Alys Karstark belekarolt Ionba.
– Meddig tart még, Havas nagyúr? Ha már eltemet a hó, szeretnék férjes asszonyként meghalni.
– Nem sokáig, h?lgyem – nyugtatta meg Jon. – Nem sokáig.
– K?sz?njük neked a napot, amely felmelegít minket! – kántálta a királyné. – K?sz?njük neked a csillagokat, melyek ?rk?dnek felettünk az éj s?tétjében! K?sz?njük neked t?zhelyeinket és fáklyáinkat, melyek kordában tartják az ádáz s?tétséget! K?sz?njük neked fényesen izzó szellemünket, a tüzet ágyékunkban és szívünkben!
Melisandre folytatta:
– Lépjenek el?re, akik egyesülni szeretnének! – A lángok a Falra vetették árnyékát, a rubin fényesen csillogott nyakának sápadt b?rén.
Jon Alys Karstarkra nézett.
– úrn?m, készen állsz?
– Igen, nagyon is.
– Nem félsz?
A lány elmosolyodott, és ez a mosoly annyira emlékeztette Jont a kishúgára, hogy belefájdult a szíve.
– Féljen ? t?lem. – A hópelyhek elolvadtak az arcán, de a haját bebugyolálták egy csipkés kend?be, melyet Selyem szerzett valahonnan, és a hó már elkezdett ?sszegy?lni a tetején, fagyos koronát képezve rajta. B?re kipirosodott, szeme csillogott.
– A tél h?lgye. – Jon megszorította a kezét.
A thennek Magnarja a t?znél várakozott, szemlátomást harchoz ?lt?z?tt: b?r?ket prémeket és bronz pikkelypáncélt viselt, derekára kardot k?t?tt. Kopaszodó feje miatt id?sebbnek látszott valódi koránál, de ahogy menyasszonya felé fordult Jon meglátta benne a kisfiút. Szeme dió nagyságúra kerekedett, bár hogy a t?z, a papn? vagy a menyasszony plántálta bele a félelmet, azt Jon nem tudta volna megmondani. Alys nem is tudja, mennyire igaza van.
– Ki adja feleségül ezt a lányt? – tette fel a kérdést Melisandre.
– én adom – felelte Jon. – ? Alys a Karstark-házból, feln?tt és kivirágzott n?, nemesi vér? és származású. – Utoljára még megszorította a lány kezét és hátralépett, beállt a t?bbiek k?zé.
– Ki j?tt, hogy elvegye ezt a lányt? – kérdezte Melisandre.
– én! – csapott a mellére Sigom. – A thennek Magnarja!
– Sigorn, megosztod a tüzed Alysszel, és melegíted ?t amikor az éj s?tét, és megtelik iszonyattal?
– Megesküsz?m rá. – A Magnar ígérete fehér párafelh? volt a leveg?ben. Vállára hó rakódott, füle kiv?r?s?d?tt. – A v?r?s isten lángjaira esküsz?m, hogy élete végéig melegítem.
– Alys, megesküsz?l, hogy megosztod a tüzed Sigornnal, és melegíted ?t, amikor az éj s?tét, és megtelik iszonyattal?
– Amíg fel nem forr a vére. – A lány sz?zk?penye az éjjeli ?rség fekete gyapjújából készült, a hátára varrt, napot formázó Karstark-címert a szegély fehér prémjéb?l szabták ki.
Melisandre szeme csaknem olyan fényesen csillogott, mint a rubin a nyakában.
– Akkor gyertek ide, és váljatok eggyé! – Amint kimondta, morajló lángfal csapott fel a g?d?rb?l, narancsszín nyelveivel mohón elemésztve a hópelyheket Alys Karstark kézen fogta Magnarját.
Egyszerre ugrottak át az árkon.
– Ketten adták át magukat a lángoknak. – Egy szélroham fellebbentette a v?r?s asszony skarlátv?r?s szoknyáját, úgy kellett visszanyomnia. – De egyként bukkannak el? újra! – Rézszín haja táncot lejtett arca k?rül. – Amit a t?z egyesít, senki nem választhatja szét!
– Amit a t?z egyesít, senki nem választhatja szét! – visszhangozták a thennek, a királyné emberei, de még néhány fekete testvér is.
Kivéve a királyok és a nagybácsik, gondolta Havas Jon.
Cregan Karstark egy nappal az unokahúga után érkezett, és vele négy lovas katona, valamint egy vadász. úgy ?zték Alys úrn?t, akár egy szarvast. Havas Jon a királyi úton találkozott velük, Vakondvárostól fél mérf?ldre délre, miel?tt még odaérhettek volna a Fekete Várba, hogy éljenek a vendégjoggal, vagy alkudozásba kezdjenek. Karstark egyik embere rál?tt a számszeríjával Tyra, ezért meg kellett halnia. így maradtak négyen és maga Cregan.
Szerencsére a falon volt vagy tucatnyi jégcella. Mindenkinek jutott hely.
A Falnál sok egyéb mellett a címertan is véget ért A thenneknek nem voltak családi címereik, mint a Hét Királyság nemeseinek, ezért Jon azt mondta az intéz?knek, r?gt?n?zzenek. úgy gondolta, jó munkát végeztek. Az asszonyk?peny, amit Sigorn Alys úrn? vállára terített, bronzkorongot ábrázolt fehér gyapjúmez?n, k?rbevéve karmazsinselyemb?l varrt lángokkal. Akinek volt szeme, észrevehette a hasonlóságot a Karstarkok napkorongjával, mégis kül?nb?z?tt t?le annyira, hogy a Thenn-ház egyedi címerének mondhassák.
A Magnar durva mozdulattal tépte le a szüzk?penyt Alysr?l, de a másikat szinte már finoman adta rá, és kapcsolta ?ssze a nyakánál. Ahogy lehajolt, hogy megcsókolja a lány arcát, lélegzetük ?sszekeveredett. A lángok újra felcsaptak, a királyné emberei hálaénekbe kezdtek