A medvemancsos északiak hamarosan maguk m?g?tt hagyták a sereg t?bbi részét. Megel?zték a f? hadoszlop lovagjait, majd Ser Godry Farringot és el??rsét. K?zben a kordék és szekerek mind mesz-szebbre lemaradoztak, a végén már az utóvéd katonáinak kellett sürgetniük a hajtókat, hogy zárkózzanak fel.
A vihar ?t?dik napján a szekérkaraván egy derékig ér? hómez?n kelt át, melynek alján befagyott tó rejt?z?tt. Amikor a láthatatlan jég beszakadt a szekerek súlya alatt, három kocsihajtó és négy ló beleesett a vízbe, valamint még két ember, akik ki akarták menteni ?ket Az egyikük Harwood Fell volt. Lovagjai kihúzták, miel?tt megfulladt volna, de az ajka így is kékre színez?d?tt, a b?re pedig hófehérre. Bármit tettek, nem tudták felmelegíteni a testét, órákig reszketett, még akkor is, amikor levágták róla átázott ruháit, meleg prémekbe burkolták, és a t?z mellé ültették. Még aznap éjjel lázas álomba zuhant, és soha t?bbé nem ébredt fel.
Az volt az els? éjszaka, amikor Asha azt hallotta, hogy a királyné emberei áldozatról suttognak – felajánlásról v?r?s istenüknek, hogy vessen véget a viharnak.
– észak istenei szabadították ránk ezt a vihart – vélekedett Ser Corliss Penny.
– Azok hamis istenek! – jelentette ki Ser Godry, az óriás?l?.
– R’hllor velünk van! – így Justin Malley.
A király egy szót sem szólt, de mindent hallott, Asha ebben biztos volt. Csak ült az asztal f?helyén, mik?zben a hagymaleves h?lt el?tte, alig kóstolt bele, és beesett szemével bámulta a legk?zelebbi gyertya lángját, ügyet sem vetve a k?rül?tte zajló beszélgetésre. Helyettese, a Richard Horpe nev? karcsú, magas lovag odafordult hozzá.
– A viharnak hamarosan el kell állnia – mondta.
ám az id?járás még rosszabbra fordult, a szél kegyetlenebb csapásokkal támadott, mint bármilyen rabszolgahajcsár korbácsa. Asha azt hitte, Pyke-on már megismerte a hideget, amikor a szél üv?ltve fújt a tenger fel?l, de ehhez képest az semmiség volt. Ez az a fajta hideg, amibe az ember bele tud ?rülni.
Még azután sem volt k?nny? felmelegedni, hogy a soron végigfutott az éjszakai táborverésre felszólító kiáltás. A sátrak elnehezültek a vízt?l, alig lehetett megemelni ?ket, felverni pedig még annyira sem, ráadásul hajlamosak voltak ?sszeroskadni, ha túl sok hó gy?lt ?ssze rajtuk. A király serege a Hét Királyság legnagyobb erdején menetelt keresztül, mégis alig találtak száraz fát. Minden táborozáskor egyre kevesebb t?z égett, és azok is t?bb füst?t adtak, mint meleget. Az ételt gyakran hidegen vagy nyersen kellett megenni.
Még a szokásos éjszakai máglya is ?sszezsugorodott, a királyné embereinek legnagyobb bánatára.
– Fény Ura, óvj meg minket ett?l a gonosztól! – imádkoztak a mély hangú Ser Godry, az óriás?l? vezetésével. – Mutasd meg nekünk újra fényes napodat, csendesítsd el a szeleket, olvaszd el a havat, hogy elérhessük és legy?zhessük ellenségeinket! Az éj s?tét és hideg, tele iszonyattal de tiéd a hatalom, a dics?ség és a fény. R’hllor, t?lts el minket tüzeddel!
Kés?bb, amikor Ser Corliss Penny azon elmélkedett fennhangon, hogy vajon egy teljes hadsereg képes-e megfagyni a téli viharban, a farkasok kinevették.
– Ez nem tél – jelentette ki Nagy Cs?b?r Wull. – Odafent, a hegyek k?z?tt az a mondás járja, az ?sz csak megcsókol, de a tél keményen megd?nget. Ez csak az ?sz csókja.
Ebben az esetben az istenem óvjon attól, hogy megismerjem a telet. Asha a legrosszabb részét megúszta, hiszen a király foglya volt. Míg mások éheztek, ? rendesen evett. Míg mások dideregtek, ? melegben volt. Míg mások fáradt lovakon ülve küszk?dtek a hóban, ? prém-ágyon utazott egy szekér belsejében, a merev vászontet? távol tartotta a havat, és viszonylagos kényelemben érezhette magát a láncaiban.
A lovak és az egyszer? katonák szenvedtek leginkább. Két viharvidéki fegyverhordozó leszúrt egy gyalogost, mik?zben azon vitatkoztak, ki ülj?n k?zelebb a t?zh?z. Másnap éjjel néhány kétségbeesetten melegedni próbáló íjász felgyújtotta a sátrát, aminek tüzénél legalább a szomszédos sátrak lakói megmelegedhettek. A csatamének sorban hullottak el a kimerültségt?l és a hidegt?l.
– Mit ér egy lovag ló nélkül? – zs?rt?l?dtek az emberek. – Mintha egy hóember kezébe adnának kardot!
Az elhullott lovakat ott, a helyszínen feldarabolták a húsukért. Kezdtek kifogyni a készletekb?l.
Peasebury, Cobb, Foxglove és más déli lovagok megpróbálták rávenni a királyt, hogy táborozzanak le a vihar elvonulásáig. Stannis hallani sem akart róla. Nem hallgatott a királyné embereire sem, akik áldozatot akartak bemutatni éhes, v?r?s istenüknek.
Asha ezt Justin Massey-t?l hallotta, aki nem volt annyira vakbuzgó hív?, mint társai.
– Egy áldozattal bizonyítanánk, hogy hitünk még mindig igazan lángol, uram – mondta Clayton Suggs a királynak.
– Ezt a vihart észak ?si istenei küldték ránk – tette hozzá óriás?l? Godry. – Csak R’hllor vethet neki véget. Adnunk kell neki egy hitetlent.