Yurkhaz zo Yunzak yunkai heréitekb?l álló színtársulata dalokat énekelt a régi birodalom ?si nyelvén, hangjuk magas volt, és bizserget?, elképeszt?en tiszta.
– Hallottál már valaha ilyen éneket, szerelmem? – kérdezte Hizdahr. – Akár az istenek hangjai, nem gondolod?
– Igen – felelte –, bár azon gondolkodom, talán jobban ?rülnének, ha nem vesztették volna el férfiúi díszeiket.
Az ?sszes el?adó rabszolga volt. Ez is a béke részét képezte – a rabszolgatartók behozhatták Meereenbe rabszolgáikat, és nem kellett attól félniük, hogy felszabadítják ?ket. Cserébe a yunkaik megígérték, hogy tiszteletben tartják a Dany által felszabadított egykori rabszolgák jogait és szabadságát. Tisztességes üzlet mondta Hizdahr, bár a királyn? szája ize megkeseredett t?le. Megivott még egy kupa bort, hátha az segít.
– Ha neked is megfelel, Yurkhaz biztosan szeretné nekünk ajándékozni az énekeseket – mondta nemes férje. – Hogy ezzel is megpecsételje a békét, és udvarunk díszeiként szolgáljanak.
Nekünk adja a kasztráltakat, gondolta Dany, aztán hazamegy, és újakat rendel magának. A világ tele van fiatal fiúkkal.
Az utánuk k?vetkez? er?m?vészek ugyanúgy nem mozdítottak meg benne semmit, még akkor sem, amikor kilenc emelet magas emberi piramissá álltak ?ssze, a tetején egy meztelen kislánnyal. Ezzel az én piramisomra akarnak utalni? – t?n?d?tt A kislány a tetején én lennék?
Ezt k?vet?en férje levezette a vendégeket az alsó teraszra, hogy a Sárga Városból érkezett látogatók megtekinthessék az éjszakai Meereent A yunkaik boroskupával a kezükben, kisebb csoportokba ver?dve sétálgattak a kertben, a citromfák és az éjszaka virágzó n?vények alatt és Dany egyszer csak szembetalálta magát Barna Ben Plumm-mal.
A férfi mélyen meghajolt
– Hatalmasság, csodálatosan festesz, mint mindig. A yunkai asszonyok feleennyire sem gy?ny?r?ek. Arra gondoltam, hozok neked nászajándékot, de a licit túl magasra kúszott az ?reg Barna Ben lehet?ségeihez mérve.
– Nem kell az ajándékod.
– Ez kellett volna. Egy régi ellenség feje.
– A sajátod? – kérdezte ártatlanul Dany. – Elárultál.
– Ha nem haragszol, ez kissé éles megfogalmazás. – Barna Ben megvakarta szürkésfehér szakállát. – átálltunk a gy?ztes oldalra, ennyi az egész. Korábban is tettünk már hasonlót. Nemcsak az én d?ntésem volt, az embereimé is.
– Vagyis ?k árultak el engem, ezt akarod mondani? Miért? Rosszul bántam a Második Fiakkal? Becsaptalak titeket a fizetséggel?
– Soha – felelte Barna Ben –, de ez nem csak a pénzr?l szól, hatalmas fényesség. Ezt már nagyon régen, az els? csatámnál megtanultam. A harc utáni reggelen a halottak k?z?tt sétáltam zsákmányt keresve, amikor rátaláltam egy csatabárdos harcos holttestére, akinek t?b?l levágták a karját. Legyek lepték a testét, de jófajta, teljesen épnek t?n? b?rzekét viselt. úgy gondoltam, pont illeni fog rám, ezért elhesseget
tem a legyeket. és leszedtem róla a zekét. ám a holmi sokkal súlyosabb volt mint amilyennek lennie kellett volna. Mint kiderült egy kisebb vagyont varrt a belsejébe. Aranyat, hatalmasság, édesen cseng?, sárga aranyat. Eleget ahhoz, hogy egy ember élete végéig úrként élhessen bel?le. Mégis, mire ment vele? Ott feküdt azzal a rengeteg pénzzel a sárban, saját vérébe fulladva, levágott karral. Ez a tanulság, értesz engem? Az ezüst jó, az arany még jobb, de ha meghaltál, annyit sem érsz, mint a szar, amit a haláltusád k?zben kipréseltél magadból. Egyszer már mondtam neked: vannak ?reg zsoldosok és vannak bátor zsoldosok, de ?reg és bátor zsoldosok nincsenek. A fiaim nem akarnak meghalni, ennyi az egész, és amikor mondtam nekik, hogy nem vagy hajlandó ráengedni a yunkaikra a sárkányaidat nos...
Legy?z?ttnek láttatok, gondolta Dany, és ki vagyok én, hogy azt mondjam, tévedtetek?
– értem. – Ezzel le is zárhatta volna az ügyet de feltámadt benne a kíváncsiság. – Azt mondtad, annyi aranyat találtál, amennyib?l életed végéig úrként élhettél volna. Mit tettél a vagyonnal?
Barna Ben nevetett
– Amilyen ostoba k?ly?k voltam, elmondtam valakinek, akit a barátomnak tartottam, ? pedig az ?rmesterünknek, aztán a bajtársaim megszabadítottak a tehert?l. Az ?rmester azt mondta, túl fiatal vagyok, és csak elszórnám szajhákra és hasonlókra. A b?rzekét viszont megtarthattam. – K?p?tt egyet. – Soha ne bízz meg egy zsoldosban, úrn?m.
– Ezt már megtanultam. Egy nap majd biztosan megk?sz?n?m neked a leckét
Barna Ben szeme megvillant.