Az egyik k?zeli fán holló károgott, és Bran hallotta a szárnycsapkodást, ahogy egy másik nagy, fekete madár csatlakozott hozzá. Napk?zben alig fél tucat holló kísérte ?ket, egyik ágról a másikra r?ppenve, vagy éppen a szarvas agancsán utazva. A t?bbiek el?reszálltak vagy hátul id?ztek. ám amikor a nap leereszkedett, mindannyian visszatértek, éjfekete szárnyakon ereszkedtek le az égb?l, míg a k?zelben minden fa minden ága feketéllett t?lük. Némelyik odarepült a felderít?h?z, és Brannek úgy t?nt, mintha a férfi értené a károgásukat. ?k a szemei és a fülei. Fürkésznek helyette, és a fülébe suttogják, milyen veszély fenyeget el?lr?l és hátulról.
Mint például most. A szarvas hirtelen megtorpant, a felderít? k?nnyedén lesz?kkent a hátáról a térdig ér? hóba. Nyár rámordult, sz?re felborzolódott. A rémfarkas nem szerette Hidegkéz szagát. Halott hús, megszáradt vér, egy árnyalatnyi rothadás. és hideg. F?ként a hideg.
– Mi az? – tudakolta Meera.
– M?g?ttünk – k?z?lte Hidegkéz, hangját eltompította a szája és orra elé húzott fekete sál.
– Farkasok? – kérdezte Bran.
Napok óta tudták, hogy k?vetik ?ket. Minden éjjel hallották a falka gyászos vonyítását, és a farkasok éjszakáról éjszakára egyre k?zelebb j?ttek. Vadászok, és nagyon éhesek. érzik, mennyire gyengék vagyunk. Bran gyakran riadt fel reszketve a hajnal el?tti órákban, hallgatta, ahogy egymást szólongatják a távolban, mik?zben a napfelkeltét várta. Ha vannak farkasok, akkor prédának is kell lennie, gondolta, amíg rá nem j?tt, hogy ?k a préda.
A felderít? a fejét rázta.
– Emberek. A farkasok még tartják a távolságot, de ezek az emberek nem olyan szégyenl?sek.
Meera Reed hátral?kte a csuklyáját, a nedves hó lágy puffanással hullott a f?ldre.
– Hányan vannak? és kik azok?
– Ellenség. Majd én elbánok velük.
– Veled megyek!
– Maradsz. A fiút meg kell védeni. Van el?ttünk egy befagyott tó.
Ha eléritek, forduljatok északnak, és k?vessétek a partvonalat, amíg el nem értek egy halászfaluig. Ott rejt?zzetek el, kés?bb csatlakozom hozzátok.
Bran úgy látta, Meera vitatkozni akar, ám ekkor megszólalt az ?ccse.
– Tedd, amit mond. ? ismeri ezt a vidéket. – Jojen szeme s?tétz?ld volt, akár a moha, de olyan fáradtság sugárzott bel?le, amihez hasonlót Bran korábban még sosem látott. A kis nagyapa. A c?l?plakó fiú a Faltól délre életkorát meghazudtoló b?lcsességr?l tett tanúbizonyságot, idefent északon azonban ugyanolyan elveszettnek és rémültnek t?nt, mint a t?bbiek. Ennek ellenére Meera mindig hallgatott rá.
Ahogy most is. Hidegkéz elt?nt a fák k?z?tt abban az irányban, amerr?l j?ttek, négy holló hangos szárnycsapkodással k?vette. Meera figyelte távozását, arca kipirult a hidegt?l, orrából fehér párafelh?ként távozott a leveg?. Visszahúzta a fejére a csuklyáját, megb?kte a szarvast, és folytatták vánszorgásukat. ám alig haladtak harminc lépést, amikor hátrafordult és megszólalt:
– Azt mondta, emberek. Miféle emberek? Vadakra gondolt? Miért nem mondta meg?
– Azt mondta, megy és elintézi ?ket – emlékeztette Bran.
– Azt mondta, valóban. Meg azt is mondta, hogy elvisz minket a háromszem? varjúhoz. Meg mernék esküdni rá, hogy a folyót, amin ma átkeltünk, már négy nappal ezel?tt is kereszteztük. K?rbe-k?rbe járunk!
– A folyók kanyarognak – mondta Bran bizonytalanul. – és ahol tavak meg dombok vannak, ott sokat kell kerülni.
– Túl sok itt a kerülgetés – makacskodott Meera –, és túl sok a titok Ez nekem nem tetszik, és ? sem tetszik. Nem bízom benne. Már a keze is elég ijeszt?, de elrejti az arcát, és nem árulja el a nevét. Ki ?? Mi ?? Bárki felvehet egy fekete k?penyt. Bárki vagy bármi. Nem eszik, nem iszik, és mintha a hideget sem érezné.
Ez igaz. Bran eddig nem merte szóba hozni, de ? is észrevette. Amikor menedékbe húzódtak éjszakára, ?, Hodor és a Reedek ?sszebújtak melegedni, de a felderít? elkül?nült t?lük. Hidegkéz id?nként lehunyta ugyan a szemét, de Bran szerint nem aludt. és volt még valami...
– A sál. – Bran idegesen nézett k?rül, de egyetlen hollót sem látott. Az ?sszes fekete madár elt?nt, amikor a felderít? távozott. Senki nem hallhatta. – A sál a szája el?tt. Soha nem rakódik rá a jég, mint Hodor szakállára. Még akkor sem, amikor beszél.
Meera éles pillantást vetett rá.
– Igazad van. Soha nem láttuk a lélegzetét, vagy igen?
– Nem. – Hodor minden hodorját fehér párafelh? kísérte. Amikor Jojen vagy a n?vére megszólaltak, az ? beszédük is látszott. Még a jávorszarvas is meleg k?d?t lehelt a leveg?be minden kilégzésénél.
– Ha viszont nem lélegzik...
Brannek eszébe jutottak a t?rténetek, melyeket ?reg Nan mesélt neki kiskorában. A Falon túl sz?rnyetegek élnek óriások és kísértetek vadászó árnyak és a sétáló holtak mondta, mik?zben betuszkolta ?t a durva takarók alá, de nem tudnak átj?nni, amíg a Fal áll, és az éjjeli ?rség tagjai h?ek maradnak esküjükh?z. Aludj hát, kicsi Brandonom, és álmodj szépeket. Itt nincsenek sz?rnyetegek. A felderít? az éjjeli ?rség feketéjét viselte, de mi van, ha nem is ember? Mi van, ha valami sz?rnyeteg, és a t?bbi sz?rnyeteghez vezeti ?ket?
– A felderít? megmentette Samet és a lányt az él?holtaktól – mondta habozva. – és elvisz engem a háromszem? varjúhoz.