– Mi más lenne? A sárkánykirályn? ott vár rám. – A világ legszebb asszonya, ha hihetek a fivéremnek. Haja arany-ezüst, szeme ametiszt.
Vajon felel?tlenség volna abban reménykednie, hogy Euron ez egyszer igazat beszélt? Talán. Lehet, hogy a lány valami himl?helyes némber, akinek a melle a térdét verdesi, a ?sárkányai” pedig csupán mintás gyíkok Sothoryos mocsaraiból. Ha viszont valóban az, akinek Euron mondja... A Lép?k?vek kalózaitól és ó-Volantis k?vér keresked?it?l hallottak Daenerys Targaryen szépségér?l. Talán igazat beszéltek. Egyébként is, Euron nem ajándéknak szánta a lányt Victarionnak; a Varjúszem? magának akarta megszerezni. Elküld?tt engem érte, mint valami szolgálót. Hogy fog üv?lteni, amikor a magaménak nyilvánítom a lányt. Hadd morogjanak az emberek. Már túl messzire hajóztak, és túl sokat vesztettek ahhoz, hogy zsákmány nélkül forduljanak vissza nyugatnak.
A vaskapitány ?k?lbe szorította ép kezét.
– Gondoskodj róla, hogy teljesítsék a parancsaimat. Aztán keresd meg a mestert, akárhol is bujkáljon, és küldd a kabinomba.
– értettem. – Wulfe távozott.
Victarion Greyjoy visszafordult az orr felé, tekintete végigvándorolt a flottáján. Hosszúhajók t?lt?tték meg a tengert, feltekert vitorlákkal és bevont evez?kkel vesztegelve a vízen, vagy a parti homokra kifuttatva. A Cédrusok Szigete. Hol vannak azok a cédrusok? úgy t?nt, négyszáz esztend?vel ezel?tt vízbe fúltak. Victarion tucatnyi alkalommal járt a parton vadászni, friss húst szerezni, de egyetlen cédrust sem látott.
A n?ies mester szerint, akit Euron er?szakolt rá még Westeroson, ezt a helyet egykor a ?Száz Csata szigeteként” emlegették, de az emberek, akik részt vettek azokban a csatákban, már évszázadokkal ezel?tt elporladtak. Hívhatnák akár Majmok szigetének is. éltek ott malacok is: a legnagyobb, legfeketébb vaddisznók, amit a vasemberek valaha láttak, és rengeteg visongó kismalac a bozótosban, bátor kis állatok, nem féltek az emberekt?l. Most megtanulták. A Vasflotta rakterei megteltek füst?lt sonkával, sózott disznóhússal és szalonnával.
A majmok viszont... a majmok rosszabbak voltak egy járványnál is. Victarion megtiltotta az embereinek, hogy a fedélzetre hozzák a démoni teremtményeket, ám ennek ellenére mostanra a fél flottát megfert?zték, még saját Vasdiadalára is jutottak. Most is látott néhányat, k?télr?l k?télre, hajóról hajóra lendültek. Bárcsak volna egy számszeríjam!
Victarion nem szerette ezt a tengert, ezt a végtelen, felh?tlen eget, a kíméletlenül t?z? napot, melynek sugarai úgy f?lforrósították a fedélzet deszkáit, hogy a végén már égették a lábat. Nem szerette ezeket a semmib?l támadó viharokat Pyke k?rül gyakran volt viharos a tenger, de ott legalább meg lehetett érezni a leveg?ben. Ezek a déli viharok ugyanolyan kiszámíthatatlanok voltak, mint az asszonyok. Még a víz színe sem volt megfelel? – a part k?zelében csillogó türkiz, beljebb pedig egészen s?tétkék, szinte már fekete. Victarion hiányolta az otthoni vizek szürkész?ldjét, a tajtékos hullámokat
A Cédrusok Szigetét sem kedvelte. Vad b?ségesen akadt ugyan, de az erd? túlságosan z?ld volt és nyugodt, tele csavart t?rzsú fákkal és kül?n?s, élénk szín? virágokkal, amilyenekhez hasonlót az emberei még soha nem láttak, és a flottától félmérf?ldnyire északra, a vízbe fúlt Velos ?sszeomlott szobrai és romos palotai k?z?tt ismeretlen rémségek leselkedtek rájuk. A legutóbbi alkalommal, amikor Victarion a parton t?lt?tt egy éjszakát, s?tét és nyugtalanító álmok gy?t?rték, és amikor felébredt, a szája tele volt vérrel. A mester azt mondta, biztosan ráharapott a nyelvére álmában, ? azonban a Vízbe Fúlt Isten jelének vélte, figyelmeztetésnek arra vonatkozóan, hogy ha túl sok ideig vesztegel itt, a saját vérében fog megfulladni.