– Adjatok egy lovat – kérte Asha Ser Justint, amikor a férfi egy darab sonkát hozva meglátogatta. – Meg?rül?k ezekben a láncokban. Nem próbálok megsz?kni, a szavamat adom.
– Bárcsak megtehetném, úrn?m, de a király foglya vagy, nem az enyém.
– A királyod nem hallgat a n?i szóra.
A N?sténymedve felmordult.
– Miért bíznánk egy vasember ígéretében azok után, amit a testvéred Deresben müveit?
– én nem Theon vagyok – vitatkozott Asha, de a láncok maradtak.
Mik?zben Ser Justin ellovagolt, Asha felidézte az utolsó alkalmat, amikor az anyjával találkozott. Harlaw-n t?rtént, Tíztoronyban. Az asszony szobájában gyertya égett, de a nagy, faragott ágy a szürkés baldachin alatt üres volt. Alannys úrn? az ablak mellett ült, és a tengert bámulta.
– Elhoztad a kisfiamat? – kérdezte remeg? szájjal.
– Theon nem tudott j?nni – felelte Asha, és lenézett az emberi roncsra, aki életet adott neki, az anyára, aki két fiát elvesztette. A harmadik pedig...
Mindenkinek elküld?k egy darabot a hercegb?l.
Bárhogy is alakuljon a csata Deresnél, Asha Greyjoy egy pillanatig sem gondolta, hogy testvére életben maradhat. K?p?nyegforgató Theon. Még a N?sténymedve is karón szeretné látni a fejét.
– Vannak testvéreid? – kérdezte fogvatartóját.
– N?vérek – felelte Alysane Mormont szokásos mogorvaságával. – ?ten voltunk, mind lányok. Lyanna most is a Medve-szigeten van, Lyra és Jory anyánknál. Dacey-t meg?lték.
– A V?r?s Nász.
– Igen. – Alysane egy pillanatig Ashát figyelte, miel?tt folytatta. – Van egy fiam, még csak kétéves. A lányom kilenc.
– Fiatalon kezdted.
– Túl fiatalon. De még mindig jobb, mint túl sokáig várni.
Egy d?fés nekem, gondolta Asha, de sebaj.
– Házas vagy.
– Nem, egy medvét?l vannak a gyerekeim. – Alysane elmosolyodott. T?redezett fogai ellenére volt valami megnyer? a mosolyában. – A Mormont asszonyok b?rváltók. Medvévé változunk, és az erd?ben keresünk magunknak párt. Ezt mindenki tudja.
Asha visszamosolygott rá.
– A Mormont asszonyok mind harcosok is.
A másik n? arcáról elt?nt a mosoly.
– Azok vagyunk, amivé tettetek minket. A Medve-szigeten minden gyermek megtanul félni a tengerb?l kiemelked? krakent?l.
Az ?si Rend. Asha halkan csilingel? láncokkal elfordult.
A harmadik napon az erd? ?sszezárult k?rül?ttük, a kitaposott utak vadcsapásokká változtak, melyek egy id? után túl keskenynek bizonyultak a nagyobb szekerek számára. Id?nként ismer?s képz?dmények mellett haladtak el: egy bizonyos sz?gb?l nézve farkasfejre emlékeztet? szikla, egy félig megfagyott vízesés, egy z?ldesszürke mohával ben?tt, természetes k?ív. Asha mindegyikre emlékezett. Egyszer már járt erre, amikor Deresbe lovagolt meggy?zni Theon ?ccsét, hogy hagyjon fel hódításával, és térjen vissza vele Erd?mélye biztonságába. Abban is kudarcot vallottam.
Aznap tizennégy mérf?ldet haladtak, és még szerencsésnek mondhatták magukat.
Alkonyatkor a hajtó beállt a kocsival egy fa alá. Mik?zben kifogta a lovakat, Ser Justin lovagolt oda hozzájuk, és levette Asha csuklójáról a bilincseket. ? és a N?sténymedve átvezették a táboron a király sátrához. Lehet, hogy fogoly volt, de ugyanakkor pyke-i Greyjoy is, és Stannis Baratheon ?r?mmel szórt neki morzsákat az asztaláról, ahol kapitányaival és parancsnokaival étkezett.
A király sátra majdnem akkora volt, mint Erd?mélye nagyterme, de a méretén kívül semmiben sem emlékeztetett arra. A merev, sárga vászonfalak kifakultak, sár és latyak szennyezte, t?bb helyen megtelepedett a penész. A k?zponti pózna tetején a király aranyzászlaja lobogott, az ég? szívben a szarvasfejjel. Három oldalról a délr?l érkezett kisebb uraságok sátrai vették k?rül, a negyediken pedig hatalmas máglya lobogott, táncoló lángkarokkal nyújtózva az éjszakai ég felé.
Vagy tízen hasogatták a fát a máglya táplálásához, amikor Asha elbicegett a t?z mellett ?reivel. A királyné emberei. Istenük a V?r?s R’hllor volt, az irigy istenség. Saját ura, a Vas-szigetek Vízbe Fúlt Istene valóságos démon volt a szemükben, és azt állították, hogy ha nem ?leli ? is keblére a Fény Urát, elkárhozik és átkozottá válik. ?r?mmel elégetnének, mint azokat a hasábokat és ágakat. Az erd?ben lezajlott csata után néhányan a füle hallatára próbálták ennek helyességér?l meggy?zni a királyt, de Stannis nem hallgatott rájuk.
A király a sátra mellett állt, a tüzet nézte. Mit láthat benne? Gy?zelmet? Végzetet? V?r?s és éhes istenének arcát? A férfi beesett szemmel bámult, r?vidre nyírt szakálla szinte csak árnyék volt sovány arcán és kiugró arccsontján. Mégis volt valami er? abban a tekintetben, valami vaskemény vadság, ami azt súgta Ashának, hogy ez az ember soha nem tér le választott útjáról.
Fél térdre ereszkedett el?tte.