Jaime talpra kászálódott
– H?lgyem, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátlak. – Az istenek legyenek kegyesek hozzá, tíz évvel id?sebbnek látszik, mint amikor utoljára találkoztunk. és mi t?rtént az arcával? – Ez a k?tés... megsebesültél...
– Harapás. – A n? megérintette kardja markolatát, a kardét melyet t?le kapott. H?ség. – Nagyuram, feladattal bíztál meg.
– A lány. Megtaláltad?
– Igen – felelte Brienne, Tarth Szüze.
– Hol van?
– Egynapi lovaglásra. Odavezethetlek, ser... de egyedül kell j?nn?d. Máskül?nben a Véreb végez vele.
Jon
R’hllor – kántálta Melisandre, mindkét kezét a magasba emelve a hóesésben –, te vagy a fény szemünkben, a t?z szívünkben, a melegség ágyékunkban. Tiéd a nap, mely átmelegíti nappalainkat, tiéd minden csillag, melyek ?rk?dnek felettünk az éj s?tétjében.
– Dics?ség R’hllornak, a Fény Urának! – felelte az esküv?i vendégsereg kórusban, miel?tt egy jeges szélroham elvitte a hangjukat.
Havas Jon a fejébe húzta csuklyáját.
A hóesés ma szelídült valamelyest, a pelyhek ritkásan táncoltak a leveg?ben, de kelet fel?l feltámadt a szél, és hidegen fújt a Fal mentén, akár egy jégsárkány lehelete ?reg Nan meséiben. Még Melisandre tüze is ?sszezsugorodott, a lángok lelapultak a g?d?rben, halkan ropogtak a v?r?s papn? éneke k?zben. Szemlátomást egyedül Szellem nem érezte a hideget.
Alys Karstark k?zelebb hajolt Jonhoz.
– Az esküv? alatt a hóesés hideg házasságot jelent, jó anyám mindig ezt mondta.
Jon Selyse királynéra pillantott. Amikor ? és Stannis egybekeltek, jégvihar tombolhatott. Hermelinprémes k?penye alatt vacogva, udvarh?lgyeit?l, szolgálólányaitól és lovagjaitól k?rbevéve a déli királyné t?rékeny, sápadt, apró teremtésnek látszott. Keskeny ajkára elkínzott mosoly fagyott, szeme azonban vallásos t?zben égett. Gy?l?li a hideget, de szereti a lángokat. Ezt k?nny? volt megállapítani, csak rá kellett nézni. Melisandre egyetlen szavára ?r?mmel sétálna bele a t?zbe, úgy ?lelné magához, mint egy szeret?t.
úgy t?nt, a királyné emberei k?zül nem mindenki osztozik elk?telezettségében. Ser Brus félrészegnek t?nt, Ser Malegom keszty?s keze a mellette álló h?lgy fenekére tapadt. Ser Narbert ásítozott, Királyhegyi Ser Patrek pedig düh?snek látszott. Havas Jon kezdte érteni, miért ?ket hagyta Stannis a királyné mellett.
– Az éj s?tét, és tele van iszonyattal – kántálta Melisandre. – Egyedül élünk és halunk meg, de ahogy átkelünk ezen a s?tét v?lgy?n, er?t merítünk egymásból, és bel?led is, urunk. – ég?v?r?s selyem és szatén ?rvénylett k?rül?tte minden széll?késnél. – Ketten j?ttek ma el ide, hogy ?sszekapcsolják életüket, és együtt nézzenek szembe a világ s?tétségével. T?ltsd el t?zzel szívüket, uram, hogy ?r?kre kéz a kézben sétálhassanak fényl? ?svényeden!
– Fény Ura, óvj meg minket! – rikoltotta Selyse királyné, és t?bben is csatlakoztak hozzá, Melisandre h? k?vet?i: sápadt h?lgyek, reszket? szolgálólányok, Ser Axell, Ser Narbert és Ser Lambert, vaspáncélos gyalogosok és bronzba ?lt?z?tt thennek, néhányan még Jon fekete testvérei k?zül is. – Fény Ura, áldd meg gyermekeidet!
Melisandre háttal állt a Falnak, a mély g?d?r szélén, ahol a t?z égett. A házasulandó pár vele szemben, a g?d?r túloldalán helyezkedett el, hátuk m?g?tt a királynéval, a lányával és tetovált bolondjával. Shireent olyan vastagon bebugyolálták prémekbe, hogy egészen g?mb?ly?nek látszott, lélegzete fehér párafelh?ként szüremlett keresztül a fél arcát eltakaró sálon. Ser Axell Florent és a királyné emberei vették k?rül ?ket.
Bár az éjjeli ?rségb?l alig néhányan gy?ltek a t?zg?d?r k?ré, annál t?bben figyelték a szertartást a tet?kr?l, az ablakokból és a Fal tetejére vezet?, cikcakkos lépcs? fokairól. Jon gondosan feljegyezte magában, ki jelent meg, és ki nem. Néhányan szolgálatot adtak, mások aludtak, de voltak, akik távolmaradásukkal jelezték nemtetszésüket – k?ztük Othell Yarwyck és Bowen Marsh. Chayle septon egy id?re el?j?tt a szentélyb?l, a nyakában lógó hétoldalú kristályt markolászva, de azonnal vissza is ment, amint elkezd?d?tt a k?z?s imádkozás.
Melisandre felemelte a kezét, és a t?zb?l magas lángnyelv csapott ki, akár egy v?r?s kopó, amelyik a préda után veti magát. A lehulló hópelyheket szikra?rvény fogadta.
– K?sz?njük, ó, Fény Ura! – énekelte az éhes lángoknak. – K?sz?njük neked a bátor Stannist, aki kegyelmedb?l a királyunk lehet! Vezesd és védelmezd ?t, R’hllor! óvd meg ?t a gonosz emberek csalárdságától, és adj neki er?t, hogy szétzúzhassa a s?tétség szolgáit!
– Adj neki er?t! – válaszolta Selyse királyné, a szolgálókkal és a lovagokkal együtt. – Adj neki bátorságot! Adj neki b?lcsességet!