Most a harcosok k?vetkeztek, és nem csak százan, ?tszázan is lehetnek, becsülte meg Havas Jon, ahogy el?j?ttek a fák k?zül, vagy talán ezren. Minden tizedik lovon ült, és mindegyiküknél volt fegyver. Hátukon vessz?b?l font, irhával és b?rrel borított, kerek pajzsot hordtak, kül?nféle festett ábrákkal: kígyók és pókok, levágott fejek, véres p?r?ly?k, bet?rt koponyák, démonok. Néhányan lopott fémpáncélba ?lt?ztek, minden bizonnyal elesett felderít?k tetemér?l szedték le. Mások csontból készítettek maguknak páncélt mint Z?rg?vért. Mindannyian b?rruhát viseltek.
Lándzsaasszonyok is j?ttek velük, hosszú, lobogó hajjal. Jon nem tudott úgy rájuk nézni, hogy ne jusson eszébe Ygritte: a t?z csillogása a hajában, az arckifejezése, amikor a barlangban levette a k?penyét, a hangja: ?Nem tudsz te semmit, Havas Jon ? – mondta neki vagy száz alkalommal.
Most is ugyanolyan igaz, mint akkor volt.
– Küldhetted volna els?ként a n?ket – mondta Tormundnak. – Az anyákat és a szüzeket.
A vad vezér rávasz pillantást vetett rá.
– Igen, küldhettem volna. A varjaid pedig d?nthettek volna úgy, hogy bezárják a kaput. Viszont ha van néhány harcos odaát, a kapu nyitva marad, nem igaz? – Elvigyorodott. – Megvettem az átkozott lovadat, Havas Ion, de ez nem jelenti azt, hogy nem számoljuk meg a fogait. Persze ne hidd, hogy az embereim nem bíznak a tieidben. Pontosan annyira bízunk bennetek, mint ti bennünk. – Nagyot horkantott. – Harcosokat akartál, nem? Nos, itt vannak. Mindegyik felér hat varjúval.
Jon ezen ?nkéntelenül elmosolyodott.
– Amíg a fegyvereiket k?z?s ellenségünk ellen forgatják, ennek kifejezetten ?rül?k.
– A szavamat adtam, vagy nem? óriásvész Tormund szava er?s, akár a vas, k?ly?k! – Elfordította a fejét, k?p?tt egyet.
A harcosok k?z?tt voltak Jon túszainak szülei is. Néhányan hideg, halott tekintettel, kardjuk markolatát piszkálva vonultak el el?tte, mások rámosolyogtak, mint egy rég látott rokonra, bár némelyik mosoly sokkal jobban zavarta Havas Jont, mint az ellenséges pillantások. Egyikük sem térdelt le, de volt, aki halk esküt mormolt.
– Amire Tormund megesküd?tt, arra én is – k?z?lte a fekete hajú, kevés beszéd? Bragg.
Pajzst?r? Soren alig látható biccentéssel morogta:
– Soren fejszéje a tiéd, Havas Jon, ha szükséged van rá.
A v?r?s szakállú Királyvér Gerrick három lányát is hozta.
– Remek feleségek lesznek, és er?s, királyi vérb?l származó fiúkat szülnek a férjüknek – kérkedett. – Az apjukhoz hasonlóan ?k is V?r?sszakállú Raymun, a Falon Túli Király leszármazottai lesznek.
Jon tudta, hogy a származás a szabad nép k?rében nem sokat jelent. Ygritte ezt megtanította neki. Gerrick lányainak is ugyanolyan lángv?r?s hajuk volt, bár Ygritte kusza fürtjeivel ellentétben nekik sima és egyenes. Megcsókolta a t?z.
– Három hercegn?, egyik szebb, mint a másik – mondta az apjuknak – Gondoskodom róla, hogy be legyenek mutatva a királynénak. – Selyse Baratheon valószín?leg barátságosabban fogadja majd ?ket, mint Valt; fiatalabbak voltak, és sokkal szelídebbek is. Mindegyik kedves látvány a szemnek, bár az apjuk meglehet?sen ostoba.
Vándor Howd a kardjára esküd?tt, a Jon által valaha látott leg-rozsdásabb, legcsorbább pengére. Fókanyúzó Devyn fókab?r sapkát ajándékozott neki, Vadász Harle pedig egy medvekarom nyakláncot. Morna, a harcos boszorkány annyi id?re levette varsafa maszkját, hogy megcsókolja a parancsnok keszty?s kezét, és megesküdj?n rá, hogy h? embere vagy asszonya lesz, amelyiket kívánja. és ez így ment tovább és tovább.
A harcosok sorban megszabadultak kincseikt?l, és mindent beledobáltak egy kétkerek? kordéba, melyet az intéz?k készítettek a kapu mellé. Borostyánk? medálok, arany nyakláncok, ékk?ves t?r?k, drágak?vel díszített ezüst mell t?k, kark?t?k, gy?r?k, niellós ivókupák és aranyserlegek, harci kürt?k és ivószaruk, egy z?ld jádefés?, egy édesvízi gy?ngy nyaklánc... Bowen Marsh mindent átvett és felírt. Az egyik férfi egy ezüst pikkelypáncélt adott le, melyet egykor bizonyára valamilyen nagyúr számára készítettek. Másvalaki t?r?tt kardot dobott a taligára, a markolatában három zafírral.
és voltak még kül?n?sebb tárgyak is: egy valódi mamutsz?rb?l készült játék mamut, egy elefántcsont fallosz, egy unikornisfejb?l készült sisak szarvval együtt. Hogy a Szabad Városokban ezekért menynyi élelmet lehet kapni, arról Havas Jonnak fogalma sem volt.
A lovasok után k?vetkezett Fagyospart népe. Jon figyelte, ahogy a tucatnyi nagy csontszekér sorban elg?rdül el?tte, olyan cs?r?mp?léssel, mint annak idején Z?rg?vért. Egy részük még kerekeken gurult, de néhányra már csúszótalpat szereltek. Ez utóbbiak akadálytalanul siklottak a havon, míg a kerekek folyton belesüppedtek a buckákba.