A végén senki nem mondta meg nekik, mit terveztek ellenük, egyetlen szót sem szóltak, de nem volt nehéz ráj?nni az aréna mélyén, az üléssorok alatti rejtett világban, a veremharcosok és az ?ket ellátó szolgálók – az ételüket készít? szakácsok, a fegyvereiket biztosító kovácsok, a sebeiket bek?t?z?, sz?rzetüket leborotváló borbélyok, a harcok el?tt és után rendelkezésükre álló szajhák, a viadalok végén a holtakat láncokkal és vaskampókkal levonszoló hullaszállítók – s?tét birodalmában.
Az els? jel Tyrion számára Dajka arckifejezése volt. Az el?adás után Krajcárral visszamentek a fáklyákkal megvilágított terembe, ahol a harcosok gyülekeztek a párbajok el?tt és után. Néhányan a fegyverüket élezték, másik idegen isteneknek mutattak be áldozatot, vagy máktejjel tompították elméjüket, miel?tt kimennének meghalni. Akik már harcoltak és gy?ztek, az egyik sarokban kockáztak és nevettek, ahogy csak azok tudnak, akik farkasszemet néztek a halállal, és túlélték. Dajka éppen egy elveszített fogadás tétjét fizette ki ezüstben a küzd?verem egyik munkásának, amikor megpillantotta a Ropogtatót vezet? Krajcárt. A zavart tekintet fél szívverésnyi id? alatt elt?nt, de Tyrionnak ennyi is elég volt, hogy ráj?jj?n a jelentésére. Nem várt minket vissza. Végignézett a t?bbi arcon is. Egyikük sem várt minket vissza. Meg kellett volna halnunk odakint. A mozaik végs? darabkája akkor került a helyére, amikor odafent az egyik állatgondozó hangosan panaszkodni kezdett a veremmesternek:
– Az oroszlánok éhesek, két napja nem ettek! Azt mondták, ne etessem ?ket, és így is tettem! A királyn?nek ki kell fizetnie a húst!
– Ha legk?zelebb meghallgatást tart, elmehetsz az udvarába! – torkolta le a veremmester.
Krajcár még ekkor sem gyanakodott. Amikor a veremr?l beszélt, a legf?bb gondja az volt, hogy sokan nem nevettek. ?sszehugyozták volna magukat a r?h?gést?l, ha kieresztik az oroszlánokat, mondta el neki majdnem Tyrion, de végül inkább csak megszorította a vállát.
A lány hirtelen megtorpant.
– Rossz irányba megyünk!
– Nem. – Tyrion leeresztette a f?ldre a v?dreit A fogórész mély árkokat vájt az ujjaiba. – Azokhoz a sátrakhoz kell eljutnunk.
– A Második Fiakhoz? – Ser Jorah arcán kül?n?s mosoly jelent meg. – Ha azt hiszed, ott segítséget kaphatsz, nem ismered Barna Ben Plummot.
– ó, dehogynem. Plumm és én ?t játszma cyvasse-t játszottunk. Barna Ben ravasz, állhatatos, értelmes ember... de nagyon óvatos. Szereti, ha az ellenfele vállal kockázatot míg ? hátrad?l, és nyitva hagy minden lehet?séget. Csupán reagál a csata k?zben kialakuló helyzetekre.
– Csata? Miféle csata? – Krajcár hátralépett. – Vissza kell mennünk, a mesternek friss vízre van szüksége! Ha sokáig elmaradunk, megkorbácsolnak! és ott hagytuk Csinos Malacot meg Ropogtatót is!
– édes majd gondoskodik róluk – hazudta Tyrion. Sebhelyes és barátai valószín?leg nemsokára sonkát, szalonnát és ízletes kutyaragut falatoznak, de Krajcárnak ezt nem kellett tudnia. – Dajka halott Yezzan haldoklik. S?tét lesz, mire bárki is felfigyel a távollétünkre. Soha nem lesz ennél jobb lehet?ségünk.
– Nem! Te is tudod, mit m?velnek a sz?kni próbáló rabszolgákkal! Tudod! Kérlek! Soha nem hagyják, hogy elhagyjuk a tábort!
– Nem hagyjuk el a tábort. – Tyrion felkapta a v?dr?ket, és kacsázva elindult, vissza sem nézett. Mormont csatlakozott hozzá. Néhány pillanat múlva hallotta, hogy Krajcár is siet utánuk a homokos lejt?n álló, k?rk?r?s sátortábor felé.
Az els? ?r a kik?t?tt lovaknál toppant eléjük, a karcsú dárdás rozsdaszín szakálla alapján tyroshi származású lehetett.
– Nocsak, ki j?n itt? és mi van azokban a v?dr?kben?
– Víz, ha nincs ellenedre – felelte Tyrion.
– A s?r jobban tetszene. – Tyrion hátát dárdahegy csiklandozta meg, egy másik ?r lépett m?géjük. Tyrion Királyvár ízét fedezte fel a hangjában. Bolhavégi s?predék. – Eltévedtetek, t?rpe?
– Csatlakozni szeretnénk a kompániátokhoz.
Az egyik v?d?r kicsúszott Krajcár kezéb?l, és felborult. A fele víz kifolyt, mire sikerült újra felállítania.
– Elég bolond van már nálunk, miért akarnánk még hármat? – A tyroshi megb?kte dárdájával Tyrion nyak?rvét, az apró aranycseng? megszólalt. – én csak egy sz?kevény rabszolgát látok. Pontosabban hármat. Kinek a nyak?rve ez?
– A Sárga Bálnáé. – Ezt már egy harmadik férfi mondta, akit a hangok vonzottak oda. A sovány, hegyes állú zsoldos fogai v?r?sek voltak a savanyúlevélt?l. Egy ?rmester, állapította meg Tyrion a másik kett? viselkedéséb?l. A férfi jobb kézfejét kampó helyettesítette. Szeretett Baelor legyek, ha ez nem Bronn veszélyesebb, fattyú árnyéka. – Ezeket a t?rpéket akarta Ben megvenni – mondta az ?rmester a katonáknak, – Viszont ez a nagydarab... mindegy, hozzátok mind a hármat!
A tyroshi intett a dárdájával, Tyrion pedig elindult. A másik zsoldos, egy pelyhedz? állú, piszkossz?ke hajú ifjú Krajcár hóna alá nyúlt.
– Hé, az enyémnek melle is van! – Hogy megbizonyosodjon róla, megtapogatta a lányt a zubbony alatt