– Ha szabadok volnánk, megtalálhatnánk a királyn?t – mondta Krajcár. – Vagy legalább elindulhatnánk megkeresni.
Te a kutyádon, én a malacon, amint egy sárkányt kergetünk a dothraki tengeren át. Tyrion megvakarta a sebhelyét, nehogy elnevesse magát.
– Ez a bizonyos sárkány már nagyon megszerette a sült disznóhúst. A sült t?rpe pedig kétszer olyan ízletes.
– Csak álmodoztam – sóhajtott Krajcár. – Esetleg elhajózhatnánk. Most, hogy a háborúnak vége, ismét megindult a hajóforgalom.
Valóban vége? Tyrion ebben kételkedett. A papírokat ugyan aláírták, de a háborúkat soha nem pergameneken vívták.
– Esetleg elmehetnénk Qarthba – folytatta Krajcár. – A bátyám mindig azt mondta, az utcák ott jádéval vannak kik?vezve, a városfal pedig a világ csodái k?zé tartozik. Ha el?adjuk a m?sorunkat, csak úgy záporozik majd ránk az arany és az ezüst, meglássátok!
– Az ?b?lben horgonyzó hajók némelyike qarthi – emlékeztette a lányt Tyrion. – Hosszúlépt? Lomas látta Qarth falait, és az ? k?nyve nekem b?ven megfelel. Már most is jóval keletebbre vagyok, mint ameddig menni szándékoztam.
édes megt?r?lgette Yezzan láztól ég? arcát
– Yezzannak élnie kell, kül?nben mind vele halunk. A fakó kanca nem viszi el minden lovasát a mester rendbe fog j?nni.
K?z?nséges, rezzenéstelen arccal el?adott hazugság volt. Az is csoda lett volna, ha Yezzan még egy napot megér. A birkafaggyú ura már egyébként is haldokolt a Sothoryosból magával hozott kór miatt ez az újabb betegség csak meggyorsította a véget. Valójában megk?ny?rült rajta. ám a t?rpe nem ilyen véget szánt magának.
– A gyógyító azt mondta, friss vízre van szüksége. Hozhatnánk neki.
– Kedves t?led – mondta édes tompa hangon. ? nem csak attól félt, hogy elvágják a torkát; Yezzan kincsei k?zül ? volt az egyetlen, aki valóban szerette hatalmas mesterüket.
– Krajcár, gyere velem. – Tyrion félrehajtotta a sátor bejárati ponyváját, és kivonszolta a lányt a meereeni napfénybe. A leveg? párás volt, és fülledt, mégis megk?nnyebbülést jelentett a verejték, az ürülék és a betegség miazmája után, amely bet?lt?tte Yezzan királyi pavilonját
– A víz segít a mesteren – mondta Krajcár. – A gyógyító mondta, tehát biztosan így is van. A friss ivóvíz.
– A friss ivóvíz Dajkán sem segített.
Szegény, ?reg Dajka. Yezzan katonái el?z? este dobták fel a holttestét a halottszállító szekérre. A fakó kanca újabb áldozata. Amikor minden órában emberek halnak meg, senki nem t?r?dik egy újabb halottal, kül?n?sen, ha az egy olyan gy?l?lt ember, mint Dajka. Yezzan szolgái k?zül senki nem volt hajlandó a felügyel? k?zelébe menni, miután kit?rt rajta a betegség, így Tyrionra maradt a feladat, hogy melegen tartsa és vizet hozzon neki. Vizezett bor, citromos frissít? és kutyafarokleves apró gombadarabokkal. Idd csak meg, Dajka, pótolni kell valahogy azt a szarzuhatagot, ami el?t?r a seggedb?l Dajka utolsó szava az volt, hogy ?nem”. és az utolsó szavak, amiket hallott: – Egy Lannister mindig megfizeti az adósságát.”
Tyrion ezt nem mondta el Krajcárnak, viszont a mesterükkel kapcsolatos igazságot nem hallgathatta el.
– Meg lennék lepve, ha Yezzan megérné a napkeltét.
A lány megragadta a karját
– Mi lesz velünk?
– Vannak ?r?k?sei, unoka?ccsei. – Négyen is elj?ttek vele Yunkaiból, hogy vezessék a rabszolgakatonákat. Egyikük meghalt, Targaryen zsoldosok végeztek vele egy felderítés során. A maradék három valószín?leg megosztozik a sárga hatalmasság rabszolgáin. Az már korántsem volt ennyire biztos, hogy bármelyikük is osztozik Yezzan furcsa ízlésén a nyomorékokat sz?rnyszül?tteket és t?rpéket illet?en. – Egyikük majd magához vesz minket vagy újra az árverési emelvényre kerülünk
– Ne! – A lány szeme elkerekedett. – Csak azt ne!
– Elhiheted, nekem sem tetszik a lehet?ség.
Nem sokkal odébb Yezzan hat rabszolgakatonája kuporgott a porban, csontokat vetettek, a borost?ml? kézr?l kézre járt. Egyikük a Sebhelyes nev? ?rmester volt, egy sima fej?, ?k?rnyi vállú, mogorva behemót. Esze is annyi van, mint egy ?k?rnek, gondolta Tyrion.
Odasétált hozzájuk.
– Sebhelyes! – vakkantotta. – A nemes Yezzannak friss, tiszta vízre van szüksége. Fogj két embert, és hozzatok annyi v?d?rrel, amennyit elbírtok, de sietve!
A katonák abbahagyták a játékot. Sebhelyes a homlokát ráncolva állt fel.
– Mit mondtál, t?rpe? Mit gondolsz, ki vagy te?
– Pontosan tudod, ki vagyok. Yollo, urunk egyik kincse. Most pedig tedd, amit mondtam!
A katonák nevettek.
– Indulj már, Sebhelyes! – gúnyolódott az egyik. – De gyorsan ám, mert Yezzan majma parancsot adott!
– Te nem mondod meg a katonáknak, mit tegyenek – morogta Sebhelyes.
– Katonák? – kérdezte Tyrion tettetett meglep?déssel. – én itt csak rabszolgákat látok. Ugyanolyan nyak?rvet viseltek, mint én.