A seb azonban elfert?z?d?tt, Victarionnak még az is eszébe jutott, hogy Serry pengéje talán mérgezett volt. Máskül?nben miért ne gyógyulna be a seb? A gondolat feldühítette. Igazi férfi nem ?l méreggel. A Cailin-ároknál a lápi ?rd?g?k mérgezett nyílvessz?ket l?v?ld?ztek az embereire, de az ilyen korcs népségt?l nem is várt mást Serry viszont lovag volt, nemesi családból származott. A méreg a gyávák, az asszonyok és a dorne-iak eszk?ze.
– De ha nem Serry volt, akkor ki? – kérdezte a s?tét b?r? asszonyt – Lehet, hogy annak az egér külsej? mesternek a m?ve? A mesterek ismernek varázslatokat és más trükk?ket Lehet, hogy beadott nekem valami mérget abban a reményben, hogy engedem levágni a kezem. – Minél t?bbet gondolkodott rajta, annál valószín?bbnek t?nt – A Varjúszem? adta ?t nekem, az a gazember! – Euron Z?ldpajzsban ejtette foglyul Kerwint, ahol addig Chester nagyúr szolgálatában állt gondozta a hollókat tanította a gyermekeket. és hogy visongott a kisegér, amikor Euron egyik némája a Vasdiadal fedélzetére vonszolta a nyakába tett láncnál fogva. – Ha ez bosszú, akkor valamit nagyon félreértett. Euron ragaszkodott hozzá, hogy tartsuk távol a madaraitól, nehogy valami ravaszságot k?vessen el velük – Fivére három ketrec hollót is rábízott hogy Kerwin hírt adhasson az utazásukról, de Victarion eddig megtiltotta a használatukat. Hadd f?j?n a Varjúszem? a saját levében.
A s?tét b?r? asszony tiszta k?tést tett a kezére, és hatodszor tekerte k?rbe a tenyerén, amikor Hosszúvíz Pyke kopogtatott a hírrel, hogy a Bánat kapitánya megérkezett egy fogollyal.
– Azt mondja, hozott nekünk egy varázslót, kapitány. állítólag a tengerb?l halászta ki.
– Egy varázslót? – Lehet, hogy a Vízbe Fúlt Isten ajándékot küld?tt neki, itt, a világ másik végén? Aeron fivére biztosan tudná, de Aeron már látta a Vízbe Fúlt Isten királyi csarnokát miel?tt visszatért az életbe. Victarion egészséges félelmet táplált az istenséggel szemben, ahogy minden értelmes ember, de acéllal szolgálta a hitét. Fájdalmas grimasszal megfeszítette sebesült kezét, és felhúzta rá a keszty?t.
– Mutasd meg nekem azt a varázslót.
A Bánat kapitánya a fedélzeten várt rá. Alacsony férfi volt legalább olyan sz?r?s, mint amennyire csúnya. A Sparr-ház szül?tte, az emberei Pocoknak nevezték.
– Kapitány uram – mondta, amikor meglátta Victariont –, ? Moqorro, a Vízbe Fúlt Isten ajándéka.
A varázsló valóságos sz?rnyeteg volt, legalább olyan magas, mint Victarion, de kétszer olyan széles, g?mb?ly? sziklára emlékeztet? hassal és gubancos, csontfehér hajjal, amely oroszláns?rényként vette k?rül arcát. A b?re fekete volt. Nem a nyár-szigetekiek mogyoróbarnája, nem is a dothraki lovasurak v?r?sesbarnája vagy a s?tét b?r? asszony faszén– és f?ldszíne, hanem fekete. Feketébb a szénnél, feketébb a gagátnál, feketébb még a holló szárnyánál is. Olyan, mint akit t?zben süt?gettek amíg a húsa el nem feketedett, ?ssze nem zsugorodott, és el nem füst?lt a csontjairól, gondolta Victarion. A varázslót megéget? lángnyelvek még mindig ott táncoltak az arcán és a homlokán, apró szeme a megfagyott t?zb?l nézett kifelé. Rabszolga-tetoválás, ismerte fel a kapitány. A gonosz jele.
– Egy t?r?tt árbocba kapaszkodott, amikor rátaláltunk – jelentette a Pocok. – Tíz napig hánykolódott a vízen, miután a hajója elsüllyedt.
– Ha tíz napot t?lt?tt volna a vízben, már halott lenne, vagy meg?rült volna a tengervízt?l. – A sós víz szent dolog volt; Hínárhajú Aeron és a t?bbi pap azzal áldottak meg embereket, s?t, id?nként ittak is bel?le néhány kortyot, hogy meger?sítsék hitüket de halandó ember nem maradhatott életben, miután napokig a tenger vizét itta.
– Tehát azt állítod, varázsló vagy? – kérdezte Victarion a foglyot.
– Nem, kapitány – felelte a fekete ember a k?z?s nyelven. Hangja olyan mély volt, mintha a tenger fenekér?l j?tt volna. – Csupán R’hllornak, a Fény Urának alázatos szolgája vagyok.
R’hllor. Vagyis egy v?r?s pap. Victarion már látott ilyen embereket idegen városokban, amint szent tüzeiket táplálják. Azok selyemb?l, bársonyból és gyapjúból varrt, ég?v?r?s k?penyt viseltek, a fogolyról viszont csupán kifakult, sómarta rongyok lógtak, rátekeredve a lábára és a derekára... ám amikor a kapitány tüzetesebben szemügyre vezette azokat a rongyokat, látta, hogy egykor azok is v?r?sek lehettek
– Egy rózsaszín pap – mondta.
– Egy démonpap – k?p?tt a fedélzetre Egyfül? Wulfe.