Ruhája kifakult, szakadozott rongyokból állt, de legalább tiszta volt, és meleg. Három kést is elrejtett benne – egyet a csizmájában, egyet a zubbonya ujjában, egyet pedig a derekára szíjazott tokban, a hátánál. A braavosiak általában kedves emberek voltak, inkább segítettek a szegény kolduslánynak, minthogy ártsanak neki, de mindig akadtak néhányan, akik úgy tekintettek rá, mint valakire, akit ki lehet rabolni, esetleg meger?szakolni. A pengéket nekik tartogatta, bár a vak lány eddig még nem kényszerült a használatukra. A ruhát repedt fa koldustál és kenderk?tél ?v egészítette ki.
Akkor indult el, amikor napkeltekor a Titán üv?lt?tt, számolta a lépcs?fokokat a templom ajtajától, aztán rátért a hídra, amelyik átvitte a csatornán az Istenek Szigetére. Meg tudta állapítani, hogy s?r? k?d van, mert a ruhája ragacsosan tapadt a testéhez, és érezte a leveg? nedvességét csupasz b?rén. Már ráj?tt, hogy a braavosi k?d furcsa dolgokat képes m?velni a hangokkal. Ma éjjel a város jó része félig vak lesz.
Ahogy elsétált a templomok mellett, hallotta a Ragyogó B?lcsesség Kultusza akolitusait kiáltótornyukban, amint a csillagoknak énekelnek. A leveg?ben illatos füst érz?d?tt, végigcsalogatva ?t a kanyargós ?svényen oda, ahol a v?r?s papok a Fény Urának temploma mellett, hatalmas parázstartókban táplálták a tüzet. Hamarosan már a h?hullámokat is érezte, a v?r?s R’hllor szolgálói pedig fennhangon kántálták:
– Az éj s?tét, és tele van iszonyattal!
De nem nekem. Az ? éjszakái holdfényben für?dtek, és megt?lt?tte ?ket falkája éneke, a csontról leszaggatott v?r?s hús íze, szürke testvéreinek meleg, ismer?s szaga. Csak nappal volt vak és magányos.
Jól ismerte a partot. Macska korábban állandóan a Rongyszed?k Kik?t?jének sikátorait és mólóit járta, Brusco kagylóit és osztrigáit árulta. Rongyaival, kopaszra borotvált fejével és anyajegyével nem hasonlított akkori ?nmagára, de a biztonság kedvéért távol maradt a Hajótól, a Boldog Kik?t?t?l és a t?bbi helyt?l, ahol gyakran látták Macskát
A szagáról felismerte a kocsmákat és fogadókat. A Fekete Dereglyés sós szagot árasztott. Pynto kocsmája savanyú bortól b?zl?tt, erjedt sajttól és magától Pyntótól, aki soha nem váltott ruhát, és nem mosta a haját. A Vitorlafoltozóban a füst?s leveg?t mindig a sül? hús illata f?szerezte. A Hét Lámpás Házában füst?l?ket égettek, a Szatén-palotában azoknak a fiatal, csinos lányoknak a parfümje érz?d?tt, akik arról álmodoztak, hogy egyszer ?k is kurtizánok lesznek.
Mindegyik helynek megvoltak a maga jellegzetes hangjai is. Moroggo kocsmájában és a Z?ld Angolna Fogadóban majdnem minden éjjel énekesek daloltak. A Számkivetettben maguk a vendégek énekeltek, részegen és félszáz nyelven. A K?dház melletti terület mindig tele volt a kígyóhajók evez?seivel, akik istenekr?l, kurtizánokról és a Tengerúr ostobaságáról vagy józan eszér?l vitatkoztak. A Szaténpalota már jóval csendesebb hely volt, elsuttogott becézgetésekkel, selyemruhák halk suhogásával, lányok kuncogásával.
Beth minden este máshol koldult. Hamar megtanulta, hogy a kocsmárosok és fogadósok sokkal k?nnyebben elfogadják, ha nem mindennap jelenik meg. Múlt éjjel a Z?ld Angolna Fogadó mellett kéregetett, ezért ma a Vérhíd után nem balra, hanem jobbra fordult, és a Pynto felé indult a Rongyszed?k Kik?t?jének túlsó végén, k?zvetlenül a Víziváros határánál. A nagyhangú Pynto koszos ruhái és durva viselkedése m?g?tt érz? szív lapult. Ha nem voltak túl sokan, gyakran beengedte a lányt a helyiségbe, és id?nként még egy kupa s?rt és némi ételt is adott neki, mik?zben a t?rténeteivel traktálta. Saját elmondása szerint fiatalabb korában ? volt a Lép?k?vek leghírhedtebb kalóza, és semmit nem szeretett jobban, mint hosszasan mesélni tetteir?l.
Bethnek ma este szerencséje volt. A kocsmában alig tartózkodtak, és sikerült elfoglalnia egy csendes zugot, nem messze a t?zt?l. Nem sokkal azután, hogy letelepedett, valami hozzád?rg?l?z?tt a combjához.
– Megint te vagy? – kérdezte a vak lány. Megvakarta a macska füle t?vét, mire az állat dorombolva felugrott az ?lébe. Braavosban hemzsegtek a macskák, de sehol sem volt annyi bel?lük, mint Pyntónál. A vén kalóz úgy vélte, szerencsét hoznak, és távol tartják a kocsmájától a rágcsálókat. – Ismersz engem, igaz? – suttogta. A macskákat nem csapta be az anyajeggyel, ?k emlékeztek a Csatornák Macskájára.
A vak lánynak szerencsés estéje volt. Pyntót jó kedvében találta, a kocsmáros adott neki egy korsó vizezett bort, egy szelet b?z?s sajtot és egy fél angolnás lepényt.
– Pynto jó ember! – jelentette ki a férfi, azzal letelepedett mellé, és elmesélte neki azt a tucatszor hallott t?rténetet, amikor elfoglalt egy f?szerszállító hajót