– Roose nem elégedett. Ezt megmondhatod a fattyúdnak.
Nem az én fattyúm, akarta mondani, de egy másik bels? hang letorkolta: De az, de az! B?z?s Ramsay-hez tartozik, Ramsay pedig B?z?sh?z. Nem szabad elfelejtened a neved!
– Semmi értelme fehérbe és szürkébe ?lt?ztetni, ha a lány állandóan csak zokog. A Freyeket nem érdekli, viszont az északiak... Rémvártól félnek, de a Starkokat szeretik.
– Te nem – mondta Theon.
– én nem – ismerte el Hantvég úrn?je –, de a t?bbiek igen. A vén Szajhavész csak azért van itt, mert a Freyek fogva tartják a Hordót. és el tudod képzelni, hogy a Hornwoodok elfelejtették a Fattyú legutóbbi házasságát, hogy hogyan éheztette ki úrn?jüket, amíg már a saját ujjait ette? Szerinted mi suhan át a fejük?n, amikor az új feleség sírását hallják? A bátor Ned édes kislányáét
Nem, gondolta, ? nem Eddard nagyúr vére, a neve Jeyne, és csupán egy intéz? lánya. Biztos volt benne, hogy Dustin úrn? is gyanakszik, de akkor is...
– Arya úrn? szipogása t?bbet árt nekünk, mint Stannis nagyúr ?sszes kardja és dárdája. Ha a Fattyú Deres ura akar maradni, jobban teszi, ha megtanítja nevetni a feleségét.
– Itt vagyunk, úrn?m – szólalt meg Theon.
– A lépcs? folytatódik lefelé – jegyezte meg a n?.
– Vannak alsóbb szintek is, sokkal régebbiek. úgy tudom, a legalsó félig be is omlott. Sosem jártam ott. – Bel?kte az ajtót, és bevezette ?ket egy hosszú, boltíves járatba, ahol hatalmas gránitpillérek sorakoztak kettesével a s?tétben.
Dustin úrn? ?rmestere felemelte a lámpást. Az árnyékok táncoltak és vibráltak. Egy apró fény a hatalmas s?tétségben. Theon sosem érezte magát jól a kriptákban. Nyugtalanította, hogy a k?királyok lenéznek rá k?szemükkel, mik?zben k?ujjak kulcsolódtak a rozsdás kardok markolatára. Egyikük sem szerette a vas szül?tteit. Most is ugyanez a rettegés vett rajta er?t.
– Milyen sokan vannak – suttogta Dustin úrn?. – Tudod a nevüket?
– Egykor tudtam... de az már rég volt. – Theon el?remutatott. – Az ezen az oldalon lév?k észak királyai voltak. Torrhen az utolsó k?ztük.
– A Térdepl? Király.
– Igen, h?lgyem. Utána már csak nagyurak k?vetkeztek.
– Egészen az Ifjú Farkasig. Hol van Ned Stark kriptája?
– A végén. Erre, úrn?m.
Lépteik visszhangot vertek a boltíveken, ahogy végigmentek az oszlopok k?z?tt. A halott emberek mintha ?ket nézték volna k?szemükkel, akárcsak a k? rémfarkasok. Az arcok régi emlékeket kavartak fel. Néhány név hívatlanul is eszébe jutott, Luwin mester szellemhangjának suttogásán. Hószakállú Edrick király, aki száz évig uralta északot. Hajóács Brandon, aki elhajózott napnyugatra. Theon Stark, az éhes Farkas. A névrokonom. Beron Stark nagyúr, aki Casterly-heggyel k?z?sen viselt háborút Dagon Greyjoy, Pyke ura ellen, még abban az id?ben, amikor a Hét Királyságot a háttérb?l egy Vérholló nev? fattyú varázsló kormányozta.
– Annak a királynak hiányzik a kardja – mutatott az egyik szoborra Dustin úrn?.
Valóban. Theon már nem emlékezett, melyik király az, de a kezében tartott kard elt?nt, csupán néhány rozsdafolt jelezte a helyét. Nyugtalanság fogta el. úgy hallotta, a kard vasa tartja a holtak szellemét a sírban. és ha a kardnak nyoma vész...
Deresben vannak szellemek, és én is egy vagyok k?zülük.
Folytatták a sétát Barbrey Dustin arca mintha minden lépéssel egyre merevebbé vált volna. Ugyanúgy nem kedveli ezt a helyet, mint én.
– ?rn?m, miért gy?l?l?d a Starkokat? – kockáztatta meg a kérdést.
Az asszony ránézett.
– Ugyanazért, amiért te szereted ?ket.
Theon megbodott
– Szeretem? én soha... elfoglaltam a várukat, úrn?m. én... kivégeztettem Brant és Rickont, karóra t?ztem a fejüket. én...
– Te délre lovagoltál Robb Starkkal, az oldalán harcoltál a Suttogó Erd?ben, majd a k?veteként tértél vissza a Vas-szigetekre, hogy tárgyalj a saját atyáddal. Hantvég is küld?tt embereket az Ifjú Farkasnak. Olyan keveset adtam, amennyit csak mertem, de tudtam, hogy nem tehetek mást, kül?nben Deres haragját kockáztatom. Voltak szemeim és füleim a hadseregben, mindenr?l pontosan tájékoztattak. Tudom, ki vagy, tudom, mi vagy. Most pedig válaszolj a kérdésemre: miért szereted a Starkokat?
– én... – Theon keszty?s kezével az egyik oszlopnak támaszkodott. – Egy akartam lenni k?zülük...
– De soha nem lehettél. T?bb k?z?s van bennünk, mint gondolnád. Gyere!
Valamivel odébb három sír állt szorosan egymás mellett itt torpantak meg.
– Rickard nagyúr – szólalt meg Dustin úrn? a k?zéps? szobrot tanulmányozva. A hosszú arcú, szakállas, komor alak f?léjük magasodott. Ugyanolyan k?szeme volt, mint a t?bbinek, de az ?vé szomorúnak t?nt. – Neki sincs kardja.