– Soha! – jelentette ki – Soha, soha, soha!
Odaadhatnám a fejét nászajándékként Alys úrn?nek és a Magnarjának, gondolta Jon, de nem merte megkockáztatni. Az éjjeli ?rség nem vesz részt a birodalom háborúiban; némelyek már így is azt mondhatják, túl sok segítséget nyújtott Stannisnek. Ha lefejezem ezt a bolondot, azt fogják mondani, északiakat ?l?k, hogy a f?ldjüket a vadaknak ajándékozzam. Ha elengedem, mindent megfog tenni, hogy lerombolja, amit Alys úrn?vel és a Magnarral véghezvittem. Jon azon t?prengett, mit tenne az apja, vagy hogyan oldaná meg a problémát a nagybátyja. ám Eddard Stark halott, Benjen Stark pedig elt?nt a Fal m?g?tt, a fagyott vadonban. Nem tudsz te semmit, Havas Jon.
– A soha hosszú id? – bólintott végül. – Talán másként fogod gondolni holnap vagy egy év múlva. Stannis király azonban hamarosan visszatér a Falhoz, és akkor biztosan halálra ítél... kivéve, ha akkor már fekete k?penyt viselsz. Amikor egy ember fel?lti a feketét, minden b?ne feledésbe merül. – Még egy magadfajtáé is. – és most, ha megbocsátasz... részt kell vennem egy lakomán.
A jégcellák maró hidege után a zsúfolt borospince olyan forrónak t?nt, hogy Jon szinte fuldokolni kezdett, amint lesétált a lépcs?n. A leveg?ben füst, sült hús és forralt bor szaga terjengett. Axell Florent éppen pohárk?sz?nt?t mondott, amikor Jon elfoglalta helyét az emelvényen.
– Stannis királyra és feleségére, Selyse királynéra, észak Fényére! – b?mb?lte a lovag. – R’hllorra, a Fény Urára, védelmezzen meg mindannyiunkat! Egy f?ld, egy isten, egy király!
– Egy f?ld, egy isten, egy király! – ismételték a királyné emberei.
Jon együtt ivott a t?bbiekkel. Hogy Alys Karstark talál-e valami ?r?m?t a házasságában, nem tudhatta, de a mai éjszaka az ünneplésé.
Az intéz?k máris hozták az els? fogást, hagymalevest kecskehús-darabokkal és sárgarépával. Nem kimondottan királyi étek, de tápláló; az íze jó volt, és átmelegítette a gyomrot. Fajankó Owen kézbe vette a heged?jét, a szabad nép tagjaiból t?bben is csatlakoztak hozzá furulyákkal és dobokkal. Ugyanezek a furulyák és dobok szóltak, amikor Mance Rayder támadást indított a Fal ellen. Valahogy most sokkal kellemesebbnek t?nt a hangjuk Jon számára. A leveshez cipókat és barna korpakenyeret is hoztak, egyenesen a kemencéb?l. Az asztalokra sót és vajat készítettek. A látványtól Jon elkomorult. Bowen Marsh szerint jól el voltak látva sóval, de a vajuk egy holdfordulón belül elfogy.
?reg Flint és a Norrey a legjobb helyet kapták az emelvény alatt Túl ?regek voltak már ahhoz, hogy Stannisszel tartsanak, fiaikat és unokáikat küldték maguk helyett. Annyira azonban még tudtak mozogni, hogy elj?jjenek a Fekete Várba az esküv?re, és mindketten hoztak magukkal szoptatós dajkát is. A Norrey asszony negyvenesztend?s lehetett, akkora keblekkel, amihez foghatót Jon még életében nem látott. A Flint lány tizennégy k?rül járhatott, fiúsan lapos mell? teremtés volt, de tejben ? sem sz?k?lk?d?tt. Val gyermeke valósággal kivirult kettejük gondoskodása alatt.
Mindezért Jon igen hálás volt... de egy pillanatig sem hitte, hogy két ilyen tiszteletre méltó, ?sz harcos csak ezért ereszkedett le a hegyekb?l. Hoztak magukkal egy csapatnyi kísér?t is – ?reg Flint ?t?t, a Norrey tizenkett?t. Mindegyikük rongyos prémeket és szegekkel kivert b?rpáncélt viselt, és félelmetes látványt nyújtottak, akár a tél maga. Némelyik szakállat viselt, mások forradásokat, és volt, aki mindkett?t; észak ?si isteneit szolgálták, ugyanazokat, akiket a szabad nép a Falon túl. Most mégis itt ültek, és egy olyan házasságra ittak, melyet valami idegen, tengerentúli v?r?s isten szentesített.
Még mindig jobb, mintha nem lennének hajlandóak inni. Sem Flint, sem a Norrey nem ?nt?tték ki a borukat a f?ldre, ami bizonyos mérték? belenyugvást jelzett. Vagy csak nem akarják pazarolni a jóféle déli bort. A sziklás hegyek k?z?tt nem sok hasonlót kóstolhatnak.