A rémfarkas sápadt, sárga szeme beitta a látványt. A bokrok k?z?tt bels?ségek hevertek szétszórva, a belek rátekeredtek az ágakra. Egy felnyílt gyomorból g?z szállt fel, vér és hús ígéretes szagát árasztva. Egy fej világtalanul bámult fel a holdsarlóra, arcb?rét csontig letépték, szemei üres g?dr?k, nyaka tépett szél? csonkban végz?d?tt. Egy megfagyott vértócsa v?r?sen és feketén csillogott.
Emberek. B?zük bet?lt?tte a világot. Annyian lehettek, mint az ujjak az ember mancsán, de már nem éltek. Halottak. Elmentek. Hús. Eredetileg k?peny és csuklya lehetett rajtuk, de a farkasok éhes tombolásukban darabokra szaggatták ruházatukat. Akiknek megmaradt az arcuk, fekete szakállt viseltek, belefagyott jéggel és váladékkal. A hó már elkezdte betemetni a maradványokat, kifehérítve a fekete k?penyeket és nadrágokat. Fekete.
Mérf?ldekkel távolabb a fiú ?sszerezzent.
Fekete. éjjeli ?rség. Ezek az éjjeli ?rség emberei voltak.
A rémfarkast ez nem érdekelte. Ez csak hús volt, ? pedig éhezett A három farkas szeme sárgán villogott. Végignézett rajtuk, orrlyuka kitágult, halkan morogni kezdett. A fiatalabb hím elhátrált, Nyár érezte a félelmét. ? a farok. A félszem? azonban viszonozta a morgást, és még k?zelebb j?tt. ? a fej. és nem fél, hiába vagyok kétszer akkora.
Találkozott a tekintetük.
Varg!
A k?vetkez? pillanatban egymásnak ugrottak, farkas és rémfarkas, nem maradt id? további gondolatokra. A világ lesz?kült fogakra és karmokra, hó csapott a magasba, ahogy hemperegve tépték egymást, mik?zben a másik két farkas k?rül?ttük keringve vicsorgott. Nyár állkapcsa dért?l csúszós bundán csattant ?ssze, sikerült elkapnia a félszem? pálcika vékonyságú lábát, ám az ?reg farkas k?zben a gyomrába karmolt, kiszabadította magát, és már támadott is. Sárga agyarak kaptak a nyaka felé, de lerázta magáról szürke rokonát, akár egy patkányt, aztán utánavetette magát, és led?nt?tte a lábáról. H?r?gve, rúgva, tépve küzd?ttek, amíg friss vér nem borított k?rül?ttük mindent. Végül azonban az ?reg szürke a f?ldre kushadt, és a hasát mutatta ellenfelének. A rémfarkas még kétszer odakapott, megszaglászta a végbelét, és egyik lábát ellenfelére helyezte.
Néhány kaffogás és figyelmeztet? mordulás után a n?stény és a farok is behódolt.
A falka az ?vé volt.
Akárcsak a préda. Egyik embert?l a másikig sétált, alaposan megszaglászta ?ket, miel?tt kiválasztotta a legnagyobb, arc nélküli példányt, amelyik az egyik kezében fekete vasat szorongatott. A másik keze csuklóból leszakadt, valamivel odébb hevert fekete b?rbe burkolva. A torkán tátongó sebb?l hullámokban t?rt el? a vér. A farkas megnyalta az ?sszeroncsolt, szem nélküli torzó orrát és arcát, aztán a nyakba fúrta az orrát, kitépett bel?le egy darabot, és lenyelte az édes húst. Még soha nem evett ilyen finomat.
Amikor végzett, átsétált a k?vetkez?h?z, és onnan is megette a legjobb falatokat A fákról hollók figyelték, s?tét szemükkel csendben szemlélték lakomáját, mik?zben a hó kavargott k?rül?ttük. A t?bbi farkas rávetette magát a maradékra; el?sz?r az ?reg hím evett, aztán a n?stény, végül a farok. Most már az ?véi voltak. Ez a falkája.
Nem, suttogta a fiú, van másik falkánk. Sansa farkasa meghalt, és talán Szürke Szél is, de valahol még ott van Borzaskutya, Nymeria és Szellem. Emlékszel Szellemre?
A hulló hó és a lakomázó farkasok képe elhalványult. Kellemes meleget érzett az arcán, akár egy anyai csókot. T?z, gondolta. Füst. Orra megrándult a sül? hús illatára. Aztán az erd? végképp elt?nt, újra a k?z?s épületben ült, nyomorék testében, és egy t?zbe bámult.
Meera Reed megfordított egy szelet nyers, v?r?s húst a lángok f?l?tt, hagyta megperzsel?dni és lecs?ppenni a zsírt.
– éppen id?ben – mondta a lány. Bran megd?rzs?lte a szemét, és hátratornászta magát a fal t?vébe. – Majdnem átaludtad a vacsorát. A felderít? talált egy malacot.
Háta m?g?tt Hodor éhesen rágcsált egy darab forró, félig megsült húst, a vér és a zsír belecsorgott a szakállába. Ujjai k?zül füstcsíkok kanyarogtak.
– Hodor – mormolta két harapás k?z?tt. – Hodor, hodor. – Kardja mellette feküdt a f?ld?n.
Jojen Reed apró harapásokkal evett, miniden falatot vagy tucatnyiszor megrágott, mire lenyelte.
A felderít? meg?lt egy malacot. Hidegkéz az ajtó mellett állt, egy hollóval a vállán, mindketten a tüzet bámulták. A lángok megcsillantak a négy fekete szemben. Nem eszik állapította meg Bran, és fél a t?zt?l
– Azt mondtad, ne gyújtsunk tüzet – emlékeztette a felderít?t.
– A falak elrejtik a fényt, és már k?zel a hajnal. Nemsokára elindulunk.
– Mi t?rtént az emberekkel? Az ellenséggel a hátunk m?g?tt.
– Nem fognak gondot okozni.
– Kik voltak? Vadak?
Meera megfordította a húst. Hodor buzgón rágott és nyelt, boldogan motyogva a bajsza alatt. Egyedül Jojen figyelte, mi t?rténik k?rül?tte. Hidegkéz Branre nézett.
– Ellenség.