, ?k ott. – Tartotta az ajtót, és intett, hogy siessenek.
Meredek, kanyargós falépcs? várt rájuk. Ezúttal a nagy ember ment el?re, és Gerris volt a hátvéd, k?zrefogták a herceget. Egy pince. Hosszú ideig ereszkedtek lefelé, olyan s?tét volt, hogy Quentynnek ki kellett tapogatni a lábával a fokokat, nehogy elcsússzon. A lépcs? aljánál Ser Archibald t?rt húzott.
Egy téglából rakott, boltíves csarnokba jutottak, amely háromszor akkora lehetett, mint a f?nti ivóhelyiség. A falak mentén fakádak sorakoztak, ameddig a szem ellátott. Az ajtó mellett, egy kampón v?r?s lámpás lógott, egy asztalként szolgáló, felfordított hordón pedig olajos, fekete gyertya égett. Ezek voltak az egyedüli fényforrások.
Hulla?l? Caggo a kádak mellett sétált fel-alá, fekete arakhja a derékszíján himbálózott. Szép Meris egy számszeríjat dédelgetett, szeme hideg volt, és halott, akár két szürke k?darab. Denzo D’han bereteszelte az ajtót, amint a dorne-iak beléptek, majd a melle el?tt keresztbe font karral megállt el?tte ?rk?dni.
Egy emberrel t?bb, gondolta Quentyn.
A Rongyos Herceg az asztalnál ült, és egy kupa bort iszogatott. A sárga gyertyafényben ezüstszürke haja szinte aranyosan fénylett, bár a szeme alatti táskák így sokkal nagyobbnak látszottak. Barna gyapjú utazók?penyt viselt, alatta ezüst?sen villant a láncing. Vajon ez csapdát jelent, vagy csak egyszer? el?vigyázatosságot? Egy ?reg zsoldos mindig óvatos zsoldos. Quentyn odalépett az asztalhoz.