Megd?rd?lt az ég a fejük felett, ezúttal nagyon k?zel.
– én nem akartam... még soha nem csókoltam meg senkit, de... úgy gondoltam, mi van, ha megfulladunk, és én... én...
– Kedves gondolat – mondta Tyrion –, de van feleségem. Ott volt velem az esküv?n, talán emlékszel is rá. Sansa úrn?.
– ? a feleséged volt? ?... olyan gy?ny?r?...
és hamis. Sansa, Shae, mindegyik asszonyom... Tysha volt az egyetlen, aki igazán szeretett. Hová mennek a szajhák?
– Valóban szép lány – bólintott Tyrion –, az istenek és emberek színe el?tt esküdtünk meg. Meglehet, ?t is elvesztettem, de amíg nem tudom biztosan, h?nek kell maradnom hozzá.
– Megértem. – Krajcár elfordította az arcát.
A nekem való asszony, gondolta keser?en Tyrion. Elég fiatal ahhoz, hogy egy ilyen nyilvánvaló hazugságot is elhiggyen.
A hajót?rzs recsegett, a fedélzet mozgott, Csinos kétségbeesetten visított. Krajcár négykézláb odamászott hozzá, át?lelte a malac nyakát, és megnyugtató szavakat mormolt a fülébe. Rájuk nézve nehéz lett volna megállapítani, ki nyújt támaszt kinek. Olyan képtelen látványt nyújtottak, ami akár nevetséges is lehetett volna, de Tyriontól még egy mosolyra sem tellett. Ez a lány t?bbet érdemel egy malacnál, gondolta. Egy ?szinte csók, egy kis kedvesség... ennyi mindenkinek jár, legyen nagy vagy kicsi. K?rülnézett a kupájáért, de mire megtalálta, az ?sszes rum ki?ml?tt bel?le. A fulladás is elég kellemetlen, gondolta rosszkedv?en, de szomorúan és józanul meghalni, az az igazi kín.
Végül nem fulladtak meg... bár voltak pillanatok, amikor a szép, békés fulladás lehet?sége kifejezetten csábítónak t?nt A vihar egész nap és az éjszaka jó részében is tombolt Es?s széll?kések csaptak le a hajóra, a hullámok vízbe fúlt óriások ?kleiként emelkedtek fel, hogy aztán lezúduljanak a fedélzetre. Mint kés?bb megtudták, egy tiszt és két tengerész a vízbe esett, a hajószakács megvakult, amikor egy forró zsírral teli edény az arcába repült, a kapitány pedig leesett a felépítményr?l, és mindkét lábát elt?rte. Odalent Ropogtató üv?lt?tt és ugatott, s?t még Krajcárt is majdnem megharapta, Csinos Malac pedig újrakezdte a trágyázást, árnyékszékké változtatva az apró, sz?k?s kabint. Tyrionnak valahogy sikerült elkerülnie, hogy telehányja a padlót, k?sz?nhet?en els?sorban a bor hiányának. Krajcár már nem volt ilyen szerencsés, de Tyrion ennek ellenére magáéhoz ?lelte és szorosan tartotta, mik?zben a hajó riasztóan nyikorgott és recsegett k?rül?ttük, akár egy szétrepedni készül? hordó.
éjfél k?rül végre elállt a szél, és a tenger is megnyugodott annyira, hogy Tyrion felmerészkedjen a fedélzetre. A látvány nem nyugtatta meg. A kogga sárkányüveg tengeren ringatózott a csillagok alatt, de k?r?s-k?rül még tombolt a vihar. Kelet, nyugat, észak, dél... bárhová nézett, a felh?k fekete hegyekként tornyosultak, meredek lejt?ik és hatalmas szikláik szinte életre keltek a kék és bíbor villámoktól Az es? nem esett, de a fedélzet nedves és csúszós volt.
Valaki odalent sikoltozott, a vékony, magas hangban hisztérikus félelem csengett. Tyrion Moqorro hangját is hallotta. A v?r?s pap az els? felépítményen állt, a vihar felé fordulva, és botját a feje f?lé emelve, d?rg? hangon imádkozott. K?zépen tucatnyi tengerész és két Lángoló Kéz küzd?tt az ?sszegubancolódott k?télzettel és a vizes vitorlával, de hogy bevonni próbálták vagy felhúzni, azt nem lehetett megállapítani. Akármit is m?veltek, nagyon rossz elképzelésnek t?nt Mint kiderült, az is volt.
A szél suttogó fenyegetésként tért vissza, hidegen és nyirkosan, meglegyintette a t?rpe arcát, meglebbentette a vizes vitorlát, k?rbe?rvénylette és megrángatta Moqorro skarlát k?penyét. Tyrionnak azt súgta az ?szt?ne, ragadja meg a legk?zelebbi korlátot. éppen id?ben. Az enyhe szell? három szívdobbanásnyi id? alatt üv?lt? orkánná változott. Moqorro valamit kiáltott, botjának sárkányfejes végéb?l z?ld láng csapott ki, de r?gt?n el is enyészett az éjszakában. Aztán megérkezett a fekete, vakító es?, és mindkét felépítmény elt?nt a vízfal m?g?tt. Valami hatalmas rebbent a magasban, és Tyrion éppen id?ben nézett fel, hogy lássa az elrepül? vitorlát, melynek k?teleibe még mindig kapaszkodott két ember. Aztán k?vetkezett a reccsenés. A kénk?ves pokolba, gondolta, ez az árboc lesz!
Talált egy k?telet, gyorsan megragadta, és elindult vissza a fedélzeti nyílás felé, de egy szélroham leverte a lábáról, és nekivágta a korlátnak. Es? csapott az arcába, a víz elvakította. Szája ismét vérrel telt meg. A hajó ny?g?tt és üv?lt?tt alatta, akár egy k?vér, székrekedéses ember, aki nem tudja elvégezni a dolgát.