Bran soha nem mondta ki hangosan a szavakat, de gyakran tolultak az ajkára, ahogy szedett-vedett kompániájuk a néma ?rként f?léjük tornyosuló ?si t?lgyfák, rideg feny?k és csupasz, barna gesztenyefák ligetein át botladozott el?re. A k?zelben járunk? – szerette volna kérdezni a fiú, mik?zben Hodor felkaptatott egy sziklás meredélyen, vagy éppen lefelé ereszkedett valamelyik s?tét vízmosásban, ahol a koszos hó ropogott a talpa alatt. Milyen messze vagyunk? – tudakolta gondolatban, amint a nagy jávorszarvas átgázolt egy félig befagyott patakon.
A Hodor hátán lév? f?zfa kosárban ringatózva Bran ?sszeg?rnyedt, és lehúzta a fejét, mert a megtermett istállófiú egy t?lgyfa vastag ága alatt haladt el. A hó ismét hatalmas, vizeny?s pelyhekben hullott. Hodor egyik szemét lezárta a fagy, s?r?, barna szakálla deres, gubancos bozóttá alakult, borzas bajusza végér?l jégcsapok csüngtek Egyik keszty?s keze még mindig annak a rozsdás kardnak a markolatát szorongatta, melyet a Deres alatti kriptában vett magához, és id?r?l id?re lecsapott vele egy ágra, hatalmas hófelh?t szórva a leveg?be.
– Hod-d-d-dor – dadogta vacogó fogakkal.
A hang kül?n?s módon megnyugtatóan hatott. A Derest?l a Falig tartó útjuk során Bran és társai beszélgetéssel és t?rténetek felidézésével múlatták az id?t, de itt teljesen más volt minden. Még Hodor is érezte. Hodorjai sokkal ritkábban hangzottak fel, mint a Faltól délre. Ebben az erd?ben olyan csend és mozdulatlanság honolt, amihez hasonlót Bran még sosem tapasztalt. Miel?tt a hó elkezdett esni, északról fújó szél kavargott k?rül?ttük, és elszáradt levelek sokasagat verte fel a f?ldr?l halk, susogó hang kíséretében, ami a fiút a szekrényben motozó csótányokra emlékeztette, ám mostanra minden levél a hótakaró alá került. Id?nként holló repült el a fejük felett, nagy, fekete szárnyak hasították a hideg leveg?t, de ett?l eltekintve az egész világ elnémult.
Valamivel el?rébb jávorszarvas lépdelt a hóesésben lehajtott fejjel, hatalmas szarvaira vastagon rakódott a hó. A komor, csendes felderít? lovagló ülésben ült az állat széles hátán. Hidegkéz – a k?vér fiú, Sam ezt a nevet adta neki, mert bár a férfi arca sápadt volt, a keze fekete és kemény, akár a vas, és ugyanolyan hideg is. Testének t?bbi részét t?bb rétegben gyapjú, keményített b?r és láncing fedte, arcvonásait bizonytalanná tette k?penyének csuklyája és a fekete gyapjúsál, amely arcának egész alsó felét eltakarta.
A felderít? m?g?tt Meera Reed gyalogolt, át?lelve testvérét, hogy saját testének melegével óvja a szélt?l és a hidegt?l. Jojen orra alatt apró gerinc képz?d?tt a keményre fagyott váladékból, és a fiú testén id?r?l id?re reszketés futott végig. Annyira kicsinek látszik, gondolta Bran a botladozó c?l?plakót figyelve. Most kisebbnek és gyengébbnek t?nik nálam, pedig én vagyok a nyomorék.
Nyár alkotta kis csapatuk utóvédjét. A rémfarkas lélegzete megfagyott az erd? leveg?jében, ahogy halkan ügetett m?g?ttük, még mindig sántikálva a Királyné Koronájánál a hátsó lábába fúródó nyílvessz? miatt. Bran érezte a sebb?l sugárzó fájdalmat, amikor megszállta a hatalmas farkas testét. Mostanában gyakrabban id?z?tt Nyár b?rében, mint a sajátjában; a farkas vastag bundája ellenére szintén érezte a hideget, viszont jobban hallott, messzebbre látott, és a szagokat is jobban érzékelte, mint a kosárban ül?, nyakig bebugyolált kisfiú.
Más alkalmakkor, amikor megunta a farkaslétet, Hodor b?rébe bújt. A szelíd óriás ny?sz?rg?tt, amikor megérezte ?t, és jobbra-balra vetette bozontos fejét, de már korántsem olyan hevesen, mint els? alkalommal, a Királyné Koronájánál. Tudja, hogy én vagyok, mondogatta magának el?szeretettel a fiú. Mostanra hozzám szokott. Ennek ellenére sosem érezte magát kényelmesen Hodor b?rében. Az óriás istállófiú nem értette, mi t?rténik, Bran pedig a szájürege hátsó részében érezte félelme ízét. Nyárban sokkal jobb volt. én ? vagyok, ? pedig én. Azt érzi, amit én.
Bran néha érezte, ahogy Nyár megvizsgálja a jávorszarvas szagát, és azon gondolkodik, vajon le tudná-e teríteni a hatalmas állatot. Nyár lassanként hozzászokott Deres lovaihoz, de ez egy szarvas volt, a szarvas pedig prédát jelentett. A rémfarkas érezte a szarvas bozontos bundája alatt a meleg vér lüktet? áramlását. Már a szag is elég volt hozzá, hogy hegyes fogai k?z?tt kicsorduljon a nyála, és ilyenkor Bran szájában is ?sszefutott a nyál az ízletes, s?tét hús gondolatára.