T?bbet is mondhatott volna, ám megérkezett a mester, és félénken kopogtatott az ajtón, akár egy egér.
– Gyere be! – szóit ki Victarion. – és zárd be magad m?g?tt az ajtót. Tudod, miért vagy itt.
– Kapitány. – A mester úgy is nézett ki, mint egy egér, szürke k?penyével és apró, barna bajszával. – Megnézhetem a kezed?
Ostoba kérdés. A mestereknek megvolt a maguk haszna, de Kerwin iránt Victarion csak megvetést érzett. Sima, rózsaszín arcával, puha kezével és barna fürtjeivel még a legt?bb lánynál is lányosabban festett. Amikor el?sz?r lépett a Vasdiadal fedélzetére, még pimasz kis mosoly is játszott az ajkán, de egy éjjel a Lép?k?veknél nem a megfelel? emberre mosolygott, és Szolga Burton kiverte négy fogát. Nem sokkal azután Kerwin elpanaszolta a kapitánynak, hogy négy embere levonszolta a raktérbe, ahol asszonyként használták.
– Ennek így tudsz véget vetni – mondta neki Victarion, és lecsapta a t?rét a kettejük k?z?tti asztalra. Kerwin elvette a pengét (a kapitány szerint nem merte visszautasítani), de soha nem használta.
– A kezem itt van, annyit nézegeted, amennyit akarod.
Kerwin mester fél térdre ereszkedett, hogy szemügyre vegye a sebet. Még meg is szaglászta, mint egy kutya.
– újra ki kell engednem a gennyet. A színe... kapitány uram, a vágás nem gyógyul. Lehet, hogy a végén le kell vágnom a kezed.
Err?l korábban már beszéltek.
– Ha levágod a kezem, meg?llek. De el?bb kik?t?zlek a korláthoz, és az egész legénység kedvét lelheti a seggedben. Tedd a dolgod!
– Fájni fog.
– Mint mindig. – Az élet fájdalom, te ostoba. ?r?m?t csak a Vízbe Fúlt Isten csarnokában találni. – Csak csináld!
A fiú – egy ilyen rózsaszín puhányra nem volt k?nny? férfiként gondolni – a kapitány tenyerére helyezte t?re pengéjét, és végighúzta rajta. Az el?t?r? genny s?r? volt, és sárga, akár a megromlott tej. A s?tét b?r? asszony elfintorodott a szagra, a mester ?klendezett, és még Victarion gyomra is felfordult.
– Vágj mélyebbre! Folyasd ki mind! Vért akarok látni!
Kerwin mester mélyebbre nyomta a t?rt. Ez már fájt, de a genny mellett vér is fakadt, olyan s?tét, hogy a lámpás fényében szinte feketének látszott
A vér jó. Victarion helyesl?en felmordult. Rezzenéstelen arccal t?rte, hogy a mester kinyomkodja az ?sszes gennyet, majd ecetbe áztatott rongyokkal megtisztítsa a sebet. Mire végzett a tiszta víz a mosdótálban zavaros levessé változott. Már a látványa is rosszullétet okozott.
– Vidd ezt a mocskot, és t?nj el! – Victarion a s?tét b?r? asszony felé biccentett. – Majd ? bek?t?z.
A b?z még a mester távozása után is megmaradt. Mostanában nem lehetett elsz?kni el?le. Kerwin azt javasolta, hogy a fedélzeten tisztítsák ki a sebet, a friss leveg?n és a napfényen, de Victarion err?l hallani sem akart. A legénységnek ezt nem szabad látnia. Egy fél világ választotta el ?ket az otthonuktól, nem láthatták, hogy vaskapitányuk rozsdásodni kezdett.
Bal keze még mindig lüktetett – tompa, de állandó fájdalom volt. Amikor ?k?lbe szorította, feler?s?d?tt, mintha t?rt d?ftek volna a karjába. Nem is t?rt, inkább kardot. Egy kardot, amit egy szellem tart a kezében. Serry, ez volt a neve. Egy lovag, Délpajzs ?r?k?se. Végeztem vele, de még a sírból is megszúrt. A tüzes pokol szívéb?l, ahová küldtem ?t, még beled?fte az acélját a kezembe, és csavart egyet rajta.
Victarion úgy emlékezett a harcra, mintha csak tegnap t?rtént volna. Pajzsa darabokra t?rt, használhatatlanul lógott a karjáról, ezért amikor Serry kardja lezúdult, puszta kézzel fogta meg a pengét. Az ifjú er?sebb volt, mint gondolta; pengéje áthatolt a kapitány keszty?jének acélján, a sz?vetbélésen, és elérte tenyerének b?rét. Egy kismacska karmolása, gondolta Victarion a harc után. Kimosta a vágást, forralt ecetet ?nt?tt rá, bek?t?zte, és utána nem is nagyon foglalkozott vele – bízott benne, hogy a fájdalom alábbhagy, és a seb id?vel magától begyógyul.