Az egyik az Idegen lábánál halt meg, egyetlen gyertya égett f?l?tte. A lány érezte a melegségét, füstje csiklandozta az orrát. Tudta, hogy a gyertya s?tétv?r?s lánggal ég; akiknek volt szemük, azok számára a holttest v?r?ses derengésbe borult volna. Miel?tt hívta a szolgálókat, hogy elvigyék, letérdelt mellé, megtapogatta az arcát, álla vonalát, végighúzta ujjait az orrán és a száján, megérintette a haját. S?r?, g?nd?r haj. Jókép?, ránctalan arc. Fiatal volt. Vajon mi hozhatta ide, hogy a halál ajándékát keresse? A haldokló bravók gyakran látogatták meg a Fekete és Fehér Házát, hogy siettessék a véget, de ezen az emberen nem talált sebet.
A második holttest egy ?regasszonyé volt. Az egyik álompárnán aludt el, egy rejtett alkóvban, ahol kül?nleges gyertyákkal szeretett és elveszett dolgok képét lehetett megidézni. édes és puha halál, szokta mondani a kedves ember. Ujjai elárulták, hogy a n? mosollyal az arcán halt meg. Nem lehetett halott hosszú ideje, teste még meleg volt. Annyira puha a b?re, mint a régi, elvékonyodott állatb?r, melyet t?bb ezerszer ?sszehajtogattak és meggy?rtek.
Amikor a szolgálók megérkeztek, hogy elvigyék a holttestet, a vak lány k?vette ?ket. Hagyta, hogy lépteik hangja legyen a vezet?je, de amikor elindultak lefelé, számolni kezdett. A szívével érezte a léptek számát A templom alatt termek és folyosók labirintusa húzódott, ahol még két jó szemmel is k?nnyen el lehetett tévedni, de a vak lány már ismerte minden hüvelykjét, és a botja segített neki megtalálni az utat amennyiben az emlékezete mégis cserbenhagyta volna.
A holttesteket az egyik teremben fektették le. A vak lány munkához látott a s?tétben; megszabadította a holtakat a cip?jükt?l, ruhájuktól és más tárgyaiktól, kiürítette erszényüket, és megszámolta pénzüket. Az érmék megkül?nb?ztetése tapintással az egyik legels? dolog volt amit az árva megtanított neki, miután elvették a szemét. A braavosi pénzek régi barátai voltak, csak végig kellett húzni az ujja hegyét az egyik oldalukon, hogy felismerje ?ket. A más f?ldekr?l származó érmék felismerése már nehezebben ment, kül?n?sen, ha nagyon messzir?l származtak. A volantisi pénzek voltak a leggyakoribbak, krajcárnyi érmék, egyik oldalukon koronával, a másikon koponyával. Lysben meztelen n?t ábrázoló, ovális pénzt használtak. Más érmékre hajót, elefántot vagy kecskét nyomtak. A westerosi pénzek a király fejét ábrázolták az egyik oldalon, sárkányt a másikon.
Az ?regasszonynak nem volt erszénye, sem pénze, csak egy gy?r? az ujján. A jókép? férfinál négy westerosi aranysárkányt talált. Hüvelykujját végighúzta a legkopottabbon, megpróbálta megállapítani, melyik királyt ábrázolja, ám ekkor meghallotta, hogy a háta m?g?tt halkan nyílik az ajtó.
– Ki van ott? – kérdezte.
– Senki – j?tt a válasz mély, rekedt, jeges hangon.
Mozgott. A lány gyorsan oldalra lépett megragadta a botját, és felrántotta, hogy védje az arcát. Fa csattant fán. Az ütés ereje csaknem kiverte a botot a kezéb?l. Er?sebben ráfogott, visszaüt?tt... de csak üres leveg?t talált ott, ahol ellenfelének lennie kellett volna.
– Nem ott – mondta a hang. – Tán vak vagy?
Nem válaszolt. A beszéd csak elfojtaná a másik neszeit. Tudta, hogy ismét elmozdult. Jobbra vagy balra? Balra ugrott és jobbra sújtott, de most sem talált. Fájdalmas ütés érte hátulról a lábát.
– Tán süket vagy?
Megp?rdült, és bal kezében a bottal széles ívben lecsapott, de ismét elvétette. Balról nevetést hallott. Jobbra üt?tt
Ezúttal talált, a bot az ellenfél botján csattant Bizsergés futott végig a karján.
– Jó – mondta a hang.
A vak lány nem tudta, kié a hang. Az egyik akolitus lehetett. Nem emlékezett rá, hogy valaha is hallotta volna, de ki mondta, hogy a Sokarcú Isten szolgálói nem tudják ugyanolyan k?nnyen változtatni a hangjukat, mint az arcukat? Emellett a Fekete és Fehér Házában csupán két szolgáló, három akolitus, Umma, a szakács és a két pap lakott, akiket árvaként és kedves emberként ismert. A t?bbiek j?ttek-mentek, id?nként titkos utakon, de más nem élt itt. Nemezise akármelyikük lehetett.
A lány oldalra lendült, megperdítette botját és amikor zajt hallott maga m?g?tt, odavágott. Csak a leveg?t találta. A k?vetkez? pillanatban saját botja akadt a lába k?zé, amikor megpróbált megfordulni, és er?sen beüt?tte a sípcsontját. Megbillent, és olyan er?vel esett térdre, hogy beleharapott a nyelvébe.
Ebben a testtartásban maradt. Mozdulatlan, akár a k?. Hol lehet?
Nevetés harsant a háta m?g?tt. A férfi el?sz?r a fülére üt?tt, aztán a kézfejére, amikor megpróbált felállni. Botja csattanva hullott a padlóra. A lány düh?sen sziszegett.
– Gyerünk, vedd fel! Ma már nem verlek tovább.