állítólag azon a napon, amikor a Végzet meglátogatta Valyriát, háromszáz láb magas vízfal s?p?rt végig a szigeten, meg?lve t?bb százezer férfit, n?t és gyermeket, és egyetlen túlél?t sem hagyott, aki beszámolhatott volna az eseményekr?l, kivéve néhány halászt, akik éppen a vízen tartózkodtak, és egy maroknyi velosi dárdást, akik a sziget legmagasabb pontján, egy k?toronyban teljesítettek szolgálatot, és végignézték, amint a dombok és a v?lgyek alattuk tomboló tengerré változnak. A szépséges Velos cédrusból és rózsaszín márványból épített palotáival egyetlen pillanat alatt lett az enyészeté. A sziget északi végében az ?si téglafalak és Ghozai rabszolgakik?t?jének lépcs?s piramisai hasonló sorsra jutottak.
Ennyi megfulladt ember, a Vízbe Fúlt Isten itt biztosan nagyon er?s, gondolta Victarion, amikor ezt a szigetet jel?lte ki a három flotta találkozóhelyeként. Azonban ? nem pap. Mi van, ha valamit félreértelmezett? Lehet, hogy a Vízbe Fúlt Isten haragjában pusztította el a szigetet. Aeron fivére biztosan tudná, de a Hínárhajú ott maradt a Vas-szigeteken, hogy a Varjúszem? és uralma ellen prédikáljon. Istentelen ember nem ülhet a Tengerk? Trónusra. A kapitányok és a tengerészek azonban Euron nevét kiáltották a királyválasztó gy?lésen, ?t éltették Victarion és a t?bbi istenfél? ember helyett.
A reggeli nap vakító hullámokban ver?d?tt vissza a víztük?rr?l. Victarion feje lüktetni kezdett, bár hogy a naptól, az id?járástól, fájó kezét?l vagy a gy?tr? kételyekt?l, azt nem tudta volna megmondani. Lement a kabinjába, ahol a leveg? h?v?sebb volt, és félhomály uralkodott. A s?tét b?r? asszony tudta, mit akar, kérnie sem kellett. Ahogy elnyúlt a székében, a n? kivett egy puha, nedves ruhát a mosdótálból, és a homlokára terítette.
– Jó – mondta Victarion. – Nagyon jó. és most a kezem.
A s?tét b?r? asszony nem felelt. Euron kivágta a nyelvét, miel?tt neki adta. Victarionnak kétsége sem volt afel?l, hogy a Varjúszem? is ágyba vitte. Ez volt a fivére módszere. Euron ajándékai mérgezettek emlékeztette magát a kapitány azon a napon, amikor a s?tét b?r? asszony a fedélzetre lépett Nincs szükségem a megunt dolgaira. Elhatározta, hogy átvágja a torkát és a vízbe veti, hogy véráldozatot mutasson be a Vízbe Fúlt Istennek, de valahogy soha nem tudta rávenni magát.
Azóta nagyon messzire jutottak. Victarion beszélt hozzá, de a s?tét b?r? asszony soha nem próbált válaszolni.
– A Bánat az utolsó – mondta neki, mik?zben lefejtette róla a keszty?jét. – A t?bbi elveszett, késik vagy elsüllyedt. – Elfintorodott, amikor a n? a pajzstartó kezét borító véres k?tés alá csúsztatta a t?r hegyét. – Némelyek azt mondják, nem kellett volna szétválasztanom a flottát. Az ostobák! Kilenc és kilencven hajónk volt... ennyi hajót egyszerre lehetetlen átterelni a világ másik felére. Ha együtt tartottam volna ?ket a leggyorsabb hajókat visszafogták volna a leglassabbak. és hol találtunk volna élelmet annyi éhes szájnak? Semmilyen kik?t? nem lát szívesen a vizein egy ekkora flottát A viharok mindenképpen szétszórtak volna minket, mint a leveleket a Nyár-tengeren.
Inkább t?bb részre osztotta a nagy flottát és mindegyiket más úton küldte a Rabszolga-?b?lbe. A leggyorsabb hajókat K?házi V?r?s Ralfra bízta, hogy a kalózok útvonalán menjenek végig, Sothoryos északi partjai mentén. Minden tengerjáró tudta, hogy a tikkasztó partvidéken rothadó halott városokat nem szabad meglátogatni, de a Baziliszkusz-szigetek sz?k?tt rabszolgáktól, rabszolga-keresked?kt?l, csalóktól, szajháktól, vadászoktól, tarka b?r? emberekt?l és egyéb szerzetekt?l hemzseg?, vér és sár városaiban mindig lehet készleteket szerezni, ha a vev? nem félt megfizetni az árat.
A nagyobb, nehezebb, lassabb hajók Lys felé indultak, hogy eladják a Pajzsoknál szerzett foglyokat, a Hewett nagyúr városában és a t?bbi szigeten elfogott n?ket és gyermekeket, valamint azokat, akik a halál helyett inkább a megadást választották. Victarion csak megvetést érzett az ilyen puhányok iránt, ám az üzlet így is rossz ízt hagyott a szájában. Egy férfit szolgává tenni, vagy egy n?t sófeleséggé, ebben semmi kivetnivalót nem talált, de az ember nem kecske vagy baromfi, hogy aranyért adják-vegyék. ?rült, hogy Sánta Ralfra bízta ezt a feladatot, aki a pénzb?l felt?ltheti a nagy hajók rakterét a hosszú, lassú keleti útra.
Saját hajói a Vitatott F?ldek partjait k?vették, élelmet és vizet vettek fel Volantisban, majd délnek fordultak, és megkerülték Valyriát. Ez volt a legismertebb út kelet felé, itt zajlott a legnagyobb forgalom, rengeteg zsákmánnyal és apró szigettel, ahol meghúzódhattak a viharok el?l, elvégezhették a javításokat, és szükség esetén felt?lthették a készleteiket.
– Négy és ?tven hajó túl kevés – mondta a s?tét b?r? asszonynak –, de nem várhatok tovább. Csak akkor... – Felmordult, amikor a n? lefejtette a k?tést, letépve vele a behegedt seb egy részét. A hús alatta z?ld és fekete volt, ahol a kard megvágta. – Csak akkor sikerülhet, ha meglepem a rabszolgatartókat, ahogy egykor Lannisrévet. Lecsapok rájuk a tenger fel?l, és ?sszezúzom ?ket, aztán fogom a lányt és elmenekül?k, miel?tt a volantisiak megérkeznének. – Victarion nem volt gyáva ember, de ostoba sem; ?tvennégy hajóval nem gy?zhet le háromszázat. – ? lesz a feleségem, te pedig a szolgálója. – Egy nyelv nélküli szolgáló soha nem fecsegi ki a titkokat.