Drogon nyakát.
– Magasabbra! – kiáltotta. Másik kezével g?rcs?sen kapaszkodott a pikkelyekbe, próbált valami szilárd fogódzót találni. Drogon széles, fekete szárnyai a leveg?t kavarták. Dany érezte a melegét a combja k?z?tt. úgy érezte, mindjárt szétrobbanna a szíve. Igen, gondolta, igen, most, most, gyerünk, vigyél, vigyél, REPüLJüNK!
Jon
óriásvész Tormund nem volt magas ember, de az istenek széles, izmos mellkast és nagy hasat adtak neki. Mance Rayder Kürtfúvó Tormundnak nevezte tüdejének ereje miatt, és azt beszélték, Tormund képes a nevetésével lefújni a havat a hegyek csúcsairól. Haragos üv?ltése azonban inkább a trombitáló mamutokra emlékeztette Jont.
Mert aznap Tormund sokat és hangosan üv?lt?tt. B?mb?lt, kiabált, és olyan er?vel csapkodta az asztalt ?klével, hogy még a vizeskancsó is felborult. A mézs?r?s szaru soha nem volt távol a kezét?l, így a fenyeget?zésekor kifr?ccsen? nyálcseppek is édesek voltak a mézt?l. Havas Jont gyávának, hazugnak és k?p?nyegforgatónak nevezte, feketeszív?, térdepl? csirkefogónak, haramiának, d?gev? varjúnak, és azzal vádolta, hogy seggbe akarja dugni a szabad népet. Az ivószarut kétszer is Jon fejéhez vágta, igaz, csak miután kiürítette. Tormund nem az a fajta ember volt, aki elpazarolja a jóféle mézs?rt. Jon elengedte a füle mellett a szidalmakat. Egyszer sem emelte fel a hangját, nem is válaszolt fenyegetéssel a fenyegetésre, de nem engedett abból, amiért idej?tt.
Végül, amikor a délután árnyai már hosszúra nyúltak a sátor mellett, óriásvész Tormund – a Nagyot Szóló, a Kürtfúvó, a Jégt?r?, a Vihar?kl?, a Medvék Szeret?je, R?tvár S?rkirálya, az Istenekkel Szóló és a Seregek Atyja – kezet nyújtott.
– Legyen hát, és az istenek bocsássanak meg nekem. Mert van vagy száz anya, aki sosem fog, ebben biztos vagyok.
Jon kezet rázott vele. Esküjének szavai visszhangoztak a fejében. Kard vagyok a s?tétségben. A falak ?re vagyok. A t?z vagyok, amely el?zi a hideget, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védelmezi. és egy új mondatot is k?lt?tt magának: Az ?rszem vagyok, aki kinyitotta a kaput, és hagyta átvonulni rajta az ellenséget. Nagyon sokat megadott volna érte, ha tudja, vajon helyesen cselekszik-e. ám most már túl messzire ment ahhoz, hogy visszaforduljon.
– Megegyeztünk
Tormund szorítása csontroppantó erej? volt, ebben semmit sem változott. A szakáll is ugyanaz maradt, bár az arca a dús, fehér sz?rzet alatt sokkal keskenyebbé vált, és a v?r?sesbarna b?rt mély árkok szabdalták.
– Mance-nek meg kellett volna ?lnie, amikor lehet?sége volt rá – mondta, mik?zben mindent megtett, hogy Jon kezét péppé morzsolja. – Aranyat zabkásáért, és a fiúk... kegyetlen ár. Mi t?rtént azzal a kedves k?ly?kkel, akit ismertem?
Parancsnokká választották.
– Azt mondják, a tisztességes alku után mindkét fél boldogtalan. Tehát három nap?
– Ha megérem. Néhányan az enyémek k?zül lek?pnek majd, amikor meghallják a feltételeket. – Tormund elengedte Jon kezét. – A varjaid is morogni fognak, amennyire ismerem ?ket. én is azt tenném. A számát sem tudom, hány fekete anyaszomorítóval végeztem.
– Ezt talán ne emlegesd hangosan a Fal déli oldalán.
– Har! – nevetett Tormund. Ez sem változott; még mindig k?nnyen és gyakran nevetett. – B?lcs szavak. Nem akarom, hogy a varjak halálra csipkedjenek. – Tenyerével Jon hátára csapott. – Ha a népem biztonságban lesz a Fal m?g?tt, lakomát csapunk, megosztozunk a húson és a s?r?n. Addig viszont... – A vad lehúzta az aranykarikát a bal csuklójáról, és odadobta Jonnak, majd ugyanezt megismételte a jobbal is. – Az els? fizetséged. Még apámtól kaptam ?ket, aki az ? apjától ?r?k?lte. Most pedig a tiéd, te tolvaj, fekete fattyú!
A karperecek óaranyból készültek, nehezek voltak és t?m?rek, az Els?k rúnái díszítették. óriásvész Tormund mindig is hordta ?ket, mióta Jon ismerte; ugyanúgy a részét képezték, mint a szakálla.
– A braavosiak be fogják olvasztani ?ket az aranyért. Kár lenne értük, inkább tartsd meg.
– Nem. Nem fogják azt mondani, hogy óriásvész Tormund rávette a szabad népet, hogy megváljanak a kincseikt?l, mik?zben ? megtartotta a sajátjait. – Elvigyorodott – De a farkamon hordott gy?r?t megtartom. Az sokkai nagyobb, mint ezek az apróságok Neked nyakláncnak is jó lenne.
Jon elnevette magát.