– Kukorica – mondta a madár, majd: – Király! – és: – Havas. Havas Jon, Havas Jon! – Kül?n?s. Amennyire Jon emlékezett, a holló még soha nem mondta ki a teljes nevét.
A pincében reggelizett, tisztjei társaságában. Pirított kenyér, f?tt tojás, véres hurka és zabkása, le?blítve ritkás, sárga s?rrel. Evés k?zben újra végigmentek az el?készületeken.
– Minden készen áll – biztosította Bowen Marsh. – Ha a vadak teljesítik a feltételeidet, minden pontosan úgy fog zajlani, ahogy megparancsoltad.
Ha pedig nem, akkor vérfürd? és pusztítás lesz.
– Ne feledjétek – mondta Jon –, Tormund emberei éhesek, fáznak és félnek. Néhányan ugyanúgy gy?l?lnek minket, mint k?zületek sokan ?ket. Mindkét oldal vékony jégen táncol. Elég egyetlen repedés, és mindannyian beszakadunk. Ha ma vér fog folyni, remélem, nem a mieink mérik az els? csapást, kül?nben az ?si és az új istenekre esküsz?m, lecsapom a felel?s?k fejét!
Bólintásokkal és halk ?ahogy parancsolod”, ?úgy lesz” és ?igenis, parancsnok” mormolásokkal feleltek, aztán sorban felálltak, felk?t?tték kard?vüket, vállukra kanyarították fekete k?penyüket, és kisétáltak a hidegbe.
Utolsóként Bánatos Edd Tollett hagyta el az asztalt, aki éjszaka érkezett Hosszúhantból hat szekérrel. A fekete testvérek egy ideje Szajhahantnak hívták az er?d?t. Edd azért j?tt, hogy elvigyen a n?véreikhez annyi lándzsaasszonyt, amennyi felfér a szekerekre.
Jon figyelte, ahogy társa kimártogatja a szaftot egy darab kenyérrel. Kül?n?s módon megnyugtató érzés volt újra látni Edd komor arcát.
– Hogy megy az újjáépítés? – kérdezte régi intéz?jét.
– Még tíz év, és kész is lesz – felelte Tollett szokásos, gyászos hangján. – Amikor bek?lt?ztünk, minden tele volt patkányokkal, de a lándzsaasszonyok le?ld?sték a kis rohadékokat. Most minden tele van lándzsaasszonyokkal. Id?nként visszasírom a patkányokat.
– Milyen Vas Emmett alatt szolgálni? – érdekl?d?tt tovább Jon.
– Leginkább Fekete Maris szolgál alatta, uram. én az ?szvéreket gondozom. Csalán azt mondja, rokonok lehetünk. Valóban, ugyanolyan hosszú az arcunk, de én korántsem vagyok olyan cs?k?ny?s. és becsületemre legyen mondva, az anyjukat sem ismertem. – Végzett az utolsó tojásával is, felsóhajtott. – Hiányzott már egy jó lágy tojás. Ha megkérhetlek, uram, ne hagyd, hogy a vadak megegyék a csirkéinket.
Odakint a keleti égbolt még csak most kezdett világosodni. Egyetlen felh?t sem lehetett látni.
– Szép napunk lesz – jegyezte meg Jon. – Meleg, enyhe és napfényes.
– A Fal k?nnyezni fog, pedig nyakunkon a tél. Nem természetes ez, uram. Ha engem kérdezel, rossz jel.
Jon elmosolyodott.
– és ha havazna?
– Az még rosszabb.
– Milyen id?járást tartanál megfelel?nek?
– Amilyen idebent van – felelte Bánatos Edd. – Ha megbocsátasz, uram, visszamennék az ?szvéreimhez. Hiányzom nekik, amikor nem vagyok mellettük. Jobban, mint nekem a lándzsaasszonyok.
Tollett a keleti út felé indult, ahol a szekerei várakoztak, Havas Jon pedig az istállóba. Selyem már felnyergelte és el?készítette a lovát, egy tüzes, szürke csatamént, melynek s?rénye fekete volt, és fényes, akár a mesterek tintája. Jon nem ezt az állatot választotta volna hosszabb utakra, de ma reggel csak az számított, hogy leny?g?z? látványt nyújtson, és ehhez ez a ló felelt meg leginkább.
Kísérete már várt rá. Jon soha nem szerette magát ?r?kkel k?rbevenni, ám ma értelmes választásnak t?nt, hogy néhány jó embert tartson maga mellett. Fenyeget? látványt nyújtottak láncingükben, vas félsisakjukban és fekete k?penyükben, kezükben hosszú dárdával, derekukon karddal és t?rrel. Jon ez alkalommal kihagyta az alatta szolgáló ?regeket és sihedereket, és a legjobbak k?zül választott nyolcat: Tyt, Mullyt, Balkezes Lew-t, Nagy Liddle-t, Roryt, Bolha Fulkot, Z?ldlándzsás Garrettet és persze B?r?st, a Fekete Vár új fegyvermesterét, hogy megmutassa a szabad népnek, még egy olyan ember is megbecsült helyet kaphat az éjjeli ?rségben, aki Mance oldalán harcolt a Fal alatt.
Mire mindannyian ?sszegy?ltek a kapunál, keleten már mélyv?r?sre színez?d?tt az ég. A csillagok kihunynak, gondolta Jon. és amikor újra megjelennek, már egy megváltozott világra fognak leragyogni. A királyné néhány embere Melisandre úrn? éjszakai máglyájának maradványai mell?l figyelte ?ket. Amikor Jon felnézett a Király Tornyára, v?r?s villanást látott az egyik ablak m?g?tt. Selyse királyné nem bukkant el?.
Elérkezett az id?.
– Nyissátok ki a kaput – szólalt meg Jon halkan.
– KAPUT NYISS! – b?mb?lte Nagy Liddle. Hangja mennyd?rgésként csattant.