Bolton nagyúr megparancsolta Abelnek, hogy étkezés k?zben játsszon valamit. A bárd el?sz?r a ?Vaslándzsák”-at énekelte el, majd a ?Téli Sz?z”-et. Amikor Barbrey Dustin valami vidámabbat kért, k?vetkezett ?A királyné levette a szandálját, a király levette a koronáját” cím? dal, aztán pedig ?A medve és a szép h?lgy”. A Freyek csatlakoztak az énekléshez, és még néhány északi is verte az ?klével az asztalt, harsányan b?mb?lve, hogy ?Egy medve! Egy medve!” A zaj azonban megrémítette a lovakat, ezért abbahagyták a dalolást, és hamarosan a zene is elhalt.
A Fattyú Fiai egy falikar alatt gy?ltek ?ssze, melyben fáklya égett s?r? füsttel. Luton és Nyúzó kockáztak, Morgó ?lében egy n? ült, a katona keze a mellére tapadt. Táncolj Damon az ostorát olajozta.
– B?z?s! – kiáltotta hirtelen, és ostorát a lábához üt?gette, mintha egy kutyát hívna. – Megint kezdesz szaglani, B?z?s!
Theon erre egy halk ?igen”-en kívül nem tudott mit felelni.
– Ramsay nagyúr le akarja vágni az ajkad, ha ennek az egésznek vége lesz – árulta el Damon, mik?zben egy olajos ronggyal végigsimított a korbácson.
Az ajkam a felesége lába k?z?tt volt. Ez az arcátlanság nem maradhat büntetlenül
– Ahogy tetszik neki.
Luton felr?h?g?tt.
– Szerintem már vágyik rá.
– Menj innen, B?z?s! – szólt rá Nyúzó. – Felfordul t?led a gyomrom.
A t?bbiek nevettek.
Gyorsan eliszkolt, miel?tt meggondolnák magukat Kínzói az udvarra biztosan nem fogják k?vetni. Addig nem, amíg van odabent étel és ital, valamint odaadó asszonyok és meleg t?z. Amikor kilépett, Abel éppen a ?Tavasszal kivirágzó szüzek”-et énekelte.
Odakint olyan s?r?n esett a hó, hogy Theon három lábnál nem látott messzebbre. Egyedül találta magát a fehér vadonban, minden oldalról mellmagasságú hófalak vették k?rül. Amikor felemelte a fejét, a hópelyhek hideg, puha csókkal simítottak végig az arcán. Hallotta a nagyteremb?l kisz?r?d? zenét. Egy pillanatig szinte békét és nyugalmat érzett.
Valamivel távolabb egy férfi j?tt szembe vele, csuklyás k?penye lobogott m?g?tte. Amikor odaértek egymás mellé, a tekintetük r?vid id?re találkozott. A férfi a t?rére tette a kezét.
– K?p?nyegforgató Theon. Rokongyilkos Theon.
– én nem... én soha... a vas szül?tte voltam.
– Minden hamis, ami valaha voltál. Hogyhogy még lélegzel?
– Az istenek még nem végeztek velem. – Theon elgondolkodott, vajon ? lehet-e a gyilkos, az éjszakai árny, aki Sárga Dick szájába t?mte a farkát, és lel?kte Roger Ryswell emberét a mellvédr?l. Kül?n?s módon nem félt. Lehúzta a keszty?t bal kezér?l – Ramsay nagyúr még nem végzett velem.
A férfi végignézett rajta, és felnevetett.
– Akkor hát én is hagylak.
Theon tovább botladozott a viharban, amíg végtagjaira rá nem rakódott a hó, és keze-lába el nem zsibbadt a hidegt?l, aztán újra felmászott a bels? falra. Odafent, száz láb magasan enyhe szél fújt felkavarta a havat. Az oromcsipkézet megtelt hóval. Theonnak lyukat keltett ütnie a hófalba, hogy ki tudjon nézni... de ráj?tt, hogy a vizesároknál tovább nem lát. A küls? fal csupán bizonytalan árnynak t?nt, és néhány halovány fénypont imbolygott a s?tétben.
A világ elt?nt Királyvár, Zúgó, Pyke, a Vas-szigetek, az egész Hét Királyság, minden hely, amit valaha ismert, amir?l olvasott vagy álmodott elveszett Csak Deres maradt.
Csapdába esett itt a szellemekkel. A kripták régi szellemeivel és az újabbakkal, melyeket maga teremtett: Mikkennel és Farlennel, V?r?sorrú Gynirrel, Aggarral, Komor Gelmarral, a molnár feleségével Makkvíznél és a két fiával, valamint a t?bbiekkel. Az én m?vem. Az én szellemeim. Mindannyian itt vannak, és düh?sek. A kriptákra gondolt és a hiányzó kardokra.
Visszatért a szállására. éppen megszabadult nedves ruháitól, amikor Acéllábú Walton rátalált
– Gyere velem, K?p?nyegforgató. Az uraság beszélni akar veled.
Nem volt tiszta, száraz ruhája, ezért visszavette a nedveset, és k?vette Waltont. Acéllábú visszavezette a Nagytoronyba, Eddard Stark egykori toronyszobájába. Bolton nagyúr nem volt egyedül. Dustin úrn? is ott ült mellette komoran, sápadt arccal, valamint Roger Ryswell vas lófejcsatos k?penyben; Aenys Frey a t?z mellett állt, pirospozsgás arca aranyfényben fürd?tt
– Azt hallottam, a várban kóborolsz – kezdte Bolton. – Az emberek jelentették, hogy láttak téged az istállónál, a konyhában, a barakkban, a mellvéden. Még az ?sszeomlott tornyok romjainál is, Catelyn úrn? régi szentélye mellett és az istenerd?ben. Tagadod?
– Nem, jóuram. – Gondosan ügyelt rá, hogy ?sszemossa a szavakat mert tudta, hogy ezzel kedvére tesz Boltonnak. – Nem tudok aludni, jóuram, ezért sétálok. – Fejét lehajtva tartotta, a padlóra szórt régi, száraz szalmát bámulta. Nem lett volna b?lcs dolog a nemes szemébe nézni. – A háború el?tt itt t?lt?ttem a gyermekkoromat, Eddard Stark gyámfiaként.
– Vagyis túszként – javította ki Bolton.
– Igen, jóuram. Túszként. – Akkor is az otthonom volt. Nem igazi otthon, de a legjobb, amit valaha ismertem.
– Valaki gyilkolja az embereimet.
– Tudom, nagyuram.
– Gondolom, nem te. – Bolton hangja még lágyabbá vált. – Biztosan nem viszonoznád ilyen árulással a kedvességemet.
– Nem, jóuram, nem én voltam! Soha nem tenném! én... csak sétáltam, ennyi az egész.