A szekereket húzó kutyák félelmetes bestiák voltak, méretük a rémfarkasokéval vetekedett. Az asszonyok fókab?r ruhát viseltek, voltak, akik csecsem?t szorítottak a mellükh?z. Az id?sebb gyermekek anyjuk m?g?tt bukdácsoltak, és k?kemény, hideg tekintettel néztek fel Jonra. A férfiak egy részének szarvasagancs vagy rozmáragyar díszítette a sisakját. Jon számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kétféle sisakosok nem kedvelik egymást. A sort jávorszarvasok zárták, a sarkukban ott csaholtak a lemaradozókat terel? kutyák.
– Ezekkel légy óvatos, Havas Jon – figyelmeztette Tormund. – Vad népség. A férfiak is rosszak, de az asszonyok még rosszabbak. – Levett egy t?ml?t a nyergér?l, és odakínálta Jonnak. – Tessék, ett?l talán kevésbé t?nnek félelmetesnek, és éjszakára is felmelegít. A tiéd, húzd csak meg.
Olyan er?s mézs?r volt benne, hogy Jon szeme k?nnybe lábadt, és t?zkígyók tekerg?ztek a mellében. Hosszú kortyokkal ivott.
– Jó ember vagy te, óriásvész Tormund. Vad létedre.
– Jobb, mint a t?bbség, az már biztos, de nem olyan jó, mint egyesek.
A vadak csak j?ttek és j?ttek, mik?zben a nap felkúszott a ragyogó, kék égre. Nem sokkal dél el?tt megállt a menet, mert egy ?kr?s szekér beszorult az alagút egyik kanyarulatába. Havas Jon maga ment oda megnézni, mi t?rtént. A szekér szilárdan beékel?d?tt a m?g?tte álló emberek már azt fontolgatták, hogy fejszéikkel szétdarabolják a kocsit, és le?lik az ?kr?t, míg a hajtó és rokonai azzal fenyeget?ztek, hogy ugyanezt teszik velük, ha megpróbálják. Jon Tormund és fia, Toregg segítségével megakadályozta a vérontást, de majdnem egy órába telt, mire újra meg tudták nyitni az utat.
– Kellene nektek egy nagyobb kapu – panaszkodott Tormund, és komor pillantást vetett az égre, ahol id?k?zben megjelent néhány felh?. – Ez így átkozottul lassú. Mintha szalmaszállal akarnád kiszívni a Tejfolyó vizét. Har! Bárcsak nálam lenne Joramun Kürtje! Csak megfújnám, és már át is mászhatnánk a romokon.
– Melisandre elégette a kürt?t.
– Valóban? – Tormund a combjára csapva futtyentett. – Elégette azt a szép, nagy kürt?t? Hatalmas b?ntett, én mondom. Az a szerszám vagy ezeréves volt. Egy óriás sírjában leltünk rá, még egyikünk sem látott soha hozzá foghatót. Szerintem Mance ezért mondta neked, hogy Joramuné. Azt akarta, hogy ti, varjak elhiggyétek, hatalmában áll lerombolni a tetves falatokat. A valódi kürt?t viszont soha nem találtuk meg, bármennyit is kerestük. Ha ráleltünk volna, a Hét Királyság minden térdepl?je jéggel h?thette volna a borát egész nyáron.
Jon a homlokát ráncolva fordult meg a nyeregben. és Joramun megfújta a Tél kürtjét, és felébresztette a f?ldben alvó óriásokat. Az a hatalmas kürt, az óarany vasalással, az ?si rúnákkal... vajon Mance Rayder hazudott akkor, vagy Tormund hazudik most? Ha Mance kürtje nem az igazi volt, hol lehet a valódi?
Délutánra elt?nt a nap, az id? szürkévé és szelessé vált
– Hó van a leveg?ben – k?z?lte komoran Tormund.
Mások is ugyanezt olvasták ki a sima, fehér felh?kb?l, mindenki gyorsabban szedte a lábát. Egyre fogyott a türelem. Az egyik vadat megszúrták, amikor megpróbált mások elé furakodni, akik már órák óta álltak a sorban. Toregg kicsavarta a kést a támadó kezéb?l, mindkét férfit kirángatta a sorból, és visszaküldte ?ket a vadak táborába, a sor végére.
– Tormund – szólalt meg Jon négy ?regasszonyt figyelve, akik egy kordényi gyereket húztak a kapuhoz –, mesélj nekem az ellenségeinkr?l. Mindent tudnom kell a Másokról.
A vad vezér megd?rzs?lte az ajkát
– Itt nem – motyogta. – A Falnak ezen az oldalán nem. – Az ?regember nyugtalanul pillantott a fehérbe ?lt?z?tt fák felé. – Soha nincsenek messze. Nappal nem támadnak, amikor a jó ?reg nap ragyog, de ne hidd, hogy olyankor elmennek. Az árnyak soha nem távoznak. Talán nem látod ?ket, de mindig ott vannak a sarkadban.
– Sok gondot okoztak nektek a déli utatok során?
– Soha nem j?ttek nagy er?kkel, ha erre célzol, csak az oszlop szélét csipkedték meg. Számát sem tudom, hány felderit?t vesztettünk, és aki lemaradt vagy elkószált, annak az életébe került. Minden éjjel t?zgy?r?vel vettük k?rül a táborunkat. Nem nagyon szeretik a tüzet, ez k?zismert. ám amikor j?n a hó... a hó, a szél és a jeges es?, akkor átkozottul nehéz száraz fát találni és tüzet rakni, a hideg pedig... néhány éjszakán a tüzeink egyszer?en kilobbantak. Ilyenkor mindig találhatott az ember pár halottat, mire elj?tt a reggel. Vagy ?k találtak meg minket Aznap éjjel, amikor Torwyrd... a fiam... – Tormund elfordította az arcát.
– Tudom – mormolta Havas Jon.
Tormund ránézett.